40 éves az örök fiatal clown – ünnepel a Pierrot

Meg kicsit mi is. Minden ősszel, ha időnk engedi, megemlékezünk arról a házibuliról, ahol a közös történetünk kezdődött. Idén kicsit zűrösre sikerült az októberünk, többet voltunk másutt, mint itthon, így kifejezetten jó indokot szolgáltatott a Pierrot megünneplése ahhoz, hogy mi is ünnepeljünk.

Krisztinavárosi gyerekként nekem a Pierrot mindig a vár része volt, mikor anyáékkal sétáltunk, apával a Hadtörténetibe vagy épp a Galériába siettünk, vagy Edömér barátnőmmel töltöttük a szabadidőnket errefele. Bele se merek gondolni, hogy már ennek is 30-40 éve.

A nyolcvanas években a Pierrot izgalmas, újszerű színfoltot jelentett, a változás egyik első fecskéje volt, egy pici kávézó, amely ma is megőrizte az eredeti, ékszerdoboz jellegét, még ha igen sokat változott tartalmában, megjelenésében, de a vendéglátás iránti elkötelezettsége változatlan maradt.

Szépséges fényekben úszva

A szombat esti eső fényesre mosta a vár követi, minden fénylett, mire felértünk a Bécsi kapuhoz. Innen pár lépésre a Pierrot meleg fényei ömlöttek a járdásra, siettünk is be, a hangulatos térben a zongora mellett foglaltunk helyet. Jól időzítettünk, Müvcsi, a Pierrot lassan 30 éve regnáló zongoristája velünk érkezett, az élőzene rengeteg emléket csalt elő, tovább mélyítve a boltíves tér sárgás fényeitől amúgy is otthonos, lazán elegáns hangulatot.

Illusztris társaságban

A Pierrot anno egészen szűk, mondhatni minimalista étlappal indult, a hely adottságai és a kor sajátos alapanyag ellátása ennyit tettek akkor lehetővé, mára a frissességet szomjazó vendégek és a minőségre törekvő konyhák sajátjává vált a rövid étlap igénye. A Pierrot menüje pont ideális terjedelemmel bír, minden van rajta, ami kell, semmivel sem több, se kevesebb.

Az előételek és levesek között boldogan tallóztunk, én már gyakorlottan vetettem el magamban a gluténos tételeket és szívből örültem az izgalmas menteseknek, mert míg kiesett a nokedli, addig engem várt a fermetált salottahagyma és a krémes, lágy és gazdag burgonyapüré.

A férjem nehezen választott, számára a legszűkebb étlap is tág, mindent boldogan – és ha lehet, akkor egyszerre – tesztelne. Amíg én a pisztrángfilé mellett tettem le a voksom, addig ő a halászlé deluxe irányába mozdult.

Halászlé deluxe

A választottjainkkal mindketten elégedettek voltunk, az értő és segítőkész személyzet nem csak az én gluténmentes extraságaimat kezelte rendkívül rugalmasan és szakértően, de segített a megfelelő bort is felkutatni az itallapon, hogy legyen mivel koccintanunk a Pierrot 40. születésnapjára és a mi 21 évünkre.

Pisztráng

A fekete kagylóval, garnélával és fogassal gazdagított, mediterrán hangvételű halászlé leves sűrű, tiszta volt, erősen idézte a spanyol, francia hallevesek, zöldséglevesek összetett hangulatát. A leves után a férjem a főfogások helyett az előétel kínálat egyik igen vonzó tételét választotta, a marinált zöldségekkel, lágyan főtt fürjtojással érkező angus tatár nem csodálom, hogy meggyőzte, a bekevert, mutatósan tálalt, jól fűszerezett tatár mellé ropogósra sült kovászos kenyér is érkezett.

A magam részéről tormás crème fraiche-sel, uborkával és kaporral kínált pisztránggal nyitottam az estét, majd vívódtam, hogy a klasszikus magyaros vonalról a Kárpáti módra készített fogast válasszam vagy inkább a ropogós sertés hasaalját. Végül a sertéssültet választottam, amely a már emlegetett savanyított sarlottahagymával és krumplipürével körítve érkezett.

Az igényesen tálalt adagok kellemesek, az én női gyomrom számára az előétel és a főfogás pont elégséges volt, desszert helyett inkább már csak egy cappucinót kértem, közben Müvcsi egyik kedvencem sanzonomat játszotta a másik után. Öröm volt így vacsorázni. A kávét követően haza indultunk. Az esőtől fényes macskakövek ott vártak ránk, nem is siettünk a buszhoz, inkább a vár alatti utcákon, lépcsőkön csalinkázva sétáltunk le a csendbe burkolódzott hegyről, egészen a Dunáig.