You are here: Home > Kiállítások & Események > A fojtogató kétségbe zárt humor – Picasso-Bacon kiállítás, Albertina, Bécs

A fojtogató kétségbe zárt humor – Picasso-Bacon kiállítás, Albertina, Bécs

Francis Bacon nem egyszerűen idézte Picassót, hanem élve boncolta fel a formáit. Amikor a kilencszázhúszas évek végi, deformált, biomorf Picasso-alakokkal találkozott, azonnal megtalálta bennük a saját testtapasztalatának vizuális nyelvét. A huszadik század közepének prűd, a homoszexualitást törvényileg is üldöző brit társadalmi közegében Bacon számára a vágy elválaszthatatlan volt a bűntudattól, a kiszolgáltatottságtól és a folyamatos fenyegetettségtől. Ez a fojtogató frusztráció szivárgott át nyers vásznaira, a meztelen hús cafatjaiban, a láthatatlan üvegkalitkákba zárt figurákban és a néma sikolyra nyíló szájakban egy olyan világ lenyomata feszül, amelyben már a létezés is gyanús.

picc2_v

A bécsi Albertinában január végéig megtekinthető Picasso – Bacon kiállítás egyik legizgalmasabb bravúrja az a kényes egyensúly, amellyel ezt a két, látszólag összeegyeztethetetlen hőfokot egymás mellé helyezi.

pic1_v

Bacon súlyos, zsigeri, szinte elviselhetetlenül direkt állításai mellett Picasso első pillantásra végtelenül kedvesnek, könnyednek, sőt frivolnak tűnik. Ahol Bacon a psziché vágóhídjára rángatja a nézőt, ott Picasso mediterrán sármmal, szellemes eleganciával játszik a vonalakkal és színekkel, mintha az emberi arc és test szétszerelése csupán egy könnyed játék volna, amelynek tétje a puszta vizuális gyönyörködtetés.

picc5_v

Ám ha az ember megáll a kiállításon szereplő Guernica-részlet előtt, azonnal láthatóvá válik, milyen feszültségekből táplálkozik ez a látszólagos könnyedség. Abban a töredékben tetten érhető az a nyers művészi energia, amelynek felkorbácsolásához oly sokszor éppen a negatív töltések kisülése kell. A képen maga az alkotás folyamata is csodálatosan lekövethető: miközben a jobb felén Picasso csupán felhelyezi az értékeket, a bal oldalon kibontakozó drámát gondosan kidolgozza. Ez a pillanat mutatja meg azt, hogyan feszül egymásnak ugyanabban a mozdulatban a hűvös szerkesztés és a pusztító indulat.

picc6_v

Éppen ezért trójai faló Picasso minden bája. Mire eljut a Dora Maar-portrékig, már rég túllépett a klasszikus kubizmus fegyelmezett, síkban eltolt nézőpontjain. Ezeken a képeken olyan szédítő dimenziókkal kezd játszani, amelyek szó szerint térdre kényszerítik a befogadó agyát: a profil és a szembőlnézet egyszerre feszül egymásnak úgy, hogy a néző beleszédül a perspektíva töréseibe.

És itt, a felszíni játékosság mélyén nyílik meg a valódi, hátborzongató párbeszéd Baconnel. Picasso ugyanis művészileg is kegyetlen Dora Maarral, miközben Bacon erőszakossága hangos, nyers és demokratikus – hiszen önmagát is ugyanúgy marcangolja, mint a modelljeit –, Picasso bársonnyal bélelt csapdát épít. Nem engedi meg Maarnak még azt sem, hogy az absztraktban legalább a harmonikus, megnyugtató szépséget élhesse meg; az őt ábrázoló képeken nincs meg a korábbi korszakok békésnek ható egyensúlya, csak a zavar marad. Ahogy a két életmű egymásra néz az Albertina mattkék tereiben, a fojtogató kétség mögül előbújik a sötét, abszurd humor? Bacon azért üvölt, mert nincs kiút a hús börtönéből, míg Picasso elbűvölően mosolyogva fordítja rá a kulcsot erre a sötétkék szobára.

picc3_v

Tags: , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.