MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Sose értettem, miért aggódják túl egyesek ezt a ruhacipő dolgot, amikor bőröndöt pakolnak. Végülis pólót, gatyát és ilyesmit kábé a világon mindenhol be lehet szerezni ha esetleg kimaradt volna a bőröndből, de ha a fogkrém-sampon marad itthon, hát az se nagy gáz, bolt jószerivel mindenhol van. Na jó, egy lakatlan szigetre vagy a Nemzetközi Űrállomásra utazva ez nem áll, de azért ez ritka eset. Az viszont roppant kínos, ha otthon felejtjük mondjuk a laptopunk tápegységét vagy valamelyik kütyünkhöz egy-egy speciális kábelt, csatlakozót, tartót és egyéb kiegészítőt, mert azon túl, hogy ezek drágák is lehetnek, sokkal macerásabb lesz helyismeret nélkül olyan boltot találni, ahol pótolni lehet őket. És akkor lehet, hogy ott áll a 21. századi turista egy komplett gardróbnyi csodaszép ruhával a távolban, de minek, ha még szelfizni se tud, mert elfelejtette bepakolni a szelfibotot. Feltéve persze, hogy egyáltalán odatalál előre letöltött térképek vagy mobilinternet nélkül.

A 21. század turistája számára már az az igazi kihívás, hogy műszaki és kütyülógiai szempontból megtervezze a gondtalan utazáshoz szükséges magával szállítandó eszközparkot, illetve, azt, hogy honnan és hogyan lesz internet-hozzáférése. És higgyük el, ha biztosra akar menni, ez nem is annyira egyszerű.

DELEJ

Jóval az utazás előtt nézzünk utána, milyen konnektorok vannak a célországban, illetve, hogy milyen hálózati feszültséget használnak. Ha 230V-os hálózat van ott is, akkor a hazai eszközeinket nyugodtan vihetjük, működni fognak, csak azt kell jól kitalálni, hogy vajon be tudjuk-e dugni az ottani szabvány szerinti konnektorokba. Ehhez az eszközeinket is nézzük meg alaposan, mert van olyan, hogy mondjuk a telefontöltőt simán be tudjuk dugni, de a földelt dugóval szerelt laptop-tápegységet vagy a hajszárítót már nem. Ha olyan országba utazunk, ahol nem 230V a hálózati feszültség, hanem mondjuk 120V, akkor ezen felül azt is nagyon gondosan meg kell néznünk, hogy az eszközeink működnek-e ilyen hálózaton. Ha rá van írva, hogy pl 110-230V, akkor feltehetően rendben is lesz minden, csak a konnektor formájával, azaz a dugó bedughatóságával kell foglalkoznunk. Léteznek olyan eszközök, amiket át kell kapcsolni a hálózati feszültség függvényében, ezeket praktikus már úgy becsomagolni, hogy átkapcsoljuk, nehogy elfelejtsük. Ha a gyerekek is hozni akarnak elektromos cuccokat, nagyon szigorúan vizsgáljuk meg ezeket az eszközöket is mielőtt bepakolják saját poggyászukba.

Ha arra jutunk, más szabványúak a konnektorok a célországban, akkor több lehetőségünk van. A legkézenfekvőbb, hogy átalakítót kell vinnünk. Igenám, de ezeket az utazó adaptereket gyakran irreálisan drágán adják, és ha több eszközt is egyszerre szeretnénk tölteni, vagy használni, vehetünk belőle vagy egy tucatnyit, ami a végén nem csak, hogy drága, de még nehéz és macerás is lesz. Vegyünk inkább egy átalakítót, és vigyünk hozzá egy mondjuk hat aljzattal ellátott itthoni elosztó-hosszabbítót, mert akkor egyetlen átalakítóval akár hat eszközt is tudunk használni. Sok olyan eszköz van, ami USB-ről tölthető: mobiltelefok, táblagépek, powerbankek, headsetek, ebook-olvasók stb. Ha sok ilyen eszköz van nálunk, lehet, hogy praktikusabb, ha inkább beszerzünk egy olyan USB-s töltőt, amiről egyszerre 6 vagy még több eszköz tölthető. Kevesebb macera, ráadásul megoldja azt a problémát is, hogy a szálláshelyeken általában mindig 2-3-mal kevesebb szabad konnektor van, mint ahány telefonnal egy mai átlagos család utazni szokott. Az aliexpresszen 30 dollárért nagyon jók vannak, némelyik még gyorstöltésre is képes, de érdemes jó előre megrendelni. Amúgy ez otthon is praktikus, nem csak utazáshoz fogjuk használni.

