Cipa, 80.

Ezen a héten kissé ritkásan leszek. Apa, alias Cipa (az apuci után szabadon) 80 éves lesz. Még leírni is furcsa. Az apám. 80.

Igazi lányos apa. Én meg igazi apás lány…voltam. Aztán jött az Élet, jöttek a férfiak. Ő duzzogott, mi meg anyával egymásra hangolódtunk. Azóta kissé visszahúzódóbban nézi az életemet, figyeli a Nőket és ritka alkalmakkor – amikor anyának nem sikerül rekordsebességgel felkapni a telefont, – akkor kicsit elbeszélgetünk a dolgokról. Ahogy mennek. Könyvekről, gondolatokról, ötletekről, a cserebogarak halhatatlanságáról.

Szóval a nagy készülődés jegyében egy hete a múltban élek. Rég elfeledett emlékek kavarognak bennem, gyerekkori érzések…furcsa.

Pénteken testületi ünneplést csapunk. Jönnek apa régi tanítványai, a szűk család, az a kevés barát, aki nem festő. 

Mi meg sütünk. Anya még nem osztotta meg a terveit, de én biztos, hogy puncstortával készülök. Annak tavaly is hatalmas sikere volt. 

Az egyszervolt gyerek, alig 76 év távlatából:

Apám aforizmái.