Anna és a Láncszívók, avagy egy nap a Soundon

Ez is elérkezett. Vén fejjel a Soundra indultam, igaz nem az én zenei ízlésemet tükrözte ez a döntés, hanem Annáét.

Mióta jobban kezelik a telefonos appokat, mint én, megtanultam, hogy nem szégyen kérdezni, tanulni vagy egyszerűen csak – a tizensokéves gyakorlatot sutba dobva – az ő ízlésükből átvenni ezt-azt, vagy legalábbis jobban tolerálni, mint néhány generációval ezelőtt vagy néhány évvel korábban.

A Nők ha nem is tekintenek nagy koncertes múltra, de a Sziget adta – szerintem felszabadító és nagyon is szerethető – eufóriát már megtapasztalták néhány éve és innentől kezdve Anna számára nem volt kérdéses, hogy ha a Sziget ilyen jó, akkor a Soundon is boldog lesz.

Nem is tévedett. A nemzetközi fesztiválszezonnak és a Láncszívók erős betáblázottságának hála késő este kezdődött a koncert, de mi már kora délután Zamárdiban voltunk és a parti sétányon csatangoltunk, fotózkodtunk, beszélgettünk, ismerősökkel találkozunk, majd egy idő után ennivaló után néztünk. Amint azt már a Szigeten megszoktunk, az a Soundon is adott volt, a jól szervezett étkeztetés, azaz könnyen – már a papírszalagos napi jeggyel is – paypass-szal fizettem, nem volt para, hogy mikor és hol tűnik vagy tűnhet el a költőpénzünk.

Eseményváró boldog semmittevés, remek panorámával és fátyolfelhős éggel

Annával végignéztük a kínálatot, majd az Aldi grillteraszán verünk tábort, ahol különféle szendvicseket kínáltak. Egy-egy csirkemell filével gazdagon megpakolt tortilla-t választottunk, ami jó döntés volt, hatalmas adagot kaptunk, utána már csak italra vágytunk, meg én egy kis palacsintára, de azt sehol nem leltem.

A nagy fürdőzésben a flamingók is megfáradtak és az Aldis szendvicsekkel nyerték vissza az erejüket.

Egyébként ez volt az egyetlen fájó pont, a desszertkínálat, amit én tuti felturbóznék, a végén már tiramisukról és gyümölcsrizsekről ábrándoztam egy latte macchiato mellett, miközben a e.on életmentő standján világító tetoválásokra tettünk szert, na meg némi plusz szuflára a telefonunkba.

Az e.on klimatizált helyiségében remekül lehetett telefont tölteni és sokféle lemosható világító tetkó közül választhattunk.

Aztán lassan alkonyba fordult a Tihanyi-félsziget és én – engedve a lány határozott kérésének – a második sorban tábort vertem, hogy az élmény még teljesebb legyen, majd egyszemélyes anyai őrző-védő szolgálatként és a tömeg egyetlen nem pogozó tagjaként végignéztem az egyébként profi műsort.

Anna most boldog, én reggelre visszanyertem a hallásomat és ez egészen augusztus 13-ig így is marad. 😀