Gasztrotúra Baranyában, határon innen és túl 1.

A szünidő közeledtével már szinte mindenki a nyarat, a kisebb-nagyobb kiruccanásokat tervezi. A kül- és belföldi nyaralások mellett érdemes elgondolkozni a kettőt ötvöző barangolásokon, amelyek az ország sok pontján kivitelezhetők, például Baranyában. Ennek a régiónak a megismeréséhez érdemes átlátogatni a horvát részre is, amely számtalan természeti és gasztronómiai csodát tartogat.

A baranyai túránk igen rövidre és sűrűre sikeredett, gyors ütemben ettük végig szinte az egész régiót, de a vidék többet ér egy rövid hétvégénél, javasolt több naposra tervezni a felfedezését.

Első utunk Villány határába, Villánykövesdre vezetett, ahol a Fülemüle csárdában kóstolhattuk meg a helyi ízeket. A helyi ízek alatt szerencsére már nem csak az elkészítés módját érthetjük, hanem maguk az alapanyagok is a megyéből, a szomszédos településekről származnak. Az ebéd igen bőséges volt. Előételként a helyi termékekből álló hidegtállal és az étterem kemencéjében sült, még meleg kenyérrel kötöttünk közelebbi ismertséget, majd a drávaszabolcsiaktól kapott spárgából készült krémleves került elénk (kivéve a férjemet, aki halkan megjegyezte, hogy nem szívleli a spárgát, így egy nagyobb tál fürjlevessel vigasztalódhatott). A spárgakrémleves nem teljesen az én ízvilágom volt, nekem hiányzott belőle az édes felhang és egy kevéske zöld fűszer, úgy tűnik Baranyában szigorúbban bánnak a spárgával, mint én.

A spárgát hal követte, azaz dunai harcsafilé, amelyhez kevés borsókrém és szalonnába tekert spárga dukált, a hal ízletes és omlós volt, a tulajdonos ki is emelte, hogy folyami és nem tavi harcsából készítik a fogást, mert a folyamiból jobb eredmény születik. Hibátlan fogás volt, a kenyérrel indított, magas gyümölcstartalommal bíró, tisztított esővízzel készített nektárokkal kiegészített ebéd koronájának éreztem a fogást, s már csak egy desszertre vágytam, amikor egy tisztes adag kacsa érkezett elém. A madár omlós, illatos volt, a hozzá kínált lila káposztapüré pedig pikáns, ötletes és kellemes. Mivel elfogytak az evőeszközeink és már a kávézási szokásaink felől érdeklődtek – annak ellenére, hogy dugig laktam – elfogott a sütemény utáni vágy. Nagyon szívesen megkóstoltam volna a helyi sütemények közül néhányat, ám a villányi séta előtt már nem fért bele az időnkbe.

A sváb hagyományokat őrző csárda nem csak fogásaiban és dekorációiban őrzi a környékbeli kisebbség örökségét, hanem különféle hagyományőrző programokat is szerveznek, amelyre érdemes odafigyelni a kirándulásunk tervezgetésekor.

A csárdából Villányba mentünk. A borospincék közt vezető út viszonylag kihalt volt, a kora nyári rekkenő délutánban a pincébe húzódtak az emberek, alig lézengett valaki a soron. Mi is bekanyarodtunk egy hűs, árnyékos és viszonylag új pincébe. A 2011-ben alapított 7773 a villányi ifjoncok közé tartozik. A modern felfogású hely elegáns, letisztult, de mégis barátságos, a hátsó teraszról meg kellemes panoráma nyílik a szomszédos szőlőre. Amíg kóstolgatjuk a borokat, addig a vendéglátóinktól megtudjuk, hogy bár semmilyen hivatalos szervezésben nem létezik ilyen a magyar és horvát borosgazdág bölcsen áthidalják az országhatárokat és rendre szerveznek horvát-magyar bortúrákat, ahol a csúzai fehérek után megkóstolhatóak a villányi vörösek is, s természetesen Villányból is sokan ruccannak át a déli határvidékre, hogy a baranyai borok után megismerkedjenek a baranjai borokkal is.

Mi is követtük a példájukat, az olaszrizling, a rosé cuvée és a Villányi Alamuszi után Horvátországba indultunk. A határ tényleg csak lépésekre van, alig telt el egy kis idő, már újabb gasztronómiai izgalmak vártak ránk a Kopácsi réten (Kopački rit).

