Budapest a festők szemével – Kieselbach Galéria

A Kieselbach talán a negyedik vagy ötödik galéria volt a Falk Miksában, akikkel apám dolgozni kezdett. Akkor születtek, a tökéletes üzlethelyiség és a legjobb tanácsadó mellett az igényes önálló hang is viszonylag hamar megszületett. A Kieselbach egyediségét azóta is ez, meg a Szent István körúti nyüzsgésre nyíló pazar terei adják.

Apám, a Csontváry Galéria vezetőjeként, 70-es évek

Az utóbbi néhány évben örömmel figyelem, ahogy az Artex és a Báv köpenyéből a rendszerváltással kiözönlő galériák a padlásokról előkerülő kincsek és a gyors ütemben beszerzett „családi” ereklyéket felvonultatni kívánó hirtelen gazdagok mellett megtalálták azt a küldetésüket, ami túlmutat a mindennapi pénzforgalmon és valós, össztársadalmi értéket képvisel: a magyar kultúra értő képviseletét. Miközben láttuk, hogyan devalválódik el a rendszerben a kánonon kívül eső, el nem mozdítható, nem rekvirálható (bocsánat, tartós bérletben magánosítható) kulturális örökségünk, a galériák szépen lassan megértették, hogy ebben a megállíthatatlannak tűnő lecsúszásban az ő apró tereik, műhelyeik azok, amelyek őrzik a lángot, hitet adnak a megmaradottaknak. Olyan tematikájú kiállításokkal, hiánypótló művészeti albumokkal lepték meg a nagyérdeműt, amelyek minden esetben emelték a lelket és picit a hitünkből is visszacsepegtettek. 

Az elmúlt években már szinte versengtek a Falk Miksa utcai galériák, és ezen a versenyen mi igen sokat nyertünk. Például olyan elképesztően igényes és ötletesen megvalósított kiállításokkal és a kiállításokhoz kapcsolódó, páratlanul gazdag anyagot feldolgozó albumnak rég sok, szakkönyvnek túl szórakoztató kutatásokkal, amelyek nemcsak új ismeretanyaggal gazdagították az életünket, hanem megteremtették azt a kulturális párbeszédet, amely állami szinten lassan hümmögéssé silányult.

Ezt a hagyományt, szellemi örökséget viszi tovább idén is a Kieselbach Galéria, a Budapest a festők szemével című monumentális kiadványával és a hozzá kapcsolódó, tárlattal.

A festők vakfoltja vagy titkos szerelme

Van abban valami egészen furcsa, évszázadokon átívelő irónia, ahogyan mi, magyarok a fővárosunkhoz viszonyulunk. Az Esti Ujság tudósítója 1913 decemberében egy Budapest-kiállítás kapcsán így kesergett: „A magyar fővárost a külföldiek elragadtatással dicsérik, a budapestiek állhatatosan szidják. A Duna mellett nincs még egy olyan város, amely fekvés és más szépség dolgában Budapesttel vetekedhetne. Ezt a szépséget azonban mi nem látjuk.”

A szociológiai és művészettörténeti diagnózis több mint egy évszázad elteltével is húsbavágóan pontos. A hazai kánonban évtizedekig dogmaként tartotta magát a nézet, hogy mestereink saját fővárosukra szinte arisztokratikus távolságtartással, mi több, gyanakvással tekintettek. Az új, reprezentatív Kieselbach-kötet pontosan ezt a makacsul rögzült kulturális érzékcsalódást veszi górcső alá, és tépi miszlikbe módszeres alapossággal.

A kötet szerkesztője, Molnos Péter művészettörténész egy olyan nyomozásra invitálja az olvasóit, amely a kiegyezést követő bámulatos aranykortól a századforduló lázas esztendőin, a Tanácsköztársaság dühén és a két világháború közötti feszült eszméléseken át egészen a második világháború okozta sebeken keresztül a Kádár-korszakig tart.

550 festmény és grafika, valamint közel 220 archív fotográfia alkotja azt a páratlanul sűrű szövetet, amely kirajzolja, mit látott meg a magára találó metropoliszból Rudolf von Alt, miként rögzítette a változó polgári léptéket Barabás Miklós, mit keresett a peremvidékek ködös angyalföldi hajnalain Mednyánszky László, és hogyan robbantotta szét a tereket Tihanyi Lajos vagy Vaszary János avantgárd, lüktető energiája.

Össztársadalmi terápia

A Budapest a festők szemével jóval több egy esztétikus presztízsterméknél, ez rehabilitáció. Egy vizuális bizonyítéka annak, hogy Budapest igenis múzsája tudott lenni azoknak, akik hajlandóak voltak a felszíne alá nézni.

Amikor ma, a mi devalválódott, identitáskrízisekkel terhelt jelenünkben felütjük a kötet lapjait, önismereti terápiánk egy izgalmas szegmensével szembesülünk, imposztor-szindrómánk városunkra való kivetülésének feldolgozása vár ránk. A Kieselbach anyagának segítségével újra megpillanthatjuk a saját otthonunkat, önmagunk környezetét.