Parádés brunch a Centrálban
A Centrállal elég régóta vagyunk közeli ismerősei egymásnak. Afféle baráti viszonyt ápolunk, ahol soha nincs hátraarc, de lazán akadnak benne 5-6 éves szünetek, ami nem jelenti azt, hogy ne ott vennénk fel a fonalat, ahol egykor elengedtük. A Centrál a húszas éveim elején lett törzskávéházam, ahova rendszeresen betértem inni, enni, ide szerveztem a megbeszéléseimet és a baráti találkozóimat, szülinapi vacsorákat és romantikus estéket. Az élet azonban felülírta ezt a nagyon is szerethető rutint, a Centrál finoman háttérbe szorult, aztán egy remek kezdeményezés kapcsán újra – egy egész nyárra – egymásra találtunk, a nyári fagylaltszortiment egy részéért én lettem a felelős, ami az addigi otthonosságérzetemet az elégedett házigazda hangulatával gazdagította.
Ma is ezzel a jóféle érzettel ültem az új étlap tesztjén, miközben végeláthatatlanul sorjáztak előttem a konyha remekbe szabott brunch forgásai. A brunch, ahogy azt már számos korábbi teszt során, többféle megközelítésben is boncolgattam, a modern ember számára egy tökéletes lehetőség, a szabadság érzetét adó, fesztelen, kötetlen, időbeli korlátot alig ismerő étkezés. Ezt a szertelenséget szerencsére a legtöbb esetben a konyha is magáénak érzi, és a megszokott, megszeretett választékon túl, örömmel kalandozik más kultúrák könnyed vagy épp fajsúlyosabb fogásai között. Alakít, fúziókat hoz létre, testre és vendégkörre szabva mindazt, ami ebbe a laza megfogalmazású étkezési formába csak belefér.
A Centrál se tett másképp, szabad kezet adott önmagának, kicsit játszogatott a fogásokkal, összetallózta a legjavát, ráfüggött a tiktokra (hello, cheddaros hamburger!), megfigyelte a vendégeit, merített a magyar konyhából és mindezt a kávéházi miliőhöz igazítva tálalta most számunkra.
A választék rendkívül gazdag, nem a bisztróétlap szűkösségével ténykednek errefelé, itt nem él az egy oldal étlap, kategóriánként három tétel modern szentháromsága, bőség van. Már az is figyelemreméltó, hogy az Eggs Benedictnek külön étlapot szenteltek, mert ha már van három alap, akkor miért ne születhetne még mellé négy. Ha meg már van hét, akkor az egy egészen más minőséget ad az angol muffin-buggyantott tojás-hollandi mártásnak.
A választéknak részét képezi számos, egyébként klasszikus bisztrós főétel is, a burgundi marha vagy épp a szívemnek oly kedves lecsó, de ugyanígy a sütemények mellett, a személyzet általi interpretálás nélkül nem is fogyasztható tányérdesszertekből is szép választék akad és akkor még nem beszéltünk a kávés italok új szortimentjéről, valamint a klasszikus, a brunchokhoz tökéletesen passzoló koktélokat is tartalmazó, nagyon szerethető itallapról.
Jó látni, hogy a Centrál a saját nagyságát, gazdag történetét, történelmét, a magyar konyha kulináris örökségét úgy képes ápolni, hogy közben folyamatosan halad a korral, szemrebbenés nélkül emel be a legújabb közösségi média-trendekből ételeket, figyeli a vendégei igényét, nem zárványa a múltnak, hanem együtt lélegzik a jelennel. Értéket így is lehet őrizni, sőt – nem múzeumi minőségben – valószínűleg így kell.