A Kopácsi rét – amely az egyik legnagyobb mocsárvidéke Európának – fantasztikus hely. Határos a magyarországi Duna–Dráva Nemzeti Parkkal, érdekes, tutajszerű motoros hajókkal szelhetőek a Duna holt ágai és kilométernyi hosszúságban kiépített hidakon sétálva szemlélhetjük a gazdag állatvilágot. A közel 300 madárfaj mellett, a környék nagyon gazdag halakban és hüllőkben, valamint a tájékoztató szerint rengeteg rovar is található errefelé, amelyek közül a szúnyogokkal mi is jól összeismerkedtünk, bár én szívesebben vetettem volna egy pillantást az arany sakálra vagy épp a vadmacskára, amely szintén otthonosan mozog ezen a réten.

A Kopácsi rét azonban nem csak az itt lévő flóráról és faunáról híres, hanem a Kormoran étteremről is. Az étterem pedig a frissibe készített halászléről és a csíptetős pontyról. Az étterem mellett lévő épület környékén kevés a szúnyog, ami a füstnek köszönhető. Itt fő a gulyás, készül a halászlé és füstölődik/sül a ponty. Bár első ránézésre a ponty jelenti a legnagyobb gasztronómiai kihívást, a gulyás és a halászlé is kifejezetten izgalmas. A borjúból és vadból készített gulyás ízletes, állagában bőven félúton van a gulyásleves és a pörkölt között, tökéletes egytálétel, amiből nem is igazán hiányzik a zöldség. A halászlé pedig több okból is érdekes. Egyrészt soha nincs előkészítve, tehát, aki halászlérendelés mellett dönt, annak 50 percet kell várni, bár azt gondolom ez megéri. Másrészt az elkészítési módja, s a színe is különbözik a nálunk megszokottól. A 80% zsíros pontyot és 20% harcsát, csukát tartalmazó ételben nincs semmi kecmec. Nincs besűrítve passzírozott hallal, a hagyma sem dinsztelve kerül bele, hanem csak úgy apróra vágva (vagy turmixolva) a lébe, s passzírozott paradicsommal adják meg az ízét és a színét is, bár ez utóbbihoz erősen hozzájárul az a fejenként egy kanálnyi helyi pirospaprika, amitől valami döbbenetesen szép, élénk piros színe lesz a levesnek.

A leveshez tésztát kínálnak, s nem aprózzák el, az egész hatalmas bográcsot az asztalra teszik, hogy a társaság kedvére lakmározhasson. Amíg vártunk a halászlére és a gulyásra, addig megkóstolhattuk a helyi termékeket is. A hidegtálon friss sajt, baranyai kolbászok, füstölt szalonna és kulen is érkezett.

A kulen igazi szlavóniai kuriózum. A fekete szlavón sertés vagy mangalica húsából és zsírjából készített vastagkolbász nagyon finom, ha jól van elkészítve. Fűszerei az édes és a csípős pirospaprika, a fokhagyma és természetesen a só. A kész masszát a sertés vakbelébe szokás tölteni, majd a kész kolbászt sóban pácolni néhány napig. Ezt követően jöhet a füstölés, majd a szellős, hideg helyen történő érlelés. Jó kulennek számít, ami már legalább egy éves. A szlavóniai kulen mellett kedvelt a baranjai is, ami annyiban tér el a szlavóntól, hogy egy kevés bors is kerül bele.

Mire végigkóstoltuk a Belje agrárcsoport égisze alatt található különféle finomságokat, asztalra került a gulyás, megérkezett a kondérnyi halászlé és a betétnek szánt tészta, majd a csíptetős ponty is tiszteletét tette.

Amíg a halászlé elkészítése 50 perc, addig a ponty 2 és fél óra, úgyhogy a tervezett látogatás és kóstolás előtt érdemes az asztalfoglalással együtt az ezekre vonatkozó rendeléseket is leadni. A pontyot először besózzák, majd nyílt láng mellett sütik két és fél órán át. Mivel zsíros, így nem szárad ki, saját zsírja tökéletesen  elegendő, de ha nem lenne az, a sütés utolsó fél órájában paprikás olajjal még át is kenik.

A menü végefelé megint elfogott a kísértés, úgy ettem volna valami édeset (nem mintha egy kicsit éhes lettem volna, de a nők gyomrában a desszert számára mindig van hely). A horvátok nem számítottak rá, hogy a csoport több – női tagja – is ilyen édesszájú, de végül megkönyörültek rajtunk, s egy nagyon kellemes, tartalmas, de nem fújtós csokoládétortával jutalmaztak minket.

A vacsora után elindultunk Csúzára, ahol már várt ránk a vetett ágy.

A folytatást ITT OLVASHATJÁTOK.