A sörök színes világa – Megszületett a Kőbánya X
Hajlamosak vagyunk mindent feketében és fehérben látni, nehezen hisszük, hogy vannak átmenetek, pedig igenis léteznek. Erre mutatott tegnap nagyon szép, ízes és követendő példát a Dreher Sörgyárak és a Mad Scientist csapata.
A Kőbánya X teljesen új márkaként debütál a piacon, jelenleg két terméket tartalmazó portfóliója azonban nem nevezhető szegényesnek, hiszen a közel egy éves munka eredményeként két olyan ital született, amiben minden benne van. A koprodukció valóban közös értékeken alapul, amelynek remek platformja a mindként cégnek otthont adó X. kerület, a hazai sörgyártás egyik origója, Kőbánya.
Szilágyi Tamással, a Mad Scientist tulajdonosával beszélgetve egy nagyon izgalmas, mai történet bontakozott ki: a Dreher az elmúlt két évben – a vezetőváltást követően – egy egészen új, innovatív útra lépett. A változások sorába azonban nem csak a termékfejlesztés irányváltása tartozott bele, hanem a környezet megismerése is, a piacon lévő kisebb, kézműves sörfőzdék tevékenységének feltérképezése, a fogyasztók igényeinek kiismerése.
Ennek az irányváltásnak a részeként ismerkedett össze a Dreher és a Mad Scientist, akik – a kezdeti udvariassági körök után – közös fejlesztésben kezdtek el gondolkodni. Pontosabban a Dreher kereste meg a Mad Scientist csapatát, hogy szeretne a kisüzemi sörfőzdék hangulatából, stílusából valamennyi átemelni. A közös márka jó lehetőséget adott a függetlenedésre, a recepteket a sörfőzőmesterek közösen alkották meg, a nagyüzemek technológiáját és évszázados tudását keresztezték a kisüzemi sörgyártás friss, kísérletező szemléletével. A két termék pedig valóban közös szellemi tulajdonként született, ahol a Lager a Drehernél készül, míg a Stout a Mad Scientist üzemében.
Underground Lager
A két csapat sörfőzőmesterei elsőként a hazai piacon és nemzetközi szinten is messze a legnépszerűbb sörtípust, a lágert gondolták újra. A Kőbánya X Underground Lagerhez a magas minőségű, speciális, világos maláta mellett Bajorországból származó Spalt és Saphir komlókat használnak. Az sörkészítés folyamatában tradicionális sörfőzési eljárásokat alkalmaznak, a sört alacsony hőfokon, pincében erjesztik, majd hosszabb ideig kondicionálják. Amíg készül, addig többször adnak hozzá aromakomlót: hagyományos módon, a főzőházban, a komlóforralás során, illetve modern hidegkomlózási eljárással, az erjesztést követően. Ennek eredményképp született meg a fűszeres, visszafogottan citrusos, kristálytiszta és szinte ropogós láger.
Catacomb Coffee Stout
A piacon a lágert követően elérhető lesz a Kőbánya X másik fejlesztése is, a Catacombs Coffee Stout, amely egy igazi fekete sör. Ennek az italnak az elkészítése odafigyelést és precíz erjedésvezetést igényel. A pörkölt és enyhébben pörkölt árpamaláta mellett zabmaláta, zabpehely adja a krémességét, illetve kolumbiai single origin specialty kávét is főznek a sörbe. Ennek a sok izgalmas összetevőnek köszönhetően válik az ital – lágy malátássága és szénsavassága mellett – kellemesen kávés, picit kakaós, étcsokis beütésekkel gazdagított, karamellás ízű itallá. Tökéletes választás, akár egy jegeskávé helyett is.