Túrófánk – gluténmentes
Ezennel meg is nyitottuk a fánkszezont. A mentes vonallal biztosra mentem, olyan tésztát választottam, ahol kevés szerep jut a liszteknek. A teszt hibátlanra sikeredett, a nagyszámú tesztcsapat véleménye szerint könnyű végeredményt kaptunk, ami talán még jobb is, mint a lisztes rokona.
Túrófánk – gluténmentesen
30 dkg Schar B mix
25 dkg félzsíros túró
4 db L-es tojás
1 csomag sütőpor
1,5 dl tejföl
2 csomag vaníliás cukor
5 dkg cukor
csipetnyi só
1 db bio narancs reszelt héja
A lisztet kimérem, hozzáadom a sütőport, a cukrokat, a csipetnyi sót és belereszelem a narancs héját. Elkeverem a szárazakat, majd jöhet a tejföl, a túró (amit nem nyomorgatok szét, hagyom szép rögösen), a tojások hada. Az egészet alaposan átkeverem, majd negyed órát állni hagyom.
Fél kg kókuszzsírt felolvasztok, hagyom felforrósodni, majd picit visszaveszek a hőből alatta. Egy evőkanalat az olajban átmelegítek, majd azzal szaggatom a fánkokat az olajba. Hagyom, hogy szépen megszínesedjen az egyik oldaluk, majd átfordítom őket, végül szűrőkanállal papírtörlős tányérra szedem az összeset.
Lekvárral és mogyorókrémmel kínálom.







