Békebeli vendéglátás, idilli környezet – Vadrózsa Étterem

Apám imádott étterembe járni, szerette nagyvonalúan vendégül látni a családját és nagyon élvezte, hogy a kulináris élményekhez jóféle szerviz is társult. Amikor apa távozott az életünkből, nagyjából akkor kopott ki a magyar vendéglátásból is ez a békebeli, klasszikus vendéglátás, a maga eleganciájával, finom távolságtartásával, gondoskodásával, vendégszeretetével. A helyére költözött újfajta megközelítés meglehetősen személytelen és nagyon uniformizált, amelyből sok érték kiveszett.

Múlt hét végén, ebben a ködös januárban a férjemmel szükségünk volt valami színre, élményre, ami az egész heti munka után feltölt minket. Egy kisebb rózsadombi séta után tértünk be a Vadrózsa étterembe. Az egykor a hollywoodi karriert is magáénak tudható Szőke Szakáll magánvillájában működő étteremben gyerekkorom kedvelt éttermeinek páratlan hangulata köszönt vissza. A több különteremmel rendelkező villa ideális helyszín találkozókhoz, születésnapokhoz, esküvőt is pazar lehet itt rendezni, de egy hétvégi ebédre vagy családi vacsorára is kiválóan alkalmas. A Gyarmati teremben, a kertre néző teraszajtó mellett foglaltunk helyet.

A jól szerkesztett, tételenként 3-4 fogás felvonultató étlap és a friss séfajánlat választékából szemezgetve figyeltük a téli kertet, miközben élvezettel válogattunk a jobbnál jobb fogások között. A Vadrózsa nem ma kezdte a pályafutását. Anya emlékei szerint már 1956-ban járt itt, igaz, akkor még kávézóként üzemelt a hely, de élőzene már akkor is járt az élményhez, ahogy ma is minden este zongoraszó teszi még élvezetesebbé a vacsorát. A kávézó a későbbiekben étteremmé avanzsált, majd új gazdára lelt az épület, és 2016-ban a Vadrózsa magára öltötte jelenlegi formáját.

Nem volt könnyű dolgunk, a bölcsen szerkesztett étlap rengeteg lehetőséget tartogatott. A férjemmel végül arra jutottunk, hogy a sok fokhagymával kemencében összesütött velős csont kitűnő közös felütése lesz az ebédnek, amelyet én egy Vadrózsa ízelítővel egészítek majd ki, míg ő a rezgősen könnyű maceszgombóccal gazdagított, zöldségekkel kínált, mélyarany színű libahúslevessel folytatja a sort.

Innentől kezdve kevesebbet beszélgettünk, csak időnként biztattuk egymást, hogy feltétlen kóstolja meg a mi választásunkat is. A velő hibátlan volt, a mellé kínált retekcsírával egészen elképesztő ízkombinációt adott, a háziasan gazdag, bouillon sűrűségű leves szintén kifogástalan volt, az előételekben pedig öröm volt tobzódni.

Eleve gyengém a zsidó tojás, de itt most igazán klassz partnereket kapott, a hízott, konfitált libamáj mellett füstölt libamell, libamájpástétom, és ízletes libasajt került elém.

A Vadrózsában mindig szezonális választékkal találkozhatnak a vendégek, de vannak olyan klasszikus, az étteremmel szimbiózisban élő fogások, amelyek egész évben megtalálhatóak az aktuális étlapon, persze mindig az adott évszakhoz igazítva. A libaságok közül combot bármikor kérhetünk, de például a roston sült libamáj kifejezetten a téli étlap sajátja. A párolt, sült, textúráját remekül tartó almával és habos krumplipürével körített máj tökéletes választás volt. A máj megőrizte a szerkezetét, omlós, ízgazdag fogás került elém. A férjem Wellington bélszínt választott, amelyet szarvasgombával gazdagított krumplipüré körített. A Wellington csalóka fogás, nem könnyű megfelelően elkészíteni, hiszen minden komponensének a legjobb formáját kell hoznia. A konyha sikerrel vette az akadályt, a hús tökéletesen lett hőkezelve, az tésztakéreg – a gombaragun túl – aranylóan simult rá.

Desszertnek már nem volt helyünk, az előételekkel és a főfogással úgy jóllaktunk, hogy csupán egy-egy kávét kértünk kilépőként, aztán lassan megindultunk a hegyről, vissza a városba. Látogassatok el a Vadrózsába, érdemes. A hely, a konyha, a hangulat igazán elragadó, ünnepi alkalmakra és hétköznapi vacsorákra is ideális.

Én már várom a jó időt, mert tudom, hogy arra a teraszra, egy nyári alkonyon még visszatérek.