You are here: Home > Utazás > Nyaraljunk végre! Olaszország

Nyaraljunk végre! Olaszország

Ljubljanai pihenőnket követve elindultunk Olaszországba. Az ötlet alapvetően a tengernek volt köszönhető, ahogy Bázakerettyéből következett Szlovénia, úgy adta magát, hogy Ljubljanából ugorjunk már le a tengerhez. A horvátok sziklás partjaira nem vágytam, a szlovén szakaszt kevésnek, az szállásárakat viszont meglehetősen soknak éreztem, így aztán az olasz part mentén vitt tovább a szemem, s végül Udinén állapodott meg.

Mivel azonban Udine és Ljubljana között sem feszült elég nagy távolság, így feltétlen beiktattunk még egy programot. Lipica, azaz a Nők és a Psök szerint Lupica pont ránk várt. A szlovén-olasz határtól két kőhajításnyira lévő területen található az a lovasiskola és a hozzá tartozó lovászat, amely egykor az egész Osztrák-Magyar Monarchiát és annak urait látta el megfelelő vérvonalú és neveltetésű állattal.

A közel egy órás tárlatvezetés során számos izgalmas információval gazdagodunk, miközben megcsodáltuk a kápolnát, ahol imádkozni lehet a lovak egészségéért, s megnéztük a szupermodern önitatóval játszó, csendben unatkozó, vagy lesunyt füllel épp hadat üzenő lovakat. A karámokról leolvashattuk a korukat, megtudhattuk, hogy a több vérvonal melyikéből, honnan származnak a felmenők, milyen pályafutás állhat még előttünk, megismerkedtünk a hely számos macskájával, majd a ménes egy csoportját is szemrevételezhettük, amint épp kupaktanácsot álltak a kissé már kopottas füvű réten. A fekete csikók és a deres lovak egyaránt egy – az emberi szem számára láthatatlan – origo köré gyűltek, s nagy egyetértésben hajtották a legyeket a farkukkal, miközben úgy tűnt, hogy valami irtózatos nagy gazságra készülődnek, sub rosa.

blog20

Hogy végül is mi volt az, amit ilyen elmélyülten kitárgyalhattak, azt nem tudtuk meg, mi ugyanis – a Psökkel készített néhány közös kép után – tapintatosan leléptünk, s elhagytuk Szlovéniát.

blog21

Udinéba a szieszta közepén csöppentünk. Már a neten szerelembe estünk a szállásukkal, egyszerű, de egyedi, személyes, de nem tolakodó berendezése vonzott minket, egyszerűen tudtuk, hogy nekünk jó lesz az az atmoszféra. Jól is okoskodtunk, a lakás valóban ránk simult, mint egy bejáratott, szeretett kabát, s szieszta lévén nem is siettünk hátrahagyni.

Aztán persze utolért az éhség, a szállásunkon lévő, az életmentéshez elégséges, de annál egy picivel többre már nem alkalmas bolti sütemények már nem működtek, így fogtuk magunkat, s toronyiránt elindultunk felfedezni a várost.

Udine több csodát is tartogatott. Egyrészt meglepően szép és egységes belső városrésszel bírt, másrészt alig volt benne turista, s az is mind olasz. A velencei hangulatú, azokkal nagyjából egy időben emelt épületei hibátlan, igazi olasz várost faragtak belőle. Bármennyire közel voltak még a szlovének, s bármennyire az Alpok árnya vetült a hálószobánk ablakára, Udine minden eresztékében igazi talján volt.

blog22

Délután és meleg lévén csak körbeszédelegtük a várost, megcsodáltuk a tereit, a hűst árasztó árkádokat, s az első valamirevaló boltban vettünk mozzarellát és szeleteltettünk igazi, tisztességes mortadellát.

Az olasz mortadella régóta nagy szenvedélyem. Talán pont annyi idős voltam, mint a Nők, 12-13 éves, amikor először Olaszországban jártam, s bár annyi pénzünk volt, hogy a Canale Grande-ra nyíló ablakai voltak a szobánknak, de az éttermi árakat nem tudtuk megfizetni. Így aztán – házirend ide vagy oda – minden este beóvatoskodtuk a vacsoránkat, amit morzsát nem hátrahagyva fogyasztottunk el. S ennek a vacsorának elengedhetetlen eleme volt a pisztáciás mortadella, amit nem csak a benne lévő alapanyagok határoztak meg és tettek ellenállhatatlanná, hanem a mód, ahogy az üzletben szelték, csomagolták. Sokkalta később a férjem Milánóban élte át ezt az élményt, s most Udinében a Nők is láthatták, hogy milyen az, amikor egy minőségi alapanyaggal méltóképp bánnak.

Egyszerű sajtpult, de csak a mozzarellás része. :)

Egyszerű sajtpult, de csak a mozzarellás része. :)

blog23

Alkonyi séta a belvárosban

Másnap tengerre vágytunk. Udinétől egy órányira el is értük a partot, a Velencével azonos lapályon fekvő Gradoban – a borús időnek köszönhetően – könnyedén leparkoltuk az autót, majd az első utunkba akadó strandon kerítettünk nyugágyat és napernyőt. Mire az összes holminkat felakasztgattuk a napernyőre, addigra a nap is kisütött, finom fátyolfelhő váltotta fel a korábbi, komor és vastag fellegeket. A Nőkkel élvezkedtünk, Annával a filmsztárokat utánozva futottunk be a tengerbe, Zsófival pedig számtalan izgalmas kagylót gyűjtöttünk, várat építettünk, majd a délutáni rendkívül látványos és tempós apály folyamán közelebbről is szemrevételeztük a hirtelen partközelbe kerülő tengervízi faunát. Láttunk tengeri sünt, sok-sok rákot, kisebb-nagyobb halrajokba ütköztünk, sőt Anna még egy tüsszögő kagylóval is összefutott.

Amíg mi tettünk-vettünk a parton a nap szépen késődélutánba fordult, mi pedig elégedetten, s nagy zacskónyi kagylóval a strandtáskánkba hagytuk magunk mögött a tengert.

Hétfőre vesszőfutást terveztem. Egyszerűen tudtam, hogy Velence alig egy karnyújtásnyira van, s szinte éreztem már, hogy az ismerős, sokszor járt utakat mutatom a Nőknek, bennfentesként felfedem előttük a Legszebb Szalon titkait, de aztán felébredtem ebből a lázálomból, s rájöttem, hogy nem szeretnék négykor kelni, nem szeretném a tömeget, az órát leső száguldozást, s úgy döntöttem, majd máskor. Így aztán Udinében töltöttük a napot, felfedeztük a rendkívül mutatós árkádsorral megáldott várat, gyönyörködtünk a fantasztikus alpesi panorámában, délelőtt és délután is hosszan kávéztunk, ahogy azt illik, fagylaltot ettünk, s nagy bátorságunkban még egy pizzázást is beütemeztünk.

blog24

Az árkádsor reggel…

blog28

…. és délután

blog26

A pizza a déliek eledele, nem véletlen, hogy Nápoly a központ, ha erről a tésztaféleségről beszélünk, de mint globális kedvencet, az észak olaszok sem vetik meg a pizzát, s – bár volt már rá sok ellenpélda -néha egész jól készítik. A Nőkkel mi is jól választottunk, hibátlan pizzával zártuk az olasz kirándulást.

blog27

Másnap már haza kellett indulnunk. Az eredeti útvonal is kecsegtető volt, de az Alpok olyan fenségesen kellette magát a reggeli napfényben, hogy egyszerűen muszáj volt arra útnak indulni. Egyszerűen keresztülszáguldani meg dőreség lett volna, így Villachba mentünk, ahol egy izgalmas, sok megállóval tarkított túraútvonalat követve, feltekeregtünk egészen 1800 méterig, miközben hol az osztrák tájat, hol a szlovén Alpokot vettük górcső alá. A jól kiépített, rendkívül logikus és jól szervezett út végén pedig a világ legzenebb tehenei és egy klassz hütte várt ránk. Itt még megpihentünk, élveztük az ambivalens érzést, hogy fázunk, s közben sülünk, majd hütteklasszikusokkal feltöltekezve nekivágtunk a haza vezető útnak.

blog211

 

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Leave a Reply