You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > Allegretto pizzéria

Allegretto pizzéria

A nyár elején a netes barangolásaim közben rálelt egy hirdetésre. A kuponos lapok valamelyik bőszen ajánlotta, hogy feltétlen próbáljam ki a Rómain található pizzériát és ehhez egy kihagyhatatlan ajánlattal is élt. Mivel pont Edömér barátnőmmel és a Nőkkel közös hétvége szervezésében voltam, így latolgattam a kuponvásárlást. A Római szűkebb pátriánkhoz tartozik ugyan, de az említett pizzériáról még sosem hallottam.

A kupon beszerzése előtt azért felmentem az étterem weboldalára, ahol az étlapot kihagyva célirányosan a galériára kattintottam, hátha rájövök melyik épületben is bújik meg a pizzéria. Ezt ugyan nem sikerült megfejtenem, de az egyik családi fotón a pizzák pont úgy festettek, ahogy Albániában. Innentől kezdve nem volt visszaút, megvettem a kuponokat és délután már ott is ültünk a kellemes és méltatlanul eldugott pizzériába.

A pizza számomra akkor remek, ha vékony, roppanós a tészta, lehetőleg kemencében sütött, a paradicsomszósznak nincs ketchup íze és a pizza készítője nem az apróra szecskázott feltétek hadával akar megvenni. Jó tészta, jó alap,  jó minőségű feltét. Ezek a feltételek Magyarországon rendre nem szoktak teljesülni. A magyar ember vastagtésztás, songoku pizzára van szocializálva, sok-sok extra ketchuppal, s épp ezért az éttermek java nem meri bevállalni az igazi, olasz pizza készítését. Albániában az olaszmán albánok minden utcasarkon kitűnő pizzákat készítenek, így aztán a tavalyi utunk után nem is nagyon mertünk sehol sem pizzát enni, nehogy elhalványuljon az albán pizzák emléke. Most végre olyan helyre leltem, ahol kiélhettem magam, s ahol Anna az első falat után rögvest rávágta: – Pont, mint Albániában.

Az Allegrettoban jó a választék, a minőség messze meghaladja az általam ismert magyar pizzázók nívóját, bár ez az árain szerencsére nem érezhető. Az étterem barátságos, furcsa színkombinációit enyhíti az olasz életképekkel tarkított fal, ahonnan Sophia Loren figyeli  hogy a villa és a szánk közt hogyan húz hosszú csíkot a mozzarella.

A pizzán kívül sokféle étel közül választhatunk. Nyáron jóféle gyümölcsből készült krémlevesekkel várták a vendégeket, de igazi, vastag hagymalevesük is van.  A helyben fogyasztás mellett kiszállítást is vállalnak.

 

 

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

5 Responses to “Allegretto pizzéria”

  1. Hapci szerint:

    Az első kép jobb alsó sarkában egy songoku látható… az a fotó máshol készült? (mert így félreérthető a dolog)
    Ez a Cziniellel szemben van? Ott láttam legutóbb valami kipofásított olasz éttermet, egy korábbi helyén.

  2. bibolya szerint:

    Szia!

    A pizzák terén – ahogy egyre többfélét kóstoltam – nagyon kritikus vagyok. A saját sütésűn kívül még 3 helyről jöhet szóba rendelés. Ha megnéztem a helyet amit ajánlottál, lehet jön a 4. :) Mindenesetre e közül a 3 közül is kiemelkedik a “Ristorante Mauro” Zamárdiban, a Balaton parton. Ott biztos hogy igazi olasz pizzát kapsz!

  3. Sipi szerint:

    Szia!
    A hétvégi túrán találkoztunk. Egy ismerősömnek meséltem arról, amit készítettél a juhtúrós-pelyhes süteményedről. El kérhetném a receptet? Felcsigáztam vele egy ismerősöm fantáziáját és szeretné elkészíteni. :) Bocs, Mirelle, hogy ezzel spam-elem a blogodat. :)
    Köszönöm

  4. mirelle szerint:

    Kedves Sipi!

    Én csak az édes süteményeket hoztam, az ami neked annyira ízlett valamelyik másik bloggerina alkotása volt. :)

  5. Sipi szerint:

    Szia!
    Igen. A tiéd volt a brownie és a mákos lekváros süti. De ha jól tudom, akkor bibolya hozta azt a fitnesz-szerű süteményt. :) Más elérhetőségem nincs hozzá. :)