Emilia Lasagneria

A lasagne az olasz tésztaételek egyik legidőigényesebb, de egyben legszerethetőbb formája. Itt ugyanis teret és időt kell adni mindannak, ami a cucina povera tésztaételeinek a lényege: hogy a szósz és a tészta tökéletes szimbiózisba kerülhessen.

Már sokszor sokféle módon megénekeltem, hogy miért fontos al dente-re főzni a tésztát, miért tartogatunk egy keveset a tészta főzővizéből, és miért nem az összetevők mennyiségén, hanem sokkal inkább azok minőségén múlik az olasz tésztaételek felülmúlhatatlan egyedisége, az elképesztő egyszerűségük mellett.

Mert bizony itt a szívünket kell is hozzá kell adni ahhoz, hogy jót együnk. Begyúrni a tésztát, kinyújtani. Szószt főzni (akár hosszú órákon át), majd a megfelelő rétegekben mindezt összeállítani, s végül hagyni, hogy egy tepsiben mindez igazi élménnyé álljon össze.

Az Emilia Lasagneria pont ezt az egyszerűséget vállalta be. Nem valami mellett készít lasagne-t, nem egy a sok termék közül a portfóliójában, hanem szűk keresztmetszetét kívánja adni egy emblematikus fogásnak, abból kihozni a legtöbbet, megmutatni a fogyasztónak, hogy milyen is az, ha egy olasz tésztaétel megkapja a neki kijáró figyelmet.

A választékban ott figyel a Marrone, az erdei hangulatú, fűszeres gombaraguval gazdagított, besamellel rétegzett lasagne, aztán ott a Verde, amit nevezhetnénk klasszikus lasagne-nak is, hiszen egy lassan főtt, fűszeres marharagu viszi a prímet ebben a comfort food-ban. A Nero-ról sem szabad megfeledkeznünk, amely egy izgalmas válasz a világ street food kihívásaira, és jól ötvözi a slow cooking összes létező trendjét: a paradicsomos pulled porkkal rétegzett lasagne egészen új dimenziókat nyit a rakott olasz tészták végtelen variációinak sora felé.

Egyszóval az Emilia vállalása nagyon szimpatikus, amit kínálnak minőségi, igazi házias hangulatú, olasz fogás. Érdemes kipróbálni.