MIRELLE Atelier

A múltkori posztom és az azt körítő nem túl barátságos levelemre ez a válasz érkezett (Király János ügyvezető utólagos engedelmével ez egész levelet idézem, szerintem így korrekt):

Kedves Mirelle! (név Mirelle által szerkesztve)

Mindenek előtt elnézésüket kérjük és reményeink szerint az eddigi jó tapasztalataik feledtetni tudják az inkriminált este történéseit!

Felháborodását messze menőkig megértve és azt elfogadva, temészetesen nem vállrándítással lereagálva az Önökkel történt arcpirító esetet, ezúton is kérem – habár a lánc is olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme – ne ezen a VOLT dolgozónk alapján ítélje meg Sörházunkat!

A történteket – az aznap esti kollegáktól – meghallgatva, rövid úton megváltunk a felszolgálónak sem, nemhogy pincérnek nevezhető alkalmazottól. Sajnos egyre nehezebb – ebben a szakmában is – megfelelő, korrekt kollégákat találni, néha mi is "mellé nyúlunk". Természetesen ez nem lehet mentség! Még egyszer elnézésüket kérjük!

Korábbi tapasztalataik alapján – midőn védelmünkre is kelt, köszönjük! – nem találkoztak közel hasonló megnyilvánulással sem, amit a jövőre nézve is garantálni bátorkodunk, ezúton kérem, fogadják el vacsora meghívásunkat és látogassák sűrűn azontúl is éttermünket.

Amennyiben idejük engedi, kérjük, látogatási szándékukat előre jelezni szíveskedjenek, hogy kellő módon fel tudjunk készülni az illő kompenzációra!

Megértésüket köszönve, maradunk Tisztelettel:

Paulaner Sörház

Király János

üzletvezető

Szó szerint.

Nem is olyan rég, még védelmére keltem a helynek, de tegnap 11 körül úgy éreztem, bárcsak száradtak volna le a kezeim, mikor klaviatúrát ragadtam, hogy mentsem a hely – mások által kifogásolt – renoméját.

Kár volt.

Tegnap, mozi után betévedtünk "két kis könnyű csülök"-re. Nem mondom, hogy agyon voltunk öltözve, de a szakadtól, azért messze álltunk, a helyenként még pattogatott kukorica morzsás kimenőnkben.

Pruszlikos kislány kérdez, mi válaszolunk, zenétől távol kisasztal kiválaszt, fenekünk letesz. Pincér előkerül. Rövid gondolkodás után az uram csülköt rendel, én a magam remek női logikájával saláta/sütemény párosban gondolkodom. Krusovice nekem, az uram még gondolkodik. Pincér el. Csülök, saláta asztalon. Eszünk, ízlik, sőt mondhatni nagyon finom. A zene csak picit hangosabb a kelleténél, az ablaktáblák mellett csak kicsit húz be jobban a hideg a kelleténél.

Az uram dönt, intünk, pincér harmadik kísérletre előkerül.

– Mit szeretne?

– Van szódájuk?

– Van, de azt nem ajánlom. Drága.

– Drága? Miért??

– Mert sokan szódázni jártak be, így a vezetőség megemelte az árát. Igyon inkább ásványvizet.

– Értem, de a mi esetünkben – látványosan vacsorázva – nem hozna inkább szódavizet? Nincs valami egyedi árképzésük arra, ha az ember vacsorázik és úgy kér szódát?

– Nincs.

– ???

– Nem a lottón nyertem a lábaimat, hogy a szódavizeket furikázzam, ahelyett, hogy a borravalós tételeket viszem.

– Ja. Szerintem ez egy rossz üzletpolitika.

– Szerintem meg nem. Mi egy drága étterem vagyunk, ide nem járjanak csak úgy be szódázni.

– …..

– Tökéletesen egyetértek a vezetőséggel! Na, mit kér inni, hozhatom az ásványvizet?

– Legyen, fél litert kérnék.

– Olyan nincs.

Továbbiakban végül megegyezünk egy liter ásványvízben. De innentől kezdve akár papírt is ehettünk volna.

Nincs szóda: nem érdekel.

Drága a szóda: nem érdekel.

De az igenis érdekel, hogy a pincér rendelkezzen azzal a minimális emberismerettel, hogy meg tudjon különböztetni egy vacsorázó párt, egy zugszódázó csövestől. Továbbiakban nem helyeslem, hogy vitába száll a vendéggel. Valahogy nem illik, még akkor sem, ha nem a vendégnek van igaza. Az meg már mindennek a teteje, hogy a saját zsebtömési stratégiája keretében nem hajlandó az üvegbetét-mentes, fél literben felszolgálható szódát kihozni, ehelyett a vezetőség kártyázós zugszódázóival jön, meg a lottón nyert lábaival.

Mérhetetlenül dühös vagyok. Érdemtelenek a múltkori dícséretre. Mindenesetre ezt a posztot most elküldöm a Mom Parkban lévő Paulaner vezetőségének, a pincér pontos személyleírásával egyetemben és csendben remélem, hogy a zsebtömési stratégiájával begyűjtött szódamentes bevételét egy kicsit befagyasztják.

uff.

A kelttészták és társaik hátulütője a hűtőben, pöttyös bögrében pihenő fehérjék. Mi legyen velük?

Rakott palacsinta

2 tojás

tej

finomliszt

csipet só

1 csomag vaníliás cukor

cukor

darált mák

4 tojásfehérje

baracklekvár

A tojást a cukorral habosra keverem, majd a többi hozzávalóval egy kicsit vastagabb tésztát készítek. 14-16 palacsintát sütök. Elvileg a rakotthoz elég az egyik oldalt megsütni, de inkább nagyonvilágosra hagyom, de minkét felit sütöm. Mikor végeztem vele, a mákot bekeverem egy kevés cukorral, előkapom a házi baracklekvárt, gőz felett, picinyke cukorral felverem a habot.

Vajjal kikenek egy nagyobb jénait és szép lassan elkezdem rétegezni a palacsintát. Tészta, lekvár, mák, hab..tészta, lekvár, mák, hab….et cetera. A sort palacsintával zárom és a jénait befektetem a 190 fokos sütőbe. Kb. fél órát sütöm.