Régi szép emlékek
először. Amolyan családi hétvégén, a keresztlányom szüleivel. Halat ettünk. Nyár volt, a tó felől kellemes hűs jött
és nekem nagyon tetszett a hely.
Később a férjemnek is megmutattam,
hogy hogyan is kell Solymárnál lekanyarodni, hogy elérjük a
csárdát. Visszajáró vendégek lettünk. Aztán vittük a Nőket
is (hogyan együnk jéghideg halászlevet, féléves babákkal
megspékelve), majd a hely valamiért feledésbe merült.
Úgy egy hónapja halra vágytunk.
Családilag. Bennem erősen körvonalazódott egy harcsa halászlé
iránti vágy, A férjem bármikor kapható egy jó kis hekkre,
belsőséges hallére, bármire, a Nők meg alapból imádnak
étterembe járni. Így aztán kellően nekiöltözve bevágódtunk
az autóba és Pilisszentivánig meg se álltunk. A hely semmit se
változott. Átható ételszag, kicsit idejétmúlt dekoráció, a 80
éveket idéző csárda-feeling.
A belső terem tóhoz lehető
legközelebb eső, fűtőtesttel kecsegtető asztalához ültünk.
Testületileg halászlére vágytunk. Főételnek a Nők lazacot
kaptak, mi meg – amíg még van rá lehetőségünk – libamájat.
Szőlőmártással.
A halászlé hibátlan volt. Kellően sűrű,
ízes, színében kifogástalan. A hozzá kínált kenyér is hozta a
kívánt minőséget. Hatalmas szeletekre kanyarított házikenyeret kaptunk.
A Nők lazaca finom volt, valami szószt
nyugodt szívvel elviselt volna a fűszervaj mellett/helyett, de ettől függetlenül jó volt A
köretnek felszolgált rizs közepesre sikeredett, de ebben alapvetően én vagyok
rém finnyás.
A libamáj viszont valami egészen
fenséges volt. Maga az alapanyag már önmagában megkívánja a kiemelt bánásmódot,
amit a jelek szerint a szakácstól meg is kapott, nem volt gumis,
kellemesen omlott és a tökéletes összhangban volt a szőlőmártással,
valamint a házilag készített krokettekkel.
Ami a hely értékéből levont, az a kissé mufurc pincérünk, valamint az, hogy nem voltak képesek az egy főételt kétfelé tálalni, ehelyett nekem kellett az asztalnál zsonglőrködnöm, hogy Nők adagját elfelezgessem. De ezt is valamelyes kompenzálta a fizetőpincérünk, aki viszont láthatóan gyakorló apuka volt, így nem vette semmibe a lányok szóáradatát, hanem nagyon kedvesen elbeszélgetett velük.
Hétvégére, kirándulás mellé vagy csak úgy magában.
Csali Csárda, Pilisszentiván
