A lezsugorodott világ csodái
Ma nagyon kellemes délelőttöm volt. A férjem egyik volt kolléganőjével volt találkozónk. Mivel csak néhány napig tartózkodik a városban, így néhány ügyintézés és egyéb baráti találkák közé besorolva, rá hagytuk a döntést, hogy hol és mikor találkozzunk.
Szerencsére.
Bea jóvoltából ugyanis megismerkedtem a Noé cukrászdával és annak egyik tulajával Miklóssal, aki – minő véletlen – szintén kollégája volt egykor a férjemnek. A jó hangulatú cukrászdában a barátságos tulajon túl, rendkívül finom sütemények vártak.
Kifejezetten házi jellegű, kinézetű példányok illették magukat a pultban. Ízre meg olyanok voltak, mintha egy jó tante látna minket vendégül, és szívét-lelkét kitette volna, hogy igazi desszertkavalkáddal kápráztasson el minket. Először egy borzas katára keresztelt diós omlós süteménnyel barátkoztunk, majd jött a flódni és végezetül egy tisztes pogácsa. Többet is kóstoltunk volna, de délelőtt valahogy nem fért több belénk, bár én nagyon szemeztem a svájci kiflivel is.
A világ újabb szűkülésére példa, hogy Miklóssal való diskurzusunk közben kiderült, hogy kamaszkorom szép emlékű cukrászdája, a Kríz (jelen állás szerint Bulldog cukrászda) is az ő tulajdonukban van, ahol a neje, Raj Ráchel viszi a boltot és készíti a szebbnél szebb tortákat.
A nagymamahangulatú tányérok, a gazdag, ízes, tisztes sütemények és a pulton innen és túl zajló kellemes beszélgetés nagyon jól esett. Szerintem máskor is visszatérünk még, hogy kóstolgassuk a kínálatot és beszélgessünk egy kicsit Miklóssal.
