R.F. Kuang – Tajpeji történet
Kuang a Bábellel megalapozta, majd a Sárgával bebetonozta magát nálam az izgalmas és érdemes kortárs hangok körébe, amihez a Tajpeji történet is bőven fel tudott nőni, annak ellenére, hogy nagyon más regiszterben szólt. Kuang itt a műveit meghatározó nyelvi, kulturális és hatalmi kérdéseket ezúttal az egyetemi hétköznapok, a kapcsolatok, a családi viszonyok és a személyes önkeresés szintjén dolgozza fel.
A regényt nevezhetjük naplónak, fejlődéstörténetnek, de egyik sem pontos meghatározása annak, ahogy az Amerikában szocializálódott, kínai gyökerekkel bíró diákok épp Tajvanon keresik az identitásukat. Disszonáns, ahogy pont itt, ahol őslakos népek története, a japán gyarmati múlt, a kínai migráció és az amerikai befolyás egyaránt alakította és alakítja a kulturális rétegeket, itt próbálja meg Lily megélni valódi kínaiságát. Ebben a demokratikus berendezkedésű, de folyamatos fenyegetettségben és egyre növekvő nyomás alatt lévő országban keresi a szárazföldi Kínához kötődő kapcsolatait, amit a nyelvtanulás útján próbál megerősíteni, miközben magában, a családja múltjában keresi a kapaszkodókat és reméli, hogy mindez egyszer egy nagy egésszé összér.
Kuang prózája nem komplikált, szinte segíti az értést, jól látható, ahogy a kora húszas éveiket taposó diákokban buzog a tettvágy, ott az ázsiai gyökerű teljesítménykényszer, ami szimbiózisra lépett az amerikai hurráoptimizmus szemléletével. Kuang a hétköznapi jelenetekben, ebben a megfogalmazásban is képes fenntartani a kulturális, nyelvi és érzelmi feszültséget. Mert a kínai nyelv, a Tajvanon keresztül megélni kívánt eredet nem jön könnyen, az azonos gyökerű, mégis eltérő kulturális neveltetés falakat emel közéjük, turistái lesznek a saját múltjuknak. „Tajvannak éppúgy semmi köze nem volt hozzám, mint Liszt Ferencnek.” írja az elbeszélő, aki a kulturális közeledés jegyében európai zenét hallgat, rendre Liszt-koncertekre jár.
Idővel azonban nem csak Lily nyelvtudása érik be, hanem ennek folyományaként végbemegy a vágyott belső elmozdulás is, amelyben a felmenők, a szülők és az elbeszélő szerepe is visszavonhatatlanul megváltozik.
