You are here: Home > Termékekről > Hab – szerethető, édes mese

Hab – szerethető, édes mese

Bár az utóbbi években sokasodnak a jó élményeink, a magyar filmek esetében gyakorta vannak félelmeim, főleg, ha vígjátéki műfajban próbálják ki magukat a rendezők. A nemzetközi produkciók átültetése, és a kis magyar valóság ferde tükre nem mindig a várt eredményt hozza.

Éppen ezért volt bennem egy drukk a keddi vetítés előtt, hogy a jó tempójú előzetesben ne legyen benne minden jó poén, hogy a film a beígért bájjal varázsoljon el másfél órán át. A Hab beváltotta az ígéretét, valóban az év legédesebb vígjátéka lett.

De nem a sütemények miatt, amelyek szemlézése a film első öt percében a világ legnagyobb aljasságának tűnt, utána már egy szem vajas pattogatott kukorica is megtette volna, csak bármi. Aztán elmúlt a sóvárgás, mert beindult a történet, amely jó tempóban rántotta magával a nézőket, és már nem volt idő a hősszerelmes süteményeken, és holmi kukoricákon gondolkodni, a főhősnőnk bája elvarázsolt.

Az alapszituáció egyszerű, adva van egy sok csalódást maga mögött tudó lányka, aki kellően tüskés, kellően szentimentális és kellően elvakult, hogy egy édes álomvilágban éljen, szimbiózisban a falon függő ifjú Mácsaival és a párba álmodott – reménytelen szerelmeseket – mintázó süteményeivel. Ehhez az alaphoz hamar érkezik is a fő konfliktus: az álomnak vége, nincs pénz tovább üzemeltetni a lány lelkét olyan szépen megmutató cukrászdát.

Cukrászlány és a párban járó sütemények

Cukrászlány és a párban járó sütemények

Ekkor jön a mentőöv, egy pályázat, amelynek bizarr projektvezetője, és a messziről jött sikerember prototípusát – a hozzá kötődő zsigeri undorral együtt – tökéletesen bemutató coach együtt keresi egy négy napos tréningen a megfelelő nyertest. Akinek házasnak kéne lennie. Minimum.

Főhősnőnk erre a szituációra keresi a megoldást.

A film a klasszikus vígjátéki filmek kliséiből építkezik, a végeredmény mégsem klisés, hanem egy koherens, jól szerkesztett, ügyesen lezáródó mese, ami picit keserédes, amelyben nagyon jól megrajzoltak a karakterek, és ahol még a legellenszenvesebbnek vélt figurák is feloldozást nyernek. A másfél órában rengeteg „aha”-pillanat van, amikor rájövünk, hogy mi honnan ismerős, melyik motívum honnan eredeztethető, de ezzel nincs baj, a főhős maga is a filmrajongó, még szép, hogy az élete a kedvenc filmjeinek a sémáit követi.

A Habban a szereplők élnek, a színészek végre nem azt az idegesítő filmes robot-magyart beszélik, valóságosak és nagyon szerethetők. A helyszínek megválasztása ügyes, a képekben van min gyönyörködni, kicsit megint szépnek lehet látni a várost. A térbeli és időbeli elhelyezése szintén hangulatos, jó lehetőséget teremtve a jelmeztervezőnek, hogy mindenből a maga kedve szerint válassza ki a megfelelően mait és az épp oda illően retrót. 

Egyszóval a Hab édes, de nem émelyítő, olyan sütemény, amiből szívesen veszünk még egyet, amelyről egész délután ábrándozhatunk, és amely akár idővel törzsvendéggé is nevelhet minket egy olyan képzeletbeli cukrászdában, ahol a legszebb szerelmes filmeket süteménybe álmodják.

Versenyre kész "család"

Versenyre kész “család”

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.