MIRELLE Atelier

Churrost először és utószor Madeirán ettem. Ennek lassan 4 éve, de még mindig boldog emlékeket őrzök a fahéjas porcukorral gazdagon megszórt hosszúkás fánkokról.

A múltkorában a kelt csöröge sütögetése közben, egyszer csak bepattant az isteni szikra és a derelyevágóval gilisztákra kezdtem metélni a tésztát, amik sülés közben egészen hasonlatosakká váltak az emlékeimben élő portugál rokonaikhoz.

Már csak egy kevés fahéjas porcukor kellett és készen is állt az ál-churros.

P.s: azóta próbálkoztam az Arribában a fánkszerűségükkel, hátha, de ez inkább valami csörögeféle, viszont annyi cukrot tesznek rá, amennyi egy komplett tortába is sok.

Kelt csöröge, akár churrosnak is

Kelt csöröge

30 dkg finomliszt

3 tojás sárgája

6 dkg sötét lágy cukor

1 dkg élesztő

1 csipet só

5 dkg vaj

1 dl tejföl

leheltnyi tej

1 dkg sikér

1 citrom reszelt héja

A hozzávalókat a kenyérsütőre hagyományozom. El kell, hogy mondjam, hogy mit jelent a leheletnyi. A magam részéről én a tejet/vizet a kelt tésztákhoz úgy adom, hogy az üstöt visszahelyezem a masinába, elindítom a keleszt/dagaszt programot, majd az előirányzott mennyiségű és kellő hőmérsékletű folyékony halmazállapotú hozzávalót óvatosan hozzáadom. Így látom, mikor elég. Ez van. Jobban bízom a szememben, mint a receptekben… Így a leheletnyi az jelenti, hogy ha a tejföl nem bizonyul elégségesnek, hogy tésztám szépen összeálljon, akkor óvatosan töltögetek hozzá egy kevés tejet, vadul figyelve, hogy mikor válik homogén rugalmas tésztával a hozzávalók kósza elegye.

Szóval a kenyérsütőre bízom az alapanyagokat, majd másfél óra múlva lisztes deszkára borítom a kész tésztámat.

Kisujjnyi vékonyra nyújtom, derelyevágóval hosszú csíkokra metélem, és minimális (maximum 2 ujjnyi), nem túl forró olajban kisütöm.

Még melegen megszórom fahéjas porcukorral.

Ági aki főz és persze ír, most engem kért meg, hogy a jó kérdésekre megközelítően jó válaszokat adjak.

Megpróbáltam. 😉

Az villa-interjú Ági oldalán olvasható.

Nemcsak a téli piac, hanem az egész zöldségtársadalom egyik legmegosztóbb étele a kelbimbó.

Pedig finom.

Nagyon egészséges.

Könnyen elkészíthető.

Sok benne a vitamin.

Mi kell még?

Kelbimbológia a Mindmegettén. Tények, történelem és néhány jótanács.

(kép innen)

Múlt kedden az Extenda jóvoltából rész vettem egy andalúz élelmiszereket népszerűsítő sajtóelőadáson.

Először is azt kell, hogy mondjam, a módszer másolandó: íme egy önálló spanyol tartomány, ami külképviseleteket tart fent, hogy piacot szerezzen a minőségi termékeinek, másrészt erősen elgondolkodtam azon, hogy a dolog mennyire rentábilis.

A válság, az átlagpolgárokon elúrhodó kétsébeejtő pénztelenség, az igénytelenség és a szűkre szabott – anyagilag valamelyest elereszett – kulináris réteg vajon jó talaj a kézműves termékeknek?

Mert ugyan az előadás a befektetők és a sajtó számára készült, a kérdés mégiscsak az, hogy megvennék-e a termékeket.

Az előadás alatt hallottak és a kóstolt ételek alapján azt gondolom, hogy főleg a szállók/éttermek/delikáteszek piacán van esélye ennek a néhány nagyon kedves, rendkívül lelkes spanyol úrnak, hogy teret hódítsanak az évszázados tapasztalattal, kézzel készített termékeik számára.

Egyrészt az anyagi vonzatai miatt, másrészt ízvilágában is eléggé eltér az andalúz konyha attól, amit a hiperekben sorjázó nép megszokott.

Pedig csodálatos dolgokat kóstoltunk. Ibér sonkát, kolbászt, fokhagymakrémet, gazpachot, tortillát, egy nagyon vékony olajjal készült ropogósra sült ánizsos süteményt, hegyi mézet, birslekvárral gazdagított omlós tésztát.

Minden csodálatosan finom volt. A sonkák visszarepítettek minket Spanyolországba, a süteménnyekkel meg a még csak vágyott arab világban érezhettük magunkat.

Nagyon remélem, hogy az előttünk ülő, egy hiper megbízásából az eseményen részt vevő nő lát fantáziát és a közeljövőben feltankolhatok ezekből a csodákból egy közeli boltban és nem kell várnom egy esetleges újabb spanyol útig…

Az előadás anyaga itt tekinthető meg.