Kovács Krisztián: A fény magányossága

Kovács Krisztián minden könyve kérlelhetetlen sebeket üt az olvasón. A végletekig megy, a jól ismert tereink határait feszegeti, múltat idéz, hogy a jelenünk fonákságát elénk tárja.

Általam eddig olvasott könyvei is mind egy kellemes közelmúlt viaszfényéből szemlélték az emberi gyarlóságot, ebben a letisztultabb, a szocializmus zárt létezéséből fakadóan sztenderdizált tárgyi környezetben tették patikamérlegre az érzelmeket és az erkölcsöt. Ez most sincs másképp, csak mélyebbre ásunk a 20. század szövetében, az első és második világháborúban eltört lelkek nem mint transzgenerációs trauma, hanem mint valós megélés jelennek meg a cselekmény hátterében, megteremtve azt az erkölcsi ingoványt, amelyre egy akkor fiatal nemzedék próbált légvárat építeni.

A szocialista blokk zárt világából az ég felé törő történetben a mennybolt elérhetetlen távolságán sem obszervatórium, sem a nemzetközi kapcsolatokban megélhető kiteljesedés nem segít, az állam a lakói minden sejtjébe beköltözik, a gondolat szabadsága egy olyan illúzió, amelyet idővel nem is a pártállami szervek folyamatos monitorozása korlátoz, hanem a túlélési ösztönbe kódolt öncenzúra.

Ebben a több évtizedes bizalmatlanságban figyeljük a főszereplő életét, a reflektorfényben fürdő szerzőét, aki megtalálta azt a pályamodellt, amelyben a legkisebb a kockázat, gyerekkönyvek sorában mesél az égbolt csodáiról, magasztalja a blokk országainak és a Szovjetuniónak a hidegháborús űrprogram kapcsán elért teljesítményét. A látszatboldogságot nem csak magánéleti krízisek és egzisztenciális válságok tetézik, hanem a rendszerbe kódolt jelenlét, amelyből se jó káderként, se a nepotizmus szélén billegő potentátként nem lehet kimaradni, talán csak itt puhábbak a pofonok, kesztyű marad a kezeken.

Krisztián nem húz nagy íveket, inkább folyamatosan kérdez, meg-megforgatva előttünk egy-egy pillanatot. Közös kritikusként figyelhetjük a döntések mibenlétét, szükségszerűségét és tehetjük fel magunknak az örök kérdést, vajon mi mennyire és miért lennénk megalkuvók?

IMG_2472

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mint ha tábortűz ég

A közösségi élmények kiaknázásának egyik legősibb módja, a sötétség együttes legyőzése, az együttlétezés szimbóluma a tábortűz. Ezzel a jelképpel reklámozta magát Szent Iván hosszú nappalát betetőző estére a Papp László Aréna falai közé hirdetett koncert. Nem kevesebbet ígért, mint közös éneklést, ismert magyar dalokat, sőt olyannyira propagálta az együttes kommunikációt egymás és az univerzum felé, hogy előzetesen közzé tette a dalok listáját és szövegét is. Sajátos megoldás, kicsit túlnyúlik a megszokott koncertszerepeken, de védhető, éltek is vele, nem kevés nyomdafesték ívódott izzadt tenyerekbe az előadás során. A nézőket fogadó színpadkép az ígéretnek megfelelően egy égig futó tábortüzet imitált. Körülötte a technika, velünk szemben egy dob és egy gitár, a többit pedig elnyelte a kanyar és a felépítmény túloldala.

tuz2_v

A nyolcra hirdetett kezdést nyolc húszas indulás követte, a hozzávetőleges teltházas közönség türelmesen várt a sorára, az élményre, ami borzasztóan lassan érkezett. A műsorvezető rögvest bebizonyította, hogy a koncertélmény és a konferanszié hangsúlyos jelenléte egymást kioltó energiák, nehéz úgy létrehozni és fenntartani bármilyen katarzist, ha valaki az elmúlt harminc év legkevésbé izgalmas tényeivel szaladja körbe a színpadot, kicsit beénekeltetve a kottát szorongató közönséget. Úttörőrigmusok és a Sapszon-féle általános iskolai kánon zúgott a teremben, majd sorra érkeztek a fellépők és kiderült, hogy a közös éneklés abban a formában, ahogyan egyedülálló vagy talán izgalmas lett volna, ezen az estén biztosan nem valósul meg. A papírt lobogtatók jelentős része ugyanis nagyobb energiát fektetett a dalok átismétlésébe, mint a színpadi jelenléttel megajándékozott alkotók. Akik a nekik kijelölt stófák nemtudása mellett annak biztos felmérésével is bajban voltak, hogy mikor jönnek ők és mikor kéne „mikrofonhoz engedni” az erre citált közönséget. Nekem maga az alapkoncepció is furcsa, igaz, rendszeresen megfordulok koncerteken, ahonnan aztán nulla hanggal távozom, hiszen a katarzisom megélését a dal utolsó morzsáig való ismerete és annak az előadóval közös eléneklése adja. Ezt a klasszikus koncertek nem tűzik plakátjukra, hogy gyere és énekelj, mert a közönség magától is eljutott egy jó ideje erre a konklúzióra, a zenészekről nem is beszélve, akik előzetes teaser nélkül is, időnként az előttük hömpölygő tömegre bízzák a refrént és aki sosem marad adósuk.

Itt ellenben valami furcsa zenés rádiókabaré bontakozott ki, ahol egyszerre lépett színre Hofi Géza és a falusi kimittud győztese. Egyenszilárdság nélkül, nehezen értelmezhető közjátékok során bukdácsoltunk előre az esttel, érezhető vágyakozással a megélés iránt és annak elmaradásával. Természetesen voltak kivételek, Udvaros Dorottya színrelépése rövid időre meghozta azt a profizmust, amit vártunk, Péterfy Bori vagy épp Für Anikó is nagyon szép színfoltjai voltak az estének, amit a konferanszié – nem feltétlen szándékosan próbált – szilánkjaira zúzni.

tuz1_v

Mi akartuk, már csak a belépőjegy okán, a közösségi élményt keresve, megbújni a jól ismert dalok szövegében, pont ott és pont úgy elkanyarítani, ahogy azt otthon is szoktuk, mikor senki se lát, de a szövegek leváltak a dalokról, imbolyogva járták körül ezt az imitált tüzet, a dallamok pedig nem hozták magukkal a beteljesülést.

Az ötlet jó, láttunk már ilyet, jó ütemérzékkel, komoly rendezésben, koncepcióval, vizuális élménnyel, stylinggal, nem is olyan rég, a Budapest Parkban. A szervezők azzal az ígérettel engedték el a nézők kezét, hogy az eladott jegyszámok sikerének tekintetében minden arra predesztinálja őket, hogy jövőre is megrendezzék a közös éneklést. Legyen, csak ne így.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Bródy-univerzum: generációk találkozása a Szigeten

A setlist fontos. Egy-egy monumentális életmű kapcsán ugyanis szinte kiválogathatatlan, hogy mely darabok kerüljenek a listára, mik legyenek azok, amiket egy valamirevaló rajongó rongyosra hallgat, mielőtt fejest ugrik a koncertélménybe. Hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon ki, mit és hogyan tár majd elénk a Bródy-univerzumból. Ma végre megérkezett a válasz: a fellépők névsora mellé megszületett a dalok listája is, én pedig rögvest boldog csemegézésbe kezdtem. Most össze is állítom a saját playlistemet, mert egy valamirevaló rajongó alaposan rákészül az estére.

Augusztus 9-én rendezi meg az RTL a Bródy Dalok Napja elnevezésű megakoncertet a Sziget Fesztivál Mínusz Egyedik napján. A tervezetten 5-6 órás monumentális esemény Bródy János több mint 60 éves munkássága előtt tiszteleg: a fellépők a művész mintegy 800 szerzeményéből – az Illés, a Fonográf, az István, a király, valamint a szólókarrier korszakából – válogatnak össze egy 70 dalból álló műsort.

A színpadon több mint 50 előadó váltja majd egymást, felvonultatva a magyar könnyűzene legkülönbözőbb generációit és stílusait az eredeti ikonoktól a legnépszerűbb kortárs formációkig. A koncert gerincét az eredeti előadók klasszikusai, a mai generációk egyedi átdolgozásai, valamint egyszeri zenei fúziók alkotják. Egyes kulcsfontosságú művek ráadásul két különböző generáció értelmezésében is elhangzanak.

brody4_v

Klasszikus megszólalások és az eredeti előadók:

Szörényi Levente: Ne gondold

Koncz Zsuzsa: Valahol egy lány, valamint a Ha én rózsa volnék

Tolcsvay László: Első villamos, Jöjj kedvesem

Halász Judit: Helikoffer

Földes László Hobo: Miért hagytuk, hogy így legyen, Fáj minden csók

Hernádi Judit és Tarján Zsófi (közös produkció): Játsszunk együtt

Az István, a király rockopera tételei: Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula és Feke Pállal tolmácsolásában

Kortárs átdolgozások és fúziók:

Azahriah: A Ha én rózsa volnék saját interpretációja

Beton.Hofi: Hungarian Blues

Carson Coma: Mr. Alkohol (valamint közös produkció Péterfy Borival)

Lovasi András: Elvonult a vihar, Mondd, hogy nem haragszol rám

KFT: A Kárpátiék lánya, Ha fordul a világ

Bagossy Brothers Company: Ne gondold

Rúzsa Magdi: Little Richard

Wellhello: Micimackó (újraértelmezés)

Presser Gábor, Kiss Tibor és a Csík Zenekar (fúzió): Illés – Az utcán

Színházi és kórusművészeti produkciók
A zenei szcéna mellett neves színművészek is színpadra lépnek. Döbrösi Laura két dalt ad elő, míg Törőcsik Franciska, Fullajtár Andrea és Radnay Csilla közösen több szerzeményt is megszólaltat. Az Ó kisleány című dalt az Örkény Színház Kamara Kórus Különítménye hozza el a rendezvényre.

Teljes fellépőlista (ABC-sorrendben)
Azahriah, Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, Blahalouisiana, Bródy János, Carson Coma, Charlie, Czutor Zoltán, Csemer Boglárka, Csík Zenekar, Deák Bill Gyula, Döbrösi Laura, Dzsúdló, Feke Pál, Felcser Máté, Fullajtár Andrea, Gerendás Péter, Gubik Petra, Gypsy Jammal, Halász Judit, Hernádi Judit, Hiperkarma, Hobo, Hrutka Róbert, Ivan & The Parazol, Járai Márk, KFT, Kiss Tibi, Koncz Zsuzsa, Lábas Viki, Lovasi András, Mahó Andrea, Müller Péter Sziámi, az Örkény Színház Kamara Kórus Különítménye, Palya Bea, Péter Bence, Péterffy Bori, Presser Gábor, Radnay Csilla, Rúzsa Magdi, Sena, Columbo (Irie Maffia), Street Sixteen, Superar Gyerekkórus, Szörényi Levente, Tarján Zsófi, Tolcsvay László, Törőcsik Franciska, Vikidál Gyula, Wellhello

Jegyinformációk
A rendezvényre a belépők a Sziget hivatalos weboldalán keresztül érhetőek el, egységesen 19.990 forintos áron.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mutasd meg sokszínűséged, éld meg a teljességed a Waterdroppal!

A nyári fesztiválszezon és a hőség már javában tombol, a tudatos hidratálás pedig sosem volt ennyire stílusos, elegáns és mélyen jelentőségteljes. A Waterdrop idén újra bebizonyítja, hogy a legapróbb mindennapi rutinunk – mint a tiszta víz fogyasztása – egyben az önkifejezés és a szolidaritás erőteljes eszközévé is válhat. Különösen igaz ez most, a Budapest Pride felvonulás közeledtével, amikor a társadalmi felelősségvállalásunkat is megmutathatjuk a világnak.

A márka idei üzenete kristálytiszta: légy jelen, igyál tudatosan, és ünnepeld a sokszínűséget minden egyes kortyban! Az exkluzív, limitált Drink with PRIDE kollekció nem csupán a nyári ruhatárunk és a fesztiválszettjeink legmenőbb statement kiegészítőit vonultatja fel, hanem egy alapvető emberi értéket állít a középpontba. Ez a kollekció az egymás iránti feltétlen elfogadásról szól, és annak a jognak az elismeréséről, hogy mindenki önmaga lehessen, pontosan úgy, ahogy a saját egyedi teljességét a legszebben meg tudja élni.

waterdrop06_v

A dizájn és a fenntarthatóság találkozásából született kollekció kulcsdarabjai tökéletesen illeszkednek a pezsgő nyári mindennapokba. A kollekció szíve a megszokottnál nagyobb méretű, varázslatosan szivárványszínű Rainbow üvegkulacs, amely praktikus füles kupakjával a környezetszennyező műanyag palackok stílusos, környezetbarát alternatívája. Mellé érkezik a limitált Celebration doboz, amely 25 darab Microdrink italkockát rejt 11 különböző, vibráló ízben, hogy a folyadékpótlás valóban színes és változatos élmény legyen. A szabadtéri programokhoz és városi piknikekhez az ultrakönnyű, puha és villámgyorsan száradó Pride mikroszálas törölköző nyújt tökéletes kényelmet, míg a felvonulás és a koncertek forgatagában a sikkes Pride papírlegyező hoz azonnali, hűsítő felüdülést.

A Waterdrop elkötelezettsége ráadásul jóval túlmutat a szép dizájnon: a márka immár ötödik éve a Rainbow termékek eladásából származó bevétel 10%-át közvetlenül két kiemelkedő szervezet, a Queer Base és az Outright International számára ajánlja fel. Ezek az alapítványok az LMBTQIA+-közösségek jogaiért, a globális szolidaritásért és a rászorulók pszichoszociális támogatásáért dolgoznak nap mint nap.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS