Eduardo Sacheri – Így szerettelek

Argentína, Perón első elnöksége idején. Buenos Aires fojtogató légköre nem csak a nyárnak és a politikának tudható be, a társadalmi berendezkedés sem kedvez mindenkinek, bárki legyen is hatalmon, a nők egy konszenzusos, kimondást sem igénylő társadalmi „norma” alapján ítéltetnek meg és találtatnak igencsak hamar könnyűnek.

Ebben a vákuumban él Ofélia, a maga modern szemléletével, nyitott szívével és nagyon 20. század végi, európai gondolkodásmódjával, amiben az önrendelkezés iránti vágy néha mindennél, még a szerelemnél is erősebb.

Az Így szerettelek furcsa regény, amelyben egy férfi kottázza le hangról hangra azt a szomorú, de egyben szépségesen lázadó dallamot, amit Ofélia egy életen át dúdol. A Fernández Mollé klán nőtagjain, figuráin keresztül betekintést nyerhetünk az ötvenes évek argentin társadalmi berendezkedésébe, megfigyelhetjük, hogy ki milyen taktikákkal, módszerekkel igyekszik eliminálni magát a rá is vonatkoztatni kívánt normáktól, milyen stratégiák mentén próbál meg némi szuverenitást vinni az életébe, hogy tud vagy akar a fürkésző tekintetek sortüzében privát életet élni.

Ofélia és nővérei története tanulságos, bár több mint fél évszázadnyi ívet húz a mai korig, jól látszik, hogy ugyan a nők helyzete talán valamennyit már változott, bőséggel akadnak olyan társadalmi csoportok, amelyek esetében az állam – a társadalom erre vevő tagjaival karöltve – jogot kíván formálni a létezésük meghatározására.

Jó lenne, ha nem csak Ofélia esetében jutnánk el a beteljesülést hozó önvallomásokig, hanem mindenki tisztában lenne a boldogsághoz, az önkifejezéshez való elidegeníthetetlen jogával. Hogy mindenki úgy szeressen, úgy éljen, ahogy számára tökéletes.