MIRELLE Atelier

Ma valahogy nagyon ráértem. A Nők békében elszöszöltek a lakás különböző pontjain, bennem meg forrt az alkothatnék és a kenyérkosár üressége okot is szolgáltatott arra, hogy megint a konyhában töltsem az időm.

Tönkölykenyér

1,5 dl langyos víz

1,5 dl langyos tej

3
tk só

2 tk cukor

1
ek vaj

20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt

30 dkg tönköly finomliszt

1 tk sikér

késhegynyi aszkorbinsav

1, 25 dkg élesztő

A tésztát a kenyérsütőm megdagasztotta/kelesztette, én egy kicsit kipofásítottam, majd egy kerek, sütőpapírral bélelt jénaiba tettem és 200 fokon kongósra sütöttem.

Beszorultunk…na nem micimackói értelemben, de mégis….és nyúlik…és ködös, egyszóval elkeserítő, léleknáthásító idő van kint, mi meg bentről, a lámpafény mellől lessük… Erre a melankóliára csak valami tüzesen meleg dolog nyújt gyógyírt:

Laskapörkölt capuntival

1 jókora fej vöröshagyma

60 dkg laskagomba

pirospaprika

só

frissen őrölt bors

szárított cseresznyepaprika

1 kis doboz jó minőségű tejföl

A hagymát jó apróra vágom, olajon megdinsztelem. Közben felcsíkozom a laskát, majd óvatosan rácsúsztatom a hagymára és kis lángon hagyom összeesni. Szerencsére a gomba épp elég levet ereszt, hogy ne kelljen vizet tenni hozzá. Mikor már puhul paprikázom és teszek hozzá egy teáskanálnyit az Isztambulból hozott őrölt csodapaprikáim egyikéből. Csak az erejéből feltételezem, hogy cseresznyepaprika. Sót szórok, borsot tekerek rá, majd egy kis doboz tejföllel bekeverem és kész.

Köretként azért esett a választásom a capuntira, mert kifejezetten az a fajta tészta, ami tökéletes a szaftos ételek mellé. Nem szívja magába az összes levet, nem túl vékony, megmarad a tartása és nem megy át ázott mosogatórongyba…

Még néhány szó a Capuntiról: A múltkori szicíliai kézműves tészta (Filei) rokona. Származási helye Puglia, az olasz csizma sarka. Készítési módja megegyezik szicíliai fajtársával, szintén durumlisztből állítják elő. Egyetlen különbség csak a mérete: rövidebb, mint a Filei.

Egy ideje kecske brie-vadászatban vagyok. Tegnap, a kalandtúránk alatt be is szereztem egy igen érdekes, számomra eleddig ismeretlen lágysajtot. Ránézésre öregnek tűnt, szaga alapján járóképesnek, épp ezért döntöttem mellette.

Így alapvetően hatalmas csalódás ért, mikor nagy óvatosággal beleeresztettem a kést a szürkésfekete bársony borításba…belül friss, üde, alig párhetes sajt pihent, lágy, tavaszi fűszereket idéző ízzel és áttört túróhoz hasonló állaggal.

Persze, mint minden tisztességes francia terméknek, ennek is megvan a maga történelme. Állítólag a Chateau Valencayban otthonosan mozgó Talleyrand utasította a helyi farmokat, egy olyan sajt létrehozására, amely formájában a piramisokat idézi, így emlékeztetvén Napoleon dicső egyiptomi hadjáratára.

Ennek eredményeképp született ez a kezeletlen kecsketejből készített lágy, könnyű ízvilágú, szeliden kecskés camembert.

Tegnap kalézoltam. Persze a Nők mellett ez ennyire nem egyszerű, de másfél hetes előzetes egyeztetések, a nagyszülők aktív bevetése és az itthon maradó Apák gyorstalpaló kiképzése után a barátnőmmel végre nekivághattunk Bécsnek.

Szeretem azt a várost. Bár pont a Gorenje-turizmus idején cseperedtem, nekem mégsem a boltok, áruk városa, hanem a Sacherben való kávézások, belvárosi séták, minőségi kiállítások és a polgári apró élvek hona (Figlmüller, maroni, marcipángolyó,…).

Ennek ellenére tegnap csak és kizárólag vásárolni mentünk. Azaz dehogy….mentünk, hogy egy kicsit magunk legyünk, hogy lehetőségünk nyíljon egy napon át hajsza nélkül, a saját ritmusunkra felfedezni a világot. 

Persze a gasztronómia oltárán azért  – a sok játék/ruha/műszaki cikk vétele közben, rendszeres időközönként – áldoztunk. 

Kezdtük egy remek wiener schnitzellel, majd későbbiekben ittunk egy igazán jól sikerült kávét, ami azért volt számomra meglepő, mert az egység, ami vendégül látott minket (úgy, ahogy) nem nőtt fel a kávé színvonalára, hanem jóval azalatt lavírozott…

Koraesténk jelentős részét meg a Metroban töltöttük, ahol csoda dolgokat láttunk, vettünk…