Némely eszköznek olyan tápegysége van, amelyiknél a hálózati kábel cserélhető. Lehetséges, hogy jobban járunk, ha nem átalakítót veszünk, hanem csak egy megfelelő tápzsinórt. Mivel a tápegység-felőli oldal általában nemzetközileg szabványos, nagy eséllyel fogunk tudni venni megfelelőt a célországban valami műszaki boltban, de jobb, ha már itthon beszerezzük. Én például egy webáruházból rendeltem amerikai szabványú tápkábeleket, egy nap alatt érkezett meg egy lengyel raktárból.

Érdemes mindezt úgy pakolni, hogy a kézipoggyászban legyen olyan töltő, kábel vagy átalakító, amivel utunk során bárhol tudunk telefont tölteni, mert az közel sem biztos, hogy megérkezik a feladott bőrönd, az viszont hót sicher, hogy a telefonunk az akkor merül le, amikor a leginkább szükség lenne rá.

NET

– Jó napot, wifi van?
Talán ez a turisták leggyakoribb kérdése mindenhol. Merthogy a mobilnet és mobilozás drága.
Szerencsére az EU-ban már elfogadható roaming-díjak vannak, és elvileg az idén még azokat is eltörlik. De azért ellenőrizzük előre, mit és hogyan számol a szolgáltatónk. Viszont ha elhagyjuk az uniót, szinte biztos, hogy vicces SMS-ben fog tájékoztatni bennünket a szolgáltatónk, miszerint egy perc kimenő hívás mondjuk 889 Ft / perc, a bejövő hívás is 375, az internet meg közel 3000 forint megabájtonként. Ugyan tényleg vicces, de a szolgáltatók sajnos tök komolyan gondolják. A szolgáltatók bizonyos országok esetében kínálnak speciális díjakat, például a Vodánál napi 2-3 ezer forintért hazai díjakon mobilozhatunk egy csomó országban, de ezt az opciót külön, előre kell megrendelni, és nem is minden országban használható. És ha csak napi kétezer is, az egy két hetes nyaralás során még mindig közel 30 ezer…

Ezért, ha valahol pár napnál többet maradunk, szeretek venni egy helyi SIM-kártyát. Még otthon kitúrom a netről, hogy, melyik helyi szolgáltatónak milyen prepaid csomagjai vannak, milyen feltételek mellett tud külföldi állampolgár SIM-et venni, és persze, hogy milyen a hálózati lefedettség. Ha 10 ezer forintból kijön pár gigabájt adatforgalom, ráadásul lesz egy helyi hívószámom, hogy szükség esetén helyi ügyeket is intézni lehessen, már bőven megéri szerintem. Egyrészt nem kell állandóan wifire vadászni, másrészt szinte mindig adódik olyan helyzet, hogy helyben kell telefonálnunk, vagy valakinek vissza kell tudni hívnia minket. Sőt, egy kis ügyeskedéssel, különféle szolgáltatókkal vagy saját kezű barkácsolással megoldhatjuk az olcsó hazatelefonálást vagy az otthoni telefonszámunkra érkező hívások olcsó fogadását. 889 Ft/ perc? Hahaha. Ha percenként húsz forintból tudom csak megoldani, akkor valamit rosszul csinálok

Nagyobb adatforgalomra persze marad a wifi. Nyilván manapság már úgy választunk szállást, hogy legyen wifi, és úgy ülünk be kávézni is nap közben, hogy legyen free wifi. Aztán persze amikor végre elhelyezkedtünk, a pincér elárulta mi a jelszó és rácsatlakoztunk, kiderül, hogy épp nem működik, még a weboldalak is nehezen töltődnek, speciálisabb portokat használó alkalmazások, VPN, VoIP iés hasonlók nem működnek stb. Ha értesz hozzá, akkor nekiállhatsz ezzel molyolni és vagy meg tudod oldani, vagy nem. Nem egy étteremben, szállodában szereltem már meg a netet. De ha működik is, akkor ott van a para, hogy egy nyilvános hálózaton lógsz egy ismeretlen országban, szóval közel sem biztos, hogy nagy biztonságban vannak az adataid.

Mostani costa ricai utunkon előre egyeztettem a szállásadókkal, hogy pontosan milyen a wifi. Szerencsére őszintén elárulták, hogy annyira nem lesz megbízható a kapcsolat, de ez arrafelé még a jobbak közé tartozik. Az első szállásunk egy dzsungelben levő házikóban volt. A tulaj megírta, hogy ha wifire van szükség, az ő, szomszédos házában rácsatlakozhatunk, de nálunk tuti nincs elég jel. Így hát természetesen csomagoltam egy kültéri wifi-eszközt, 15 méter Ethernet-kábelt, valamint egy kisméretű beltéri wifi access pointot. A kültéri eszközt felerősítettem az erkélykorlátra, onnan épp átlátott a szomszédhoz, a beltéri egységgel pedig megosztottam a netet. Net megoldva.

OKOSMOBIL

Valószínűleg a telefonunk lesz majd az egyik legfontosabb eszköz, amit magunkkal viszünk. Kiváltja a kompakt fotógépünket, rajta keresztül tartjuk a kapcsolatot a külvilággal, elnavigál a célunkhoz, segít információt kapni mindenről, amit csak szeretnénk megtudni, segít lefordítani az idegen nyelvű szövegeket, vagy elmagyarázni a csak a saját nyelvüket értő helyieknek, hogy mit is szeretnénk mondani nekik. De a telefonunkat akkor fogjuk tudni igazán hatékonyan használni, ha van mobilnetünk. Ahhoz hogy egy helyi SIM-kártyát tehessünk bele, szolgáltató-független telefon kell. Ha a szolgáltatónkhoz van láncolva az a telefonunk, aminek a legjobb a kamerája, vagy amelyik a leggyorsabb, akkor egy kicsit meg vagyunk lőve. Ráadásul, ha többen utazunk együtt, mindenkinek kellene saját mobilnet. Ha többnyire együtt van a társaság, akkor jó megoldás lehet, ha csak az egyik telefonba, vagy egy zsebméretű mobiilnet routerbe szerzünk  helyiSIM-et, és a netet wifivel megosztjuk. Ebben az esetben nagyon vigyázni kell arra, hogy a csatlakozó telefonok ne akarjanak videókat, meg nagy méretű szoftverfrissítéseket telepíteni, mert akkor pikk-pakk elfogy az adatforgalmi keret. Ráadásul az a telefon vagy mobilnet router, ami a megosztást csinálja, gyorsan merül, amire oda kell figyelni. Érdemes vinni egy jó nagy powerbanket (Happy barátom kifejezésével élve: „dobozos villanyt”). Ha autóval fogunk utazni, vagy helyben bérlünk autót, ne felejtsünk el vinni szivargyújtós töltőt. Legutóbbi utunkon egy Honor 8 telefon volt a fő eszközöm. Ez egy kellően gyors telefon, olyan kamerával, ami teljesen vállalható minőségű fotók készítésére is alkalmas. Mivel két SIM-et tud kezelni, az egyik foglalatban volt a hazai kártya szükség esetére, illetve, hogy megkapjam az otthoniak SMS-eit (az SMS-fogadás általában ingyenes). A másik foglalatba helyi SIM-kártya került, a mobilnetet pedig megosztottam a család többi tagjával is. Vittem itthonról egy olcsó kis telefontartót, amit felraktunk a műszerfalra, így meg volt oldva a navigáció is. A Waze navigáció jól működött, de csak ott, ahol volt mobilinternet, így néha jól jött az offline navigációra is képes Sygic, ami ugyan fizetős alkalmazás, de egy papír térkép árát szerintem mindenképpen megéri a digitális világtérkép. A térképek letöltése elég sok adatot tud felemészteni, ráadásul rosszabb wifin lassú is, így ezt inkább ne hagyjuk az útra, csináljuk meg még otthon!

