You are here: Home > Utazás > Toszkána, második felvonás

Toszkána, második felvonás

You will be dead – állapított meg – a lányaimra tekintve – a római illetőségű Louisa, amikor este vázoltam, hogy másnap mit kívánok bejárni velük Rómában. Nem tudhatta, hogy a Nők kemény edzésben vannak, az amszterdami, barcelonai 25 km-es séták után, meg se fog kottyanni nekik egy hasonló korzózás.

Az egynapos Róma kapcsán fix elképzeléseim voltak. Tudtam, hogy sétálni szeretnék, gyalogszerrel bejárni a lehető legtöbbet, hogy a Nőknek egy komplex impressziójuk legyen a helyről, ahova persze még vissza kell térni egy tisztességes városnézésre. Sehova nem szerettem volna bemenni, egy nap nem arra való, hogy – bármilyen csodás termeken – csoszogjunk tova, csak egy hely volt, aminél biztos voltam, hogy belülről is látniuk kell, a Pantheon. Nagyjából ezzel a skiccel indultunk neki.

Rómához viszonylag korán keltünk, majd Simone barátunk által javasolt, a Cinecitta melletti parkolóba mentünk (jól tettük, ingyen volt és a metró tövében). Itt letettük az autót, és a Vatikánhoz vezető metrón kornyadoztunk egy jó fél órát. A régi szállásunknál kipattantunk a föld alól, majd a római comic bolt felkutatására szántunk néhány 10 percet. A bolt még zárva volt, a mellette lévő Ruberto caféban viszont a helyiek reggeliztek (egy sarokra a turistacsapástól csak helyiek voltak már). A hely nekünk is megfelelt, így panniniket és tramezziniket rendeltünk, cukkinivirággal, spenóttal, sok mozzarellával, majd a comic bolt nyitása után szemrevételeztük a szuperhősökből, mangakötetekből álló bolti kínálatot.

Ezt követően rátértünk a városnézés általam tervezett részére. Azaz csak rátértünk volna, ugyanis útban a Vatikán felé láthatósági mellényes, afféle hivatalosnak tűnő személyek állták az utunkat, mondván rossz irányba megyünk, a Vatikán nem arra van. Az elsőnél még leálltam vitatkozni (laktam erre, köszönöm, tudom, hogy merre van a Vatikán), a másodiknál a nemzetközi jelzést, a kifelé fordított tenyeremet mutattam, az ötödiknél viszont már káromkodtam és elkezdtem azon agyalni, hogy ebben mi lehet a biznisz. Mert valami biztosan. Hiszen tévútra viszik a turistákat. Kizsebelik őket? Addig forgatják őket a tengelyük körül, amíg inkább megveszik tőlük a belépőt?

Mindenesetre irritálóan sokan voltak, mérhetetlenül erőszakosan próbáltak eltéríteni. Ugyanez fogadott a Szent Péter téren is, ahol a teret körülvevő kordon bejáratát torlaszolták el, a félszegebb turisták fenn is akadtak rajtuk. Én anyám töretlen tacskótermészetével utat törtem magunknak, s nemsoká már Bernini ölelő karjai közt álltunk. Amíg én – nagyon visszafogottan – meséltem a helyről, Anna felelevenítette Langdon professzor történeteit, így ő részben a film és a könyv helyszíneként járta be Rómát.

A Vatikán után lesétáltunk az Angyalvárhoz, ahol újabb kamu rendészek vártak ránk, majd a hídon átérve egyszer csak elfogytak. A kamu figurákkal együtt a tömeg is elmaradt, a Navonán alig lézengtek. Alaposan megnéztük a teret (imádom), majd Róma egyetlen valamirevaló játékboltjában kalézoltunk, utána pedig az egyre népszerűbb GROM-ban fagyiztunk, s lassan elindultunk a klasszikus útvonalon.

IMG_20180622_115915

 

Itt viszont már többen voltak a kelleténél, a Pantheonnál sorállás is volt, de tempósan apadt, így pikkpakk bejutottunk, azaz kedvemre mesélhettem Agrippáról, a monolit oszlopokról, a barbárokról és a Barberiniekről, az opeionról és egy számot is a fejükbe véstem: 43,3. (megfejtések jöhetnek kommentben)

AirBrush_20180808111645

A Trevi kútnál már komoly tömegjelenetekbe botlottunk. A teret gyönyörűen felújították, bár nem sokat láttunk belőle, de éltünk a hagyománnyal, 50-50 centtel megváltottuk a jogot a visszatérésre. Ezek után hanyagoltabb utcákon kanyarodtunk tova a Spanyol lépcső felé. Itt a Nők felfedezték Róma legdrágább utcáját, és a következő egy órában azzal szórakoztunk, hogy fapofával besétáltunk az Armanitól kezdve az összes puccos boltba. Élveztük az udvarias személyzetet, a dübörgő légkondit, a Gucci ízléses cuccait, a Prada pezsgős öltözőjét. Ahogy mi tudtuk, hogy nem veszünk semmit, úgy minden bolti alkalmazott is tisztában volt vele, így végülis senkinek nem okoztunk kárt, talán csak a férjemnek, aki eközben persze halálosan unatkozott.

