Tejfölös csöröge

Bár még az olvasóim egy része is furcsán nézett rám, én már Vízkereszt napján sütöttem egy hatalmas adag fánkot. Egyszerűen vágtam rá. Azt hiszem idén gazdag fánktermés várható a farsangi időszakban, most úgy érzem, hogy megtaláltam a januári-februári időszak gondűző desszertjét.

A mostani egy igazán jó tésztájú, nagyon finom, könnyen elkészíthető példány.

Tejfölös csöröge

3 db tojás

3 ek. cukor

3,5 ek. tejföl

3 mk. sütőpor

3 tk. ecet

60 dkg finomliszt

1 csipetnyi só

A lisztet egy tálba szitálom, sütőporral, cukorral és egy csipetnyi sóval elkeverem. A tojásokat felütöm, elhabarom, majd a tejföllel és az ecettel kikeverem, és a liszthez adom. Rugalmas, jól gyúrható, nem túl puha tésztát kapok, amit azonnal lisztezett felületen kisujjnyira nyújtok, majd derelyevágóval ovális darabokra vágok. A darabkák közepét bevágom, a tészta egyik felét azon átdugom.

Az előkészített fánkokat forró, de közepesnél kicsit magasabb hőfokra visszavett lángon tartott kókuszzsírban aranybarnára sütöm, majd papírtörlőn lecsepegtetem.

Frissen, lekvárral kínálom.

fánk

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Turistaként Budapesten

Néha érdemes kicsit eltávolodni, más szemüveget a fejünkre kapni, s azon keresztül szemlélni a megszokottat. A Mercure Budapest City Center jóvoltából decemberben, az adventi időszak kellős közepén egy bő napra turista lehettem a szülővárosomban, Budapesten.

Nehéz ám úgy tekinteni egy városra, ahogy a hosszú hétvégére érkező turisták teszik, hiszen itt zajlanak a hétköznapjaink, mi is részét képezzük ennek a hatalmas organizmusnak, és ennek köszönhetően más megvilágításban látjuk a dolgokat. Mi tudjuk, hogy milyen volt 20-30 éve, vannak be nem teljesült vágyaink a városunkkal kapcsolatban, van, amin gyakorta morgunk, de éjjel, mikor a budai alsó rakpart északi része felől kibomlik a teljes panoráma, akkor azért hajlamosak vagyunk elismerni, hogy a sok probléma, napi nyűg mellett is szép ez a város.

A turistáink – szerencsés esetben – csak ezt az oldalát ismerik meg a városnak, a fényes, csillogó estéket, a számtalan oldalról, megannyi arcát mutató dunai látképet, az itt-ott feslett, de mégis szépséges, patinás épületeket, és benne a magyar hangulatot, gasztronómiát.

Mondom, hogy nem is csöppenhettem volna jobbkor turistaként a városomba, a karácsonyi forgatagban szinte minden kedves magyar sztereotípiát tálcán kínáltak, összesűrítve, esszenciálisan. A gasztronómiai ismerkedés már a szállodában megkezdődött, a Mercure bölcs Discover Local programjának köszönhetően a rendkívül széles svédasztalos reggelibe sok-sok magyar finomság megjelent, többek között a pogácsáink, a sajtjaink, a töki pompos, vagy épp a karamellizált káposztával kevert cvekedli. Már az indításban ebbe volt a lehetőség, hogy a velünk együtt lévő lengyel delegáció közelebb kerülhessen a magyar konyhához.

Kilátás a szálloda étterméből

Kilátás a szálloda étterméből

Miután derekasan belaktunk, annak ellenére, hogy tudtuk mi vár ránk, a kettes villamos panorámaútján eltömegközlekedtünk a Szamoshoz. A kettes valóban parádés járat: ha jön, az a jó, ha nem jön az a jó (mert lehet fotózni), ha épp érkezik, akkor az a jó (ilyenkor születnek a legklasszabb képek). Egyszóval Váci utcai szállásunkról a Vörösmarty teret érintve, a Vigadó téren át kisétáltunk a villamoshoz, majd a kissé kócos felhőkön átsütő napban fürdő budai oldalt szemlélve elvillamosoztunk szaloncukrot gyártani.

mer2

A szaloncukor majdnem hungarikum. Nem egészen itt született, de valahogy mégis mi lettünk azok, akik feltétel nélkül rajongunk érte, számtalan ízben és formában gyűjtjük és esszük az ünnepek előtt-alatt (után nem, mert addig híre-hamva sincs). Ma már főleg bolti verziókkal találkozni, de szerencsére vannak helyek, ahol még szívesen megmutatják minden csínját-bínját a szaloncukor készítésének. A Szamosban – stílszerűen – marcipános szaloncukkedliket gyártottunk, amelyekhez csokoládét temperáltunk, majd mártottunk, dermesztettünk, és természetesen papírba és sztaniolba csomagoltuk.

mer4

A Csokoládémúzeumból nyíló kilátáshoz a napsütés is csatlakozott, a finom fátyolfelhők jó tettek az összhatásnak, a kettes itt is szépen hozzájárult a tökéletes fotók készítéséhez.

mer3

Mire végeztünk a csokoládéval való bevonással, és katonás rendben sorakoztak a színes-fényes szaloncukrok, elérkezett az ebéd ideje. Ehhez Európa legszebb karácsonyi vásárát látogattuk meg, a Bazilikánál. Itt – még gyorsan, ebéd előtt – készítettünk egy-egy tisztességes kürtős kalácsot, megfigyeltük azt a mérhetetlen rutint, ahogy a rúdra tekerik a friss kelt tésztát, majd néztük – és csendben melegedtünk is – a faszén parázsán sülő tésztát, hogy végre mi is feladathoz jussunk, és a számunkra legvonzóbb ízekkel vértezzük fel a kürtőket.

mer6

Ezt követően görhönyt, lepcsánkát vagy tócsnit ebédeltünk különféle feltétekkel, hogy kellő energiával vethessük bele magunkat a Szeretetszolgálat munkatársaival közös projektbe: olyan mézeskalácsokat dekoráltunk, amelyet utána a téren lévő bódéjukban eladásra kínáltak, és a befolyt összeggel így egy kicsit mi is hozzájárulhattunk mások karácsonyához.

mer7

A jótékony alkotás után pedig megnéztük a Bazilikánál lévő adventi vásár fő attrakcióját, a zenei aláfestéssel futó fényjátékot, amely valóban látványos eleme a karácsonyváró Budapestnek.

mer8

Mire besötétedett, a téli hideg a várost is utolérte, így kifejezetten jólesett visszasétálni a Mercure Budapest City Center-be, hogy egy forró teával és forralt borral melengessük magunkat. Persze az este itt még nem ért véget, rövid pihenő után, a Mercure Discover Local programjának részeként, a szálloda Winestone éttermében folytattuk az ismerkedésünket a magyar gasztronómiával.

mer9

A Winestone étterem a szállodalánc egy olyan koncepciójának része, amely a hangsúlyt a helyi borkínálatra helyezi, nem csak az étel-bor párosításokban, hanem a szálloda borboltjában is, amelynek szortimentje mindig tükrözi a Winestone aktuális kínálatát, így ha ízlik a vendégeknek az adott étel mellé kínált bor, akkor rögtön be is szerezhetnek belőle néhány üveggel.

A vacsorát most egy pincészet boraival kísérve fogyasztottuk, a Budapesthez közeli Etyek-Budai borvidéken található Haraszthy pincészet tételeit kóstoltuk a fogásokhoz. Az első fogásunk egy füstölt pisztráng tatár volt, amit nagyon izgalmas zellersaláta körített, és egy 2018-as Sauvignon Blanc kísért. Ezt egy – a szezonnak tökéletesen megfelelő – sütőtökkel és céklavariációkkal kínált rosé kacsamell követte, amihez nagyon jól illett a Haraszty ház 2018-as Etyek-Budai rozéja, majd könnyed felüdülést hozott a menüsorba egy tormás-almás sorbet, amihez igazán jól passzolt a Hungária Zöld vertelini Brut pezsgője. Kellett is ez a parányi, ízletes szünet, mert megérkezett az este nagyágyúja, a lágyan omlós, vörösborban párolt marhapofa, amihez vargányás burgonyapiskóta dukált és sült gyökérzöldségek tették teljessé a fogást. Ehhez a tartalmas, gazdag ételhez a Haraszty pincészet 2016-os Pinot Noir-ját kortyoltuk.

mer12

Itt véget is ért a befogadókészségünk, meglepő módon még nekem sem hiányzott a desszert, bőven elég zárása volt a vacsorának a kávé, majd jöhetett az édes pihenés a Váci utcára néző, mutatós, otthonos szobában, amelynek a csendjét – így, a karácsony előtti rohanásban – semmiért el nem cseréltem volna.

mer11

A nap tanulsága egyértelműen az volt, hogy néha jó turistának lenni itthon is. Kicsit hátrahagyni a határidőnaplót, a feladatokat, kidörzsölni a megszokást a szemünkből, s újra felfedezni mindazt, amiért nekünk igazából egy lépést sem kell tennünk.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Csomózott fánk

Bár még alig múlt a karácsony, én nagyon tudok örülni a most beköszöntő farsangnak, amely a kései húsvét miatt jó sokáig velünk marad, így születhetnek a finomabbnál finomabb fánkok. Most egy új fánkkal várom haza a Nőket.

Csomózott fánk 

35 dkg finomliszt

1 db tojás

5 dkg vaj

1,2 dl tej

2 dkg friss élesztő

4 dkg cukor

1 csipetnyi só

A lisztet beleszitálom a robotgép üstjébe, a sóval, cukorral elkeverem, majd belemorzsolom a friss élesztőt. A tejbe beleteszem a vajat, majd forralóban langyosra melegítem, és miután lehúztam a tűzről, elkeverem benne a felütött tojást is. Elindítom a keverőgépet, és a tojásos langyos tejet fokozatosan a liszthez adom, majd 4-5 percig hagyom, hogy kidagassza a tésztát.

A kész tésztát konyharuhával letakarva meleg helyen hagyom a duplájára kelni. Klassz, rugalmas tésztát kapok, így a gyúrólapot nem is kell lisztezni, amikor finoman átgyúrom a tésztát, majd cipót formázok belőle és azt 16 egyforma darabra vágom.

A darabokat hosszú kígyóvá alakítom, majd félbe hajtva összesodrom, és a tekercs végét átdugom a középen lévő lukon: így kapok egy formás kis csomót.

Kókuszolajat hevítek egy magasabb falú serpenyőben, majd a fánkokat – 15 perc pihentetés után – négyesével kisütöm. Papírtörlőn leitatom, lekvárral, fahéjas cukorral megszórva kínálom.

csomózott fánk1_v

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Durrellék titkos élete

Nem tudom, ki hogy van vele, de én Gerryvel, Korfun nőttem fel. Nagyjából 10 éves lehettem mikor egy nyári szünetben berobbant az életembe Gerry és az ő furcsa famíliája. Nekik köszönhetően hangosan nevetve olvastam át az egész nyarat, miközben menthetetlenül megszerettem a Mamát és a gyerekeit, a korfui kolónia megannyi tagját, és egy picit közelebb kerültem az állatvilághoz is.

Gerald Durrell fantasztikus könyveit a kényszer szülte, ebből tudta fedezni az állatkertjének költségeit, de azért – valljuk be – a gördülékeny, jó humorral, kellő öniróniával és nagyszerűen szelektáló memóriával megírt történeteiből nem a keserves izzadságszag, hanem egy életigenlő, jó tollú szerző lendülete árad.

durrell1

Nem véletlen, hogy a mai napig utánnyomják a könyveit, hogy a Korfu trilógia már fiatalkorában – a könyv megírását követő években – rengeteg embert ösztökélt arra, hogy felfedezze a szigetet, ellátogasson Görögországba, megismerkedjen a hellyel és a villákkal, ahol Durrellék varázslatos élete zajlott.

A könyvek mellett számos sorozat is született, a legtöbb Gerry könyveit véve alapul, ám az utóbbi években az itv angol csatorna leforgatott egy ennél sokkal realistábbnak tűnő változatot, amelynek az alapját Michael Haag dokumentumokra épülő, a valóságot elmesélő könyve adja.

Haag könyve lehetne rettentően illúzióromboló, hiszen a gyermeki látásmód, a megszépítő messzeség és a csak szépre emlékezés képességével megáldott Gerry valóban a földi paradicsomot festette le, de erről szerencsére szó sincs. Haag sokkal inkább kiegészíti Gerry színes történeteit, beleszövi a valóság szálait ebbe a színes álomkabátba, megmutatja a szereplők valódi arcát, tovább finomítva a már jól ismert karaktereket.

Nagyon érdekes a felvezetés, az indiai évek bemutatása, amelyről eddig az olvasóknak fogalmuk sem volt, hiszen egy esős nyári angol délutánnal indul Gerald Durrell első Korfu-könyve, a Családom és egyéb állatfajták, és ugyan utal néha a Mama indiai múltjára, de részleteket vagy nem tud, vagy nem akar megosztani az olvasóival.

De nem csak a szűk család történetének töredékes részei kerülnek kiegészítésre, hanem a többi szereplő életéről szintén jóval többet megtudunk. Nagy értéke Haag könyvének az is, hogy a sok plusz információ mellett, szépen elvarrja a szálakat, kerekre zárja az egyébként hatalmas Durrell életművet.

Michael Haag könyvét a megrögzött rajongóknak ajánlom, azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy mégis hányban született a Mama, hogyan kerültek haza Indiából, kinél tanult Theo, mi lett Szpiróval a háború után, és vajon ki is az a Nancy, akiről sosem olvastunk, mégis fontos tagja volt a családnak.

durrell2

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS