Sisi angol szerelme

Nagy valószínűséggel az én generációm volt az utolsó, aki a Sisi filmek folyamatos ismétlése közepette nőtt fel. Mi még Romy Schneider ártatlan arcocskájával azonosítottuk a császárnét, és egy gyönyörű, romantikus lányregénynek láttuk az életét.

A Sisi angol szereleme nagyon jól, bölcsen, vádaskodás nélkül árnyalja ezt a képet, megmutatván Sisi életének egyik legizgalmasabb kalandját, egy epizódba sűrítve. A könyv üde, könnyed olvasmány, de koránt sem elnagyolt, figurái kidolgozottak, jól láttat minden szereplőt a szerző, jellemük is pont annyira kidolgozott, hogy a kapcsolatok, konfliktusok jól működő rendszerré álljanak össze.

sisi

A kor Angliájának finom lenyomata adja a könyv alapját, amely ugyan javarészt Sisiről szól, de a császárné már egy teljes, kész, megalkotott háttér elé lép be, ahol addigra minden szereplőnek megvan a maga pontos helye és szerepe.

Számomra a főszereplő azonban egyértelműen a könyv elején megismert Charlotte, aki modern törekvéseivel, egyedi, a kor lányaira, asszonyaira még nem jellemző modern gondolkodással sokban emlékeztet az osztrák császárnéra. Az ő világgal, szerelemmel való szembesülésének, a benne lévő erő és akarat érvényre jutásának regénye ez, amelyhez – kicsit háttérbe tolva – kapcsolódik a császárné és az angol lovastiszt kapcsolata.

A könyv könnyed hangvétele nem megy a minőség rovására, egységes stílusú, jó tempójú olvasmány, amelyben helye van a humornak, a finom és kevésbé árnyalt élceknek. A könyvben egy ártatlan, de a világra a sorstársainál nyitottabb, entellektüel fiatal nő szemén keresztül láthatjuk a XIX. század utolsó harmadának Angliáját, betekintést kaphatunk az arisztokraták, nemesek sportjába, a vadászatba, és nem utolsó sorban megtudhatjuk, hogy ki volt Sisi angol szerelme.

sisikép

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Élő sörgyári történelem

Mindig is vonzottak a gyárak. Tizenéve, kezdő bloggerként – elsők között – a Dreher hívott meg magához, hogy megmutassa a hatalmas, fénylő réz üstjeit, körbevezessen a kőbányai birtokon, és én ott nem csak ezzel az épülettel kötöttem örök barátságot, hanem egyszer és mindenkorra elkötelezett rajongója lettem a gyáraknak.

Azóta a világ számos pontján jártam számtalan gyárban, de örömmel térek vissza minden egyes alkalommal a Dreherbe. Múlt héten is náluk jártam, kicsit ünnepelni, hiszen idén 165 éves a gyár, amelynek komoly és izgalmas múltja mellett a jelene is meglepően fordulatos.

A múlttal kapcsolatosan nagyon kellemes és jó beszélgetést folytattam a Dreher muzeológusával, Dr. Török Róberttel, aki hosszan és élvezettel mesélte el a magyar sörgyártás történetét, amelyben a Drehereknek megkérdőjelezhetetlenül fontos szerep jutott.

dreherketto

A történetet szerencsére nem csak én ismerhettem meg, egy – a sörgyár kincseinek töredékét – felvonultató időszaki kiállítás keretében, most minden a Dreher túráin résztvevő vendég megtekintheti a 165 évet lekövető, azt bemutató kiállítást. A vitrinekben igazi kincsek lapulnak. Nem csak a Corvin áruháznak szállított sörök lajstomfüzetét, sördal-kottát és egyéb antik érdekességeket láthatunk, hanem a gyerekkorunkból oly jól ismert tárgyi kultúra elemei is sorra szépen visszaköszönnek.

dreherharom

Külön érdekessége a két hónapos kiállításnak az 1979-ben létrehozott Söripari gyűjteményben lelt makett, amelyet a gyár egykori dolgozója készített, jó eséllyel szabadidejét áldozva az aprólékos munkára.

De nem csak a múlttal foglalkoztunk behatóan, a múlt hét két sör debütálásáról is szólt: a gyár bemutatta a zöldteával ízesített, könnyednek tűnő, de jelentős alkoholtartalommal bíró, harmonikus, szerethető sörét a Fúziót. Illetve a közönség a múlt hét végi rendezvényen kóstolhatta először a tradicionális angolszász alapokon nyugvó Kalandor IPA sört, amely egy teljesen más, karakterében, hangulatában a Fúziótól messzemenőkig eltérő ital. A karakteres és testes Kalandor IPA szűretlen, kesernyés frissítő sör, amely Kazbek, Citra és Chinook komlóval készül. Ez a variáns limitált ideig kóstolható lesz a Dreher partnersörözőiben.

dreheregy

A 165. évfordulóra a Dreher plakátpályázat kiírásával is készült, amelynek pályaművei közül most sok megtekintető – a Hordófejtő épületében berendezett – időszaki kiállítás mellett, illetve a hét végén a verseny győztesét is kihirdették: a fantáziadús plakátok között Lőrincz Attila Welcome Budapest plakátját találta a legjobbnak a zsűri.

dereherplakat

Ha pedig a Facebook stílusában szeretnénk megismerkedni a Dreher történelemmel, mostantól ez is lehetséges. A sörgyár oldalán megtalálhatjuk a múlt modern köntösbe öltöztetett darabját, amely igazán élvezetes módon meséli el a Dreher gyár történetét.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Egy tepsi segítség idén ősszel is elkél

Mindig van olyan, akin örömmel segítenénk, segítünk. Az őszi szezonban újra harminc blogger ragad habverőt, hogy a saját eszközeit latba vetve hívja fel a figyelmet egy nemes célra, tegyen azért, hogy a Segítsüti Közhasznú alapítvány számláját átmenetileg felhizlalva olyan helyre juttasson célzott támogatást, ahol nagyon is elkél a segítség.

seg2

Idén ősszel a pécsi Tölösi Péter Alapítványnak szeretnénk segíteni. Az alapítvány a PTE Gyermekgyógyászati Klinika onkológiai osztályán kezelt – és utógondozott – leukémiás, daganatos gyermekek gyógyítási körülményeinek javításán fáradozik, és egy rehabilitációs központot is működtet. Terveink szerint a gyerekek táboroztatásához, gyógytornáztatásához, illetve pszichés állapotuk javításához szükséges eszközöket szerezzük be nekik a befolyt pénzből.

2019. szeptember 23-án, hétfőn fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokban, Facebook- és Instagram posztokban, és kerülnek fel egyidejűleg a licitálós menü alá, majd kezdődhet rögvest a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2019. szeptember 26-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. Az egyeztetéseket követően, minden egyes nyertesnek vele személyes megbeszélést követően – értelemszerűen friss sütik formájában – kapja meg nyereményét.

A licit a szokásos módon, a szokásos felületen zajlik. Minden egyes blogger által felajánlott sütemény kikiáltási ára 5.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 26-án 16:00-ig. A nyertes ezt követően átutalja a vállalt összeget, és a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről.

109037_segitsuti

Részemről – némi nosztalgia okán – egy házi lekvárral, prémium, díjnyertes magyar szörppel készített fekete ribizlis Puncstorta kerül felajánlásra.

IMG_9611_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Megérkeztek a chocoMe újdonságai!

Igazán ütős újdonságokkal készül az őszi szezonra Mészáros Gábor, a chocoMe alapítója, tulajdonosa, csokoládémestere. Gábor most is olyan extra minőségű alapanyagokkal és olyan innovatív megoldásokkal rukkolt elő, amelyek jól illeszkednek a chocoMe-től megszokott, újszerű termékeket felvonultató irányba és a meglévő, egyre finomodó portfólióba.

chocome1

Forró csokoládéval a hűvös őszi esték ellen!

Az eddig is széles termékskála idén ősszel tényleg egy hiánypótló elemmel bővül: a forró csokoládékkal. A rögvest három féle ízben érkező italalap nem holmi pudingos por, amiből rettenetes, nyúlós meleg ital lesz, mint a legtöbb ilyen alap esetében, hanem minőségi csokoládé, amely – mint a rizottó – elvárja a törődést, de meg is hálálja. A minőségi csokoládéból készített, ízesített forgácsokkal valóban a klasszikus forró csokoládé élményét kaphatjuk meg, ha lassan, gyakori kevergetés mellett főzzük fel, hogy a végén selymes, lágy, minden ízében tökéletes melengető ital váljék a csokoládé és a tej kettőséből. Az ízekre sem lehet panasz, hiszen érkezik a sós karamella, a chilivel tüzesített változat, és a karácsonyi időszak elengedhetetlen fűszereiből hármat is felsorakoztató forró csokoládé, ahol a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió egészíti ki az alapcsokoládé ízjegyeit.

chocome3

Valrhona újdonságok a chocoMe kínálatában

A Valrhona nem pihent meg a szőke csokoládé elképesztő sikere után, azóta is folyamatos fejlesztésben vannak, most főleg a vegán vonalon keresik az újdonságokat, amelyek szépen sorra születnek is. Az utóbbi idők nagy fejlesztése a csokoládéhoz adott tejpor elhagyása, illetve annak minőségi helyettesítése, amelyből olyan izgalmas tételek kerekedtek ki, amelyek szerintem messze túlmutatnak a hiánypótláson, és egy egészen új kategória születését jelzik. Ezekhez az újdonságokhoz nyúlt Gábor, amikor az új drazsé szortimentet összeállította. A drazsírozáshoz használt réteg a megszokott csokoládék helyett most ez, a kakaóvaj alapú liofilizált gyümölcsporral és cukorral készített termék lett, amely ugyan hivatalosan nem tekinthető csokoládénak, de valljuk be: pont annyira csokoládé, amennyire a fehér csokoládé az.

A bevonásra használt termékek egészen egyedi, gazdag, ütős ízvilággal rendelkeznek, amelyet Gábor ügyesen terelt mederbe, hogy nem legyen túl intenzív a végeredmény, hanem komplex, sokáig elnyúló ízélménnyel ajándékozza meg a fogyasztót. A sok kísérletezés meghozta a várt eredményt, a drazsék valóban új minőséget képviselnek ebben a műfajban.

chocome2

Új ízzel jelentkezik a Petit 21

A hat őszi újdonsággal azonban nem ér véget a sor, a lágy krémmel töltött Petit 21 sorozat is új elemmel gazdagodott, az idén ősszel debütáló változatban a mangópüréből és liofilizált mangóból összeállított krém pihen, amely nagyon jó összhangban áll a korpuszt adó étcsokoládéval.

chocome4

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS