You are here: Home > Folyékony, de nem kenyér, Termékekről > Zacskózott kényelem: megérkeztek a Bonduelle levesalapjai

Zacskózott kényelem: megérkeztek a Bonduelle levesalapjai

A Nők két éve felmondták az iskolai kosztolást. Hősként tűrtek 7 éven keresztül, az óvodában ők voltak a bezzeggyerekek, akik mindig, minden körülmények között, mindent megettek. De egyszer csak elég lett és én meghajoltam az akaratuk előtt. Azóta működik a Mirelle-menza, aminek – anyáink és nagyanyáink szezonális és minden szezonban adható klasszikusai mellett – a különféle levesek képezik az alapját.

karfiolos_krémleves_zöldségkeverékÉppen ezért örülök a Bonduelle újdonságainak, akik a fagyasztott zöldségekben rejlő erényeket ötvözték a saját zseniális gőzölős technikájukkal és állítottak össze két olyan levesalapnak való mixet, ami nekem rengeteg időt és energiát megspórol, mert bár nagyon szeretek főzni, erre a munkáim miatt hét közben rendkívül kevés idő jut.

A karfiolos és sütőtökös mixtúra jó kiindulási alap, amit kedvünk és időnk szerint variálhatunk. Könnyen fűszerezhető és gazdagítható keverékekről beszélünk, amelyekből akár nagyobb készleteket is betárazhatunk, hiszen ezek a mixek nem csak krémlevesként, hanem köretként, salátaként vagy klasszikus levesbetétként is megállják a helyüket.

A mix mellé – ha nem csak önmagával sűrítjük a levest – akkor jöhet a krémességet adó matériasutotokos_kremleves__zöldségkeverék(tej, tejszín, mascarpone), s a leves ízesítéséhez, hígításához pedig használhatunk alaplevet, de ennek híján a víz is megteszi.

A fűszereket az alapanyagok diktálják, de zöld fűszerekkel, sóval, frissen őrölt borssal nem nagyon lehet mellényúlni.

Ha úgy érezzük, hogy “jó, jó ez a krémleves, de nem olyan kis csupasz?” akkor nézzünk szét a konyhában, reszeljünk sajtot, pirítsunk egy kevés diót, szezámmagot, kenyérkockát, pattogtassunk ki tökmagot, szórjuk meg egész mákszemekkel, nigella maggal a levesünket, keressük elő a tegnapi maradék sültet, pirítsunk garnélát, húsos szalonnát, adjunk mellé pogácsát, buggyantott- vagy kemény tojást.

A levest ízesíthetjük, lágyíthatjuk olajokkal is, amiket a tálaláskor adunk az ételhez. Jó minőségű olívaolajjal, szezámolajjal, tökmagolajjal is dekorálhatjuk, krémesíthetjük és ízesíthetjük a levest.

 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Leave a Reply