Mirelle

Apámat egy idő után csak Podger bácsinak hívtuk. Szenvedélyesen szeretett szerelni, egy szobányi műhelyt alakított ki az első kerületi polgári lakásunkban, de hiába a 20 négyzetméter, tele szögekkel, csiszolólapokkal, az utcán összeszedett és drágán beszerzett barkácsszerszámokkal: apámból a szikrája is hiányzott bármilyen kézművességnek. Furcsa, azt gondoltam, hogy akiben nincs meg a kellő tehetség ezekhez a […]

Amikor én kislány voltam, akkor a Sprite még csak az éjjel-nappalik polcán létezett. Buda jól el volt eresztve ezekkel az üzletekkel, amelyek akkor nyertek igazi jelentőséget, amikor apa úgy érezte, hogy itt az ideje egy kis apa-lánya beszélgetésnek, és a késő esti, éjszakába hajló kutyasétáltatásaihoz úgy nyert meg partneréül, hogy belengette az éjjel-nappalik kínálatának áttallózását. […]

A múltkorában a padláson járva tehenes passzokba és ezer éves Szigetes újságírói igazolványokba botlottam. Emlékek, amiket szívesen őrzök és a jelek szerint a Nőknek is sikerült 4 éve azt a Sziget-hangulatot átadom, ami kora huszonéves korom óta kihajt a Hajógyári-szigetre, hol egy napra, hol egy egész hétre. A „Kell egy hét együttlétből” mára „Love Revolution” […]

Furcsa dolog ez az idő. Elnézem a Nőket. Hevernek a kanapén, prücskörésznek, Zsófi olykor még unatkozni sem átall. Én meg egyre inkább azt érzem, hogy legértékesebb kincseim egyikévé vált maga az idő, ami nem kegyelmez, nincsenek a Mátrixból vett lassulások, a párhuzamos univerziumok és Hermione időnyerője is várat magára, nekem magamnak kell kialakítanom a ritmusomat […]