You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > Mediterrán hangulat magyar borokkal – N28

Mediterrán hangulat magyar borokkal – N28

Ahogy hallgatom, hogy hogyan pattant ki az ötlet és született meg az N28 Nagymezőben, azon gondolkodom, hogy igen, ilyen organikusan kellene sok mindennek létrejönnie. Az N28-at ugyanis a szerelem hívta életre, egy borrajongó pár álmodta meg és talál hozzá olyan partnereket, mint a város első boréttermét, a Maligán Boréttermet jegyző Borászok Borásza, Szentesi József vagy a mádi dűlőkön gazdálkodó Barta Károly. A koncepció teljessé tételéhez azonban még kellett a konyha élére Molnár Márk kreatív séf, aki a mediterrán jellegű elképzelésekből valódi spanyol, baszk, portugál (olykor kicsit francia) gasztronómiát varázsolt.

n28_3_v

A szezonális, jó felépítésű, gazdag választékot kínáló, de messze nem terjengős étlapról könnyű választani, nekünk se esik nehezünkre. Anna egy hideg Salmorejo krémlevessel indít, amelyben füstölt fürjtojás pihen és mellé friss baguette dukál. Az Andalúziában vörös leves az északi végeken krémszínűvé lágyul, a paradicsom helyett itt a mandula játssza a főszerepet. A könnyű leves meglepően laktató, de azért Anna nem éri be ennyivel.

n28_1_v

Amíg ő a levest kanalazza, addig én az olasz-spanyol sonkaválasztékot tesztelem, mellé Szentesi Szirom pezsgője gyöngyöz a poharamba. A kínálatban tényleg minden kedvenc megtalálható, a De luxe érlelt húsokat felsorakoztató tál két személynek is bőséges szemezgetnivalót ad és olyan csodák akadtak rajta, mint egy kis Belotta chorizo, a márványos, izgalmasan borsos dél-olasz San Gennaro szalámi, vagy a szintén csípős, paprikával operáló Ventricina. Mellé francia vaj társul és friss baguette, egyenes út a teljes jóllakáshoz.

n28_2_v

Pedig terveink bőven akadnak, az étlap tele van hívogató tételekkel, amelyeket vétek lenne kihagyni, Anna fantáziáját erősen izgatja a superfood saláta, amelyben minden falat más-más csodát ígér, a gazdag beltartalomban megtalálható az avokádó, a quinoa, a lányzó villája alatt csicseriborsó gyöngyök gurulnak szét, miközben a grépfrút, a brokkoli és a gránátalma garantálják a megfelelő vitaminbevitelt. Az egészséges és finom saláta élvezeti értéke pedig még tovább fokozható: grillezett garnéla is kerül a salátára.

n28_5_v

A magam részéről egy surf and turf fogás felé mozdulok, a Carne alentejana a portugál konyha egyik legikonikusabb és legnépszerűbb fogása. A kagylós sertéshúsos ételt leggyakrabban a brassóihoz hasonlóan készítik, a kockára vágott sertéshúst elősütik, pirítják, majd megsütik a krumplit, elkeverik a hússal és végül a kagylóval összefőzik, párolják. Ennek egy kifinomultabb, könnyedebb változata kerül elém, ahol a hús és a kagyló mellett tényezővé nemesedik a szaft, amit – megint csak friss baguette szeletekkel – érdemes kitunkolni. A sült krumpli nem hiányzik a fogásból, így megmarad a könnyed, mediterrán jelleg, jobban illeszkedik a borok mellé, telít, de nem adja azt a teltség érzetet, amelyről szerencsére már leszokóban vagyunk.

n28_7_v

Amíg eszünk, addig a nyár zajlik a szemünk előtt, az álmos Nagymező mindennapjaiba kapunk betekintést, érezzük a délvidékek sziesztába húzó melegét, éljük is a sziesztát, nem sietünk, apró kortyokban mérem a hordós furmintot, kedvelem a krémességét, teljességét.

n28_4_v

Az N28 ebben alkot nagyot, nem csak enteriőrben, hanem választékban, minőségben teremti meg az a miliőt, amelyhez néha oly sokat kell utazni. Mindezt a legjobb magyar borokkal karöltve.

Tags: , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.