A Spanyol lépcsőt követően kisétáltunk a Piazza del Popolora, ahol valami hatalmas összolasz rockkoncert készülődött épp, sivító kamaszlányok és nagydarab biztonságiak statisztáltak a tökéletes élményhez. Zsófit és a férjemet hátrahagyva, Annával felkaptattunk a Pincho-ra, majd visszaereszkedtünk, és a Via Corson végigandalogva indultunk el az Írógéphez, azaz a Vittorio Emanuele II. emlékműhöz, amelynek árnyékában olyan látnivalók bújnak meg, mint a Capitolium , a Forum Romanum vagy a Colosseum.

IMG_20180622_155247

Először jobbra kerültük meg a monstrumot. Megmutattam az Aracoelibe vezető lépcsőket, amin – jó fej lévén – nem kergettem fel őket, hogy megleshessék a Kisjézus legújabb ruháit, hanem a Michelangelo tervezte Capitolium térre caflattunk fel, onnan irányt vettünk a Romulus és Remus szoborhoz. Ahol boldogan konstatáltam, hogy a korábbi egy terasz helyett egész teraszrendszeren keresztül lehet letekinteni a Forum Romanumra. Egy élmény volt.

IMG_20180622_160429

Alaposan bejártuk, átbeszéltük a helyet, majd lefordulunk a Colosseum felé, hogy a megtévesztés bajnokainak helyi erői és a majdnem akvarellista banda között átverekedjük magunkat. Nem volt egyszerű.

IMG_20180622_161845

Az egész napos jövés-menésben feltűnt, hogy a helyi akvarellisták mintha pont ugyanazt a három vackot árulnák. Már a saját megfigyelőképességemet kezdtem kétségbe vonni, amikor észrevettük, hogy látványosan egyik sem fest. Mondjuk nem is lett volna mivel, mert üres általános iskolás vízfestékes készletek ácsorogtak előttük, egy pohárka víz és egy-két száraz fejű ecset kíséretében. Ennyit a helyi művészetről.

A Colosseumot körbejártuk, majd a Palatinus domb oldalába felmászva kerestünk új perspektívákat. Itt kicsit sok volt a helyi szenegáli erő (nem, még mindig nem szeretnék Viuttont venni), meg Zsófi google maps-én is a közelben villogott egy kék pötty, azaz a legrekkenőbb nyári délutánban hegyet másztunk Róma egyetlen hivatalos vagy inkább félhivatalos K-pop boltja felé. Itt klíma és ezernyi koreai kacat fogadott minket, így mindenki számára megvolt az öröm. Mi hűltünk, Zsófi tobzódott. Végül visszamentünk a kiindulási pontra, a Ruberto-ba és szendvicsekkel feltankolva vágtunk neki a hazaútnak.

A kimerítő nap után jött a henyélés, majd egy napnyi Firenze, ahol a már Rómában bevált tervek mentén gondolkodtam, azaz nem bent csoszogunk, kint nézelődünk. Firenzébe be se kellett mennünk, az autópálya mellett tavaly átadott parkolóban fájdalommentesen le tudtuk tenni az autót és egyetlen villamossal egészen a belvárosig zötyögtünk.

A villamos a Santa Maria Novellánál tett ki minket, innen toronyiránt indultunk a dómhoz, ahol elképesztő tömeg, rengeteg biztonsági és a Battisterio nyitott aranykapuja várt. Bemenni nem lehetett. Megnéztük alaposan a reggeli fényben fürdő épületet, a campanile-t, majd tovább sétáltunk a nagyon szerethető, emberléptékű belvárosban.

Keresztelőkápolna lovaskocsival

Keresztelőkápolna lovaskocsival

 

Kisvártatva kibukkantunk a Signoriahoz, ahol a Palazzo Vecchio előtt ott feszített Dávid. Akiből én egy picit nagyobbra számítottam. Mondjuk így is lehetetlenség volt egy jó közös képet összehozni, hamar fel is adtuk és tovább sétáltunk az Uffici épületei között, miközben a Nők villámértekezést hallhattak a Mediciek uralmáról.

IMG_20180624_100807

A Vasari folyosóval legalább elkaptam valamit, az tetszett nekik, hogy csak úgy a város felett suttyomban lehetett jönni-menni. Követtük is a folyosót, az Ufficitől elkanyarodtunk – az Arno mentén – az Aranyművesek hídjához, de előtte ittunk egy-egy remek kávét, csak a miheztartás végett.

IMG_20180624_101907

A hídon szelídült a nép, a család szerint lassan, szerintem túl gyorsan hagytuk hátra az ékszerboltokat, majd lassan átkorzóztunk a Palazzo Pittihez. Őszintén szólva ide se terveztem bemenni, de mivel itt tényleg alig voltak, és a Pitti termeibe összehordott kincsek olyan vonzóak, így negyedórányi sorállás után bebocsátást nyertünk az épületbe, amelyben nem csak az olasz festészet reneszánsz nagyjait és a németalföldiek legjavát nézhettük meg, hanem időszaki kiállításokon is jártunk.

Adnak a látszatra

Adnak a látszatra

 

Így tudtam meg, hogy a versenyautós sportnak korábban része volt a rajvonalnál álló autókhoz való futás is. Azaz nem volt elég jól vezetni, kitűnő kondi is kellett ahhoz, hogy lefussák egymást a sofőrök. Ahogy Arezzoban belefutottunk egy divattörténeti kiállításba, úgy a Pittiben szintén akadt egy, nem is akármilyen. Gabi barátnőm az éteren keresztül nyalta az ujjait az átküldött képek után, az olasz divatházak krémjének alkotásaiból álló kiállítás valóban lélegzetelállító volt.

IMG_20180624_122928

A Pittinél ért minket az ebédidő, így a helyi büfében gyűjtöttünk szendvicseket, amit az árnyas belső udvaron ettünk, szemünket a Boboli kertre függesztve. Már a kert bejáratánál sejthető volt, hogy hegymenet lesz, így a családunk kényelmesebbik fele már a tudattól nyögött. Az első akadályokat legyőzték, de a nyári verőn való poros hegynekföl nem nekik volt kitalálva, így lemaradtak prücskrészni. Mi azonban Annával nem adtuk fel, kifejezetten a tetőre vágytunk, ahonnan mindent belátni. A porcelánokra szakosodott kiállítást rejtő épület teraszán fantasztikus látvány tárult a szemünk elé. A reneszánsz kert és a helyes kis melléképület mögött a toszkán táj megrendelésre összeállított kliséi vibráltak a hőségben. Tényleg minden volt, paloták, ciprussorokkal tarkított dombtetők, toszkán házacskák.

IMG_20180624_133415

Innen elindultunk a kert legnagyobb részét kitevő park felé, ahol számtalan kis zegzugos labirintus várt ránk. Nem mindegyiken talpaltunk végig, de hosszan és tekervényesen jutottunk le a park központjához, ahonnan legalább 3 háztömbre volt a Pitti bejárata.

IMG_20180624_135652

Itt összefutottunk a többiekkel és folytattuk a városnéző túránkat. A Venchi boltját már Rómában is csodálva néztük, ám most engedtünk a kísértésnek és be is tértünk fagyizni. A kiszolgálás minősége vetekedett a fagylaltéval, pedig poros vert hadunk nem épp flörtölésre alkalmas állapotban volt. Azaz jó eséllyel itt mindig udvariasak a vevővel. Olyan furcsa.

A dómot körülölelő sor elrettentő volt, így inkább meséltem a Nőknek Brunelleschiről, a halszálkás kupolaboltozásról, majd a piac felé sétáltunk és Firenze kevésbé turistás negyedében csatangoltunk estig.

IMG_20180624_175057

Nem kellett altatni a társaságot, sőt a másnapot is békés semmittevéssel töltöttük. Főztem egy kitűnő ragut (10 dkg pancetta lepirítva, erre ¾ üveg passata, egy marék koktélparadicsom, 2 ek barna cukor, a kertből némi oregánó és egy nagy bivalymozzarella falatokra tépve) és tésztával befaltuk, este pedig Monte San Savinoban őgyelegtünk, fagylaltoztunk és figyeltük a helyi erőket, akik már teljes díszben gyakoroltak a városnapokra.

Még ellátogattunk Cortonába is, ami a legjobban egy ötvenes évekbeli amerikai film díszletére emlékeztetett, szabálytalan, de sok térszelvényből álló központi része, a domboldalon futó sétány, a rengeteg antikvitás és a még több amerikai turista okán. Itt is voltak világmegváltó művészettörténeti terveim, amelyeket meg is valósítottam, a város zegzugos utcái mögött, pazar panorámára néző épületben bújt meg egy Fra Angelico által festett Angyali üdvözlet. Úgy tűnik a téma bejött a mesternek, a Prado képtára után itt is sikerült belefutnom. Cortona egyébként valóban megér egy kirándulást, a kanyargós és meredek utak végén szép és barátságos, de borsos áron dolgozó város várja az utazót.

Helyiekkel tarkított tér

Helyiekkel tarkított tér

A toszkán nyarunk végén alaposan elkényelmesedtünk, a nappalainkat a medencénél töltöttük, sziesztáztunk, olvastunk, én Aperol spritzeket és helyi fehérbort fogyasztottam grissinivel, esténként pedig vagy a saját kisvárosunkban, vagy Arezzoban tébláboltunk, fagylaltoztunk.

Arezzo főtere

Arezzo főtere

Ám ezzel nem ért véget a kaland: várt ránk Milánó. Miután elköszöntünk Louisától és fájó szívvel hátrahagytuk a villát, északnak indultunk.

toszkántáj

 

Viszonylag értelmes tempóban sikerült haladnunk, így időre a választott szállóhoz értünk, amelyet főleg praktikus szempontok alapján választottam. Ez meg is látszott az eredményen, a kedves filipinó személyzet semmilyen nyelven nem beszélt és a magát recepciósnak valló dzsigolóból sem áradt túl nagy szolgálatkészség. De tiszta volt a hely és közel a belvárosi metróhoz, plusz – kis nehézségek árán – parkolni is lehetett.

A belváros felé beszereztük a holland úton megszeretett hatalmas és gazdag salátáink olasz változatát, majd a Vittorio Emanuele II. galéria hátában meghúzódó park árnyas padjaira telepedtünk ebédelni. Milánóba fix tervekkel érkeztünk, a Nőkkel jegyünk volt a Harry Potter utazó kiállításra. A város feltérképezésén már 15 éve túlestünk, öt teljes napunk volt rá és Milánó azért nem olyan nagy. Viszont végre láttuk a dómot állványok nélkül.

milanodom

Miután jóllaktunk, átsétáltunk a Galérián, a római rutinnal szemrevételeztük a luxust, majd körbejártuk a dómot és a negyven fokra fittyet hányva elindultunk a Sforza kastély irányába. Csatangoltunk, kisebb utcákban sodródtunk, majd a kastély kívülről körbejártuk. A toszkán száműzetés után a Nők elégedetten vették tudomásul, hogy egész negyedei vannak az általuk kedvelt ruhamárkának, úgyhogy hamar visszatértünk a dóm mögötti részre. Érdekes, hogy 15 éve még egy, azaz egy Arany utcája volt Milánónak, most meg, hogy emlékezetből nem bírtam visszatalálni (ami nem általános) kiderült, hogy egész negyeddé fejlődött fel, több utcában is éves fizetésekért vesztegetnek szezonális ruhadarabokat.

Szerencsére a luxus mellett kommersz is jelen volt, így a Nők számára is lehetőség nyílt a vásárlásra, amíg mi – egy életünk, egy halálunk – lerogytunk a Dóm mögötti kávézók egyikének teraszára. Velencéből voltak emlékeim, hogy ez mit jelent (15 éve 11 eurot fizettem egy presszóért a Szent Márk téren, ebből 5 euro volt a kávé és 6 a zenés felár), de úgy gondoltam, hogy egy-egy kávéval megváltjuk a jogot az árnyékban hűsölésre, amíg a Nők kedvükre tobzódnak, és nem mellesleg hesszeljük a korzózó népet, akik egy harmadik ország egész éves GDP-jét viselik magukon egy-egy kézitáska formájában.

A tervem bevált, a Nők kettecsként felfedezték a nekik szükséges boltokat, mi pedig békésen és nagyon lassan kávéztunk. Egészen addig volt bennünk egy kis rossz érzés, amíg körül nem néztük a többi teraszon lévő asztalon. Mindenki egy-egy kávéval ücsörgött, még az olaszok is.

A nap végén metróra szálltunk, majd egy kisebb gyalogtúrát tettünk, hogy megleljük a Harry Potter kiállításnak otthont adó egykori gyártelepet, amely kinézetében és funkciójában erősen emlékeztetett a Millenárisra. A férjemet a csomagokkal és néhány instrukcióval hátrahagytuk, majd bevetettük magunkat az épp New Yorkból visszatért kiállítás termeibe. A Nők piszkosul élvezték, hogy az eredeti jelmezek és díszletek között csatangolhatnak. Teljesen el is vesztettük bent az időérzékünket, amit csak tetézett a kiállítás mögött meghúzódó hatalmas Harry Potter ereklyebolt.

Későn, de teljesen feldobódva értünk vissza a szállásra.

IMG_20180628_202041

Tags: , , , , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.