Ha nem bírod ki filmek nélkül a nyaralást, a telefonon vagy táblagépeden filmeket is vihetsz magaddal. De ha a szállásodon van egy kicsit is korszerűbb lapostévé, és van nálad egy, a telefonoddal vagy táblagépeddel kompatíbilis HDMI átalakító és kábel, vagy ha a filmeket egy pendrive-ra is felrakod és a tévében van USB csatlakozó, akkor azzal az egész család együtt tud mozizni. Javasolt a filmeket még itthonról vinni, mert egyrészt ki tudja, lesz-e a szálláson megfelelő sávszélesség, másrészt lehet, hogy a torrentezéssel és hasonló tevékenységekkel szemben kicsit kevésbé toleránsak az adott országban.

Már régóta ért bennünk az elhatározás, hogy az európai kiruccanások után, a Nőket valamilyen távolabbi tájra vigyük, s hogy velük együtt nekünk is sikerüljön végre kiszakadni a mindennapokból. Hosszan készültünk az útra, nem is igazán a helyszín meghatározásával, inkább a tudattal, hogy megyünk. Aztán lassan sor került a helyszín kiválasztására is, amit először rendkívül demokratikus módon próbáltam véghezvinni, családi plénum elé kerültek a lehetséges desztinációk, de mivel semmilyen konszenzusra nem tudtunk jutni, s az idő meg csak haladt a maga kérlelhetetlen módján, így magam döntöttem.

Pontosabban egy jól sikerült sajtóútról hazafele beszélgettem Edit kolléganőmmel, aki a dilemmának csak bajosan nevezhető „hogy is töltsük a pihenésünket” gondomat egy pillanat alatt megoldotta, kerek szemekkel rám nézett, s a lehető legtermészetesebb módon kijelentette: Costa Ricában.

Mint kiderült, Edit jó tíz évvel ezelőtt néhány hétig itt pihent, s a hely annyira megragadta, hogy még most is, 2016 fázós novemberében olyan hévvel és lelkesedéssel mesélt róla, ami számomra egyértelművé tette, hogy a hosszú nyűglődésnek vége, Costa Ricába megyünk.

A család kissé értetlenül állt a megvilágosodásom előtt, de igazából nem ellenkeztek, a hely valóban megkapóan szépnek tűnt már a képeken is, s még a rádióamatőr ranglistán is egész jó helyen állt, azaz nekiállhattam megszervezni az utat.

A blogon megjelent anyagok már mind-mind ennek a hónapokig – pontosabban másfél hónapig – tartó szervezésnek a hozadékai voltak. Mivel nem egyedül utazom, így nem csak magamért vagyok felelős, mások igényeit, lehetőségeit is figyelembe kell vennem. Apróság, de még az oltópontba való eljutás is komoly logisztikát igényelt, hiszen a Nők suliból, a férjem és én munkából mentünk oda.

Costa Rica Közép-Amerika egyik legcivilizáltabb országa, így viszonylag kevés extra fejtörést okozott. Néhány oltással felkészítettük azért magunkat az útra ( a világ legtündéribb doktorbácsija pikk-pakk leküzdötte a bennünk félő gyereket és a Nőket is úgy oltotta be, hogy meg se nyikkantak), majd a 110 volt okozta problémakörrel vesződtünk egy jó darabig, hiszen nem csak a digitális nomád lét kellékeit kellett ehhez igazítanunk, hanem a férjem rádiós berendezéseit is, hajszárítót meg egész egyszerűen ott vettem a helyi Walmartban, mert itthon kvázi beszerezhetetlen volt.

Amíg oltódtunk és gyűjtögettük az infókat, addig a szállásunkat is le kellett foglalni, azaz nagyjából meg kellett tervezni, hogy anyagilag és időben mi az, ami belefér, ami kihagyhatatlan, mennyit szeretnénk jönni-menni, s mennyi pihenésre van szükségünk. Ehhez egy borzasztóan vacak vaktérképet rajzoltam, majd az útikönyvek és a netes beszámolók alapján bejelölgettem az izgalmasnak tűnő helyeket, s az egyes gócpontok környékén kezdtünk el szállásra vadászni, éjszakákon át. A hét óra időeltolódás miatt – ha azt szerettük volna, hogy gördülékeny legyen a levelezés az esetleges szállásadókkal – éjjel kellett géphez ülni, telefonálni, amit mi annyira nem élveztünk, mint Bolyhoska, aki csak a kedvünkért alussza át az éjszakákat, de a tervezős éjjeleken rendkívül elemében volt.

Az egyértelműen látszott, hogy a közel egy napos repkedés után a fővárosban meg kell pihennünk, kézenfekvő volt, hogy a karibi rész megér egy misét, s az sem volt kérdéses, hogy az Arenál vulkán környékén is van mit keresünk. Így aztán San Joséval kezdtünk, majd következett Puerto Viejo de Talamanca, s végezetül az Arenál-tó.

Amikor már ezek a pontok is tisztázásra kerültek, s azt is láttuk, hogy hol mennyi időt szeretnénk eltölteni, akkor álltam neki leszervezni a programot, felvenni a kapcsolatot a helyiekkel, egyeztetni a kávépörkölő üzemmel, az állatmenhellyel vagy épp az esőerdőben túrákat szervező céggel, valamint télvíz idején szandált vadászni  a harminckilencesből negyvenesre nőtt lánykalábakra.

Aztán lassan minden ráfordult a célegyenesre, a Nők befejezték a félévet, a munkáinkat leadtuk, minden előkészítve várta a tavaszt, én pedig összecsomagoltam és elfuvaroztam a családot Costa Ricába.

(képek forrása: costarica.com, lonelyplanet.com)

A hazai gasztronómia legmenőbb fesztiválja idén már túllép az ország határain és a régió legjobb éttermeiből is bemutat néhányat, vendégül hívja a környező országok sztárséfjeit: itt lesz a nemrégiben a világ legjobb női séfjének választott szlovén Ana Roš. A május 18-21. között megrendezésre kerülő fesztivál a megszokott helyre, a Millenáris Parkba csalogatja a kulináris kalandorokat, ahol ezúttal a mangalica és az eper kerül majd a figyelem középpontjába.

Mindenből a legjobbat – már a határokon túlról is

Az elmúlt években egymás szomszédságában sorakoztak Magyarország legkiválóbb éttermei, így egy kisebb séta közben megkóstolhattuk az egész ország legjobb séfjeinek kínálatát, a trendi vidéki konyháktól a Michelin csillagos éttermekig. Idén már az országhatáron is átléphetünk, hiszen a Gourmet a régió kulináris színterének legjavából is hív vendégeket Budapestre. Az éttermeken kívül természetesen idén is jelen lesznek a legjobb hazai cukrászdák, borászatok, sörfőzdék, pálinkakészítők és a kézműves élelmiszerek széles választéka szintén megtalálható majd.

Mangalica és eper

Míg a korábbi években egy-egy étel került középpontba, tavaly már két alapanyagra fókuszált a fesztivál. Idén – saját specialitásaik mellett – ismét két alapanyagból, ezúttal mangalicából illetve eperből készült fogásokkal készülnek a legjobb hazai éttermek séfjei.

Színes programkavalkád hazai és nemzetközi sztárokkal

A különböző kiállítók mellett a korábbinál is színesebb programkínálat szórakoztatja majd a nagyérdeműt, a nemzetközi konyha kiemelkedő alakjai is feltűnnek majd. Itt lesz az év elején a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš, a szlovén Hiša Franko étterem séfje, továbbá a regionális konyha másik jeles képviselője, Wojciech Amaro is, aki sokáig a világ két kiemelkedő séfje, Ferran Adriá (El Bulli) és Rene Redzepi (Noma) mellett dolgozott. Szintén a Gourmet vendége lesz Anna Olson, világhírű cukrász, a Food Network TV műsorok sztárja, számos bestseller szerzője, és – mások mellett – bemutatót tart az ázsiai konyhájáról ismert pozsonyi Fouzoo étterem is. A hazai felhozatalt illetően természetesen minden napra jut egy-egy Michelin-csillagos séf és színpadra lép a fantasztikus helyezést elért Széll Tamás és a magyar Bocuse d’Or csapat is.

Idén nemcsak a színpadon, de exkluzív vacsorák keretében is találkozhat a közönség a legjobb séfekkel, Ana Roš, Wojciech Amaro, valamint Széll Tamás menüire érdemes lesz már előzetesen jegyet váltani, de lesz magyar Michelin all-star, illetve legjobb vidéki séfek által prezentált vacsora is.

Hah! – mondja erre a gyanútlan utazó – mi sem egyszerűbb ennél! Biztos? – kérdezem én.

Hétvégén a Nőknek is feltettem a kérdést, elméletben bebarangoltuk a kedvenc zakopanei túraútvonalainkat, jártunk Londonban, s az albán tengerpartra is leruccantunk, s megállapítottuk, hogy ami első ránézésre oly evidens, az hosszabb latolgatás után már nem is annyira az.

Bár alapvetően az igényeink ugyanazok, a környezet megköveteli a megfelelő felszerelést. Azaz amíg egy 20 l túrahátizsák ideális a lengyel Tátrában, addig a városi sétán nem feltétlen megfelelő, mert könnyű belenyúlni, esetleg feleslegesen nagy és ormótlan. A tengerparti henyéléshez viszont megint csak végig kell görgetni magunkban, hogy az egész napos boldog semmitevés közben mire is lesz feltétlen szükségünk. S akkor jön még, hogy mi az, amire a Nők vágynak, akik azért 10 éves korukig nem nagyon szerették hurcolni a saját dolgaikat, ergo az is nálam, az általam választott kézitáskában/hátizsákban kötött ki.

A tökéletes kézitáska, ami mindig és mindenkor megfelel, na az nem létezik. Szerintem, aki szeret sportosan öltözni, s nem csak kis táskával tudja elképzelni az életet, a majdnem ideális utazós kézitáska a belga Hedgren cég termékei között lelhető fel. Ők azok, akik jó egyensúlyba hozták az ergonómiát, az utcai viseletet és a logikus elrendezést, beosztás, viszonylag kis méretű táskáik között is találni ötletes és jól pakolható példányokat.

Ha azonban eltekintünk a táska mibenlététől (tételezzük fel, hogy mindenki bír egy ideális darabbal), akkor is ott a kérdés, hogy hova mi jöjjön velünk.

A Nők szerint és szerintem a városi nézelődéshez, az egész napos, épített környezetben zajló csatangoláshoz elengedhetetlen az alábbi apróságok:

Ha viszont a strandon szeretnénk tölteni a napot, akkor ezeket vigyük magunkkal. A lista persze tovább bővíthető könyvvel, italokkal, koktéllal, friss gyümölcslével, hideg frappéval.

Abban az esetben pedig, ha az ember a rádióamatőr férjével közös kiránduláson vesz részt, ezek az elengedhetetlen apróságok: