MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

…akkor nagy az esélye, hogy utána billentyűzetet ragad.

Szubjektív beszámoló a Vacsoracsatáról.

A Nőknek ez a hét a farsang jegyében telik az ohodában. Sütnek, arckifestenek, zenészeket, bohócokat várnak és persze jelmezbáloznak. A tavalyi itthoni farsangolás után, idén már a csapatnak is megmutathatták magukat a kiskirálylányos szerelésükben.

Még itthon:

Ohodában, Barnussal a főrendőrrel:

A ohónénik is beöltöztek: Rockbandának. 😀

Remélem jó napjuk lesz.

A délelőtti Foodapesten ért benyomásaimról íródott posztban már említettem, hogy készülök egy kicsi összefoglalóval a Bocuse d’Or-ról.

Most már olvasható is a Mindmegettén.

Több mint egy hete fedeztük fel a Paulay Ede utcában megbújó Sugar Shop-ot. Az első lelkesedésünk a cukrokra korlátozódott, viszont most vasárnap már a süteményrészleget is górcső alá vettük.

A Nőket szabadjára engedtem a pult előtt, majd megnyugodva tapasztaltam, hogy a hupisárga süteményekre pillantást se vetve, a házias kinézettel bíró piték előtt cövekelt le mindkét sarjam.

Anna banános-epres pitét kért, Zsófi felolvastatta velem az összes csokoládés sütemény ismertetőjét, majd ezek alapján, a csokoládéimádóknak javasolt házi csokoládétorta mellett döntött. Jómagam is a piték közül választottam, egy csokis-málnás példányt.

Anna süteménye és az enyém se volt túl édes. A krém kissé ízetlen volt, mindkét esetben, de az összhatás nem volt zavaróan gyenge.

Zsófi süteménye a klasszikus übertömény piskóta nélküli csokoládétorta volt. Viszont abból egy igen jól sikerült példány.

A férjem valami érdekes kísérletnek esett áldozatul. A földszinti pult sarkában megbújó tejberizs bárból választott magának. Már az ötlet is elég beteg, de az eredmény valamelyest jobb, mint amire a magam részéről számítottam. Valószínűleg, ha az ember elég figyelmes és jó a memóriája, akkor képes visszaidézni az emeleten lasszóval fogható kiszolgálólánynak, hogy milyen alapízre vágyik, ahhoz milyen öntetet kér és még arra is képes koncentrálni, hogy mivel szórassa meg az egyre többízű tejberizsét. A férjemet a vasárnapi délutáni fizikai és szellemi állapota erre nem predesztinálta, így a kissé fásultan helyben felsorolt listából, a felszolgálólány enyhén megrovó tekintete mellett, gyors és kissé elhamarkodott döntést hozott. Karamelles rizst kért, fahéjas cukorral.

A rizs nem volt rossz, de legközelebb önmagamat avatom tesztalannyá, hogy ezt a párosítgatós ízorgiát kipróbáljam, mindezt természetesen a földszinten fogom tenni, pont szemben az összes kiírással. Meglátjuk.

A hely egyébként az eldugottsága ellenére csurig volt. Igaz vasárnap volt, igaz délutáni sétaidő, de a fene se gondolta volna, hogy az üres üzlethelységek között eldugott, semmilyen táblával nem jelzett helyen ennyien lesznek.

Lehet, hogy mégiscsak rizsben van a titok….