Itália 2013: Paestum, Amalfi
Vasárnap reggel eszelős madárdalra és fényes, tiszta kék égboltra ébredtünk. Mire összekészültünk, addigra házigazdáink gondosan előkészítették a vaníliakrémes brioche-ból, narancsléből és kávéból álló reggelinket, amelyet gyors ütemben eltüntettünk és indultunk is Paestumba.
Mindennapi reggelink
A fiúk a konferenciára, az ottani előadásukra készültek, én meg kitaláltam, hogy amíg ők értekeznek, addig megnézem a tengert, illetve az ókori görög romokat. Olaszországnak ezen a részén valahogy bőven mérik a távolságokat, a szálloda a tengertől ugyan nem, de a romoktól meglehetősen távol esett, így végre hasznát vehettem a – Heppi barátunktól kölcsönzött – profi rollernek. A szikrázó időben klasszul elkerekeztem az elhagyott tengerpartra, ahonnan egészen Agropoli-ig láttam, majd az aznapi futó-bicikliző versenybe betársulva elgurultam a romokig.
Önlábkép tengerrel
A romokkal szemközti oldalon megnéztem a fellengzősen bazilikaként emlegetett aprócska templomot, körbefotóztam a parányi főteret, majd kicsit alámerültem a vásári kacatok bőséges kínálatába. Ezután kerítettem egy kávézót – szemben a romokkal – kértem egy ristrettot, meg egy kis fagylaltot és boldog, békés magányban figyeltem a tüdejüket kiköpő versenyzőket, a romokat, a korzózó olasz családokat, miközben a könyvem lapjain épp Cicero oldott meg egy faramuci esetet.
Kora délután visszakerekeztem a szállodához, ahol lassan vége felé közeledett a szeánsz. Mivel ez is olyan olasz módon került befejezésre, egy újabb árnyékos sarkot kerítettem és újfent az ókori Róma köveit róttam a főszereplőkkel együtt. Aztán egyszer csak taps harsant és következett a mindent lezáró gálaebéd, amelynek bevezető fogásaként az előző nap meglátogatott farm kínálatából kaptunk ízelítőt, majd grillezett articsókás tészta érkezett, aztán végre egy jó darab sült hús jelent meg előttünk, majd egy kis erdei gyümölcsös fagylalt, s zárásként az elmaradhatatlan torta. Ezután a trakta után kifejezetten jól esett üldögélni és pihenni a délutáni napfénybe vont kertben.
Másnap kora reggel teljes harci díszben hagytuk el a szállásunkat. Mindent megköszöntünk, még egyszer kergetőztünk egyet a kutyákkal, aztán nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. Úgy terveztem, hogy némi kitérő gyanánt elgurulunk Amalfiba, majd áthajózunk Caprira, s mindezek után bevesszük Ravellot. A Salenoból Amalfiba vezető út után már tudtam, hogy kicsit túl sokat várok ettől a naptól. Az albán riviérán edzett idegeinket kissé kikezdte a sok kanyar, a rengeteg – feltehetően komolyan istenhívő – motoros és gyalogos, valamint a kanyarokban itt-ott elszórt márvány síremlékek. Amalfi már ebben az előszezoni időszakban is kitehette volna a megtelt táblát. Alig 40 kilométerre a még csodaszámba menő turistákból itt több volt a kelleténél.
A tömeget leszámítva a hely azonban gyönyörű. Az úton citromligeteken jöttünk keresztül, a felettünk nyúló sziklaperemekről hatalmas citrusokkal terhes fák hajoltak az út fölé. Miután a kikötő környékén sikerült leparkolnunk rájöttünk, hogy a 1600 km-es hazaúttal tarkított napunkba Capri nem fