Angol konyha klasszikusai: Scone

Holnap már bölcsebb leszek. A Krisztusi kor mindent vivő bizonyossága fog megszállni, egyszerre csak éretten és kevésbé gyermetegen fogom szemlélni a világot. Vagy nem. Mindenesetre a holnap az én napom. Nincsenek nagy terveim, fogom a Nőket, jó esetben a férjemet is megnyerem az ügynek és csapunk egy görbe napot.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, én szeretem a születésnapomat. Gyerekkoromban a létező legfontosabb dátum volt az évben, messze túlnőve a karácsonyon, s a mai napig gyengéd szálak fűznek május negyedik napjához. Lehet, hogy önimádat, de fontos számomra a saját születésnapom. Nem vagyok pszichológus, de azt gondolom az egészséges autoritás része ez az önfeledt örülni tudás a saját létezésünk kapcsán.

Idén is megünnepeltem önmagam. Először is szabad kezet adtam magamnak néhány klassz póló erejéig, aztán hétvégén anyával kiegészülve családilag Szentendrén ünnepeltünk, holnap meg a nap maga lesz az ünnep.

A mai – már kissé emelkedett – hangulatomban meg egy desszertet készítettem magunknak. Egy igazi angol ínyencséget.

Scone, avagy mit kínáljunk az ötórai teához

20 dkg finomliszt

6 dkg rétesliszt

5 dkg porcukor

2 tk sütőpor

7,5 dkg vaj

1,2 dl tejszín

1/2 vanília kikapart belseje

1 tojás

1 csipet só

A liszteket összekeverem a sütőporral és a porcukorral, a vaníliaszemcsékkel, sózom, majd elmorzsolom a vajjal. A morzsához hozzáadom az elhabart tojást és a tejszínt, majd a lágy tésztát összedolgozom. Lisztes deszkára borítom, finoman másfél ujjnyira nyújtom, majd közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatom.

190 fokra előmelegített sütőben 17-18 perc alatt készre sütöm. Rácson hűtöm, majd tejszínhabbal és valamilyen fanyarabb piros lekvárral kínálom.

P.s: A tejszínnek nem használt, hogy felverés közben csöngetett a postás, akit utána a lépcsőházban kellett kergetnem, hogy el ne tűnjön a csomagjainkkal.

A szombati ebédünk az Erm’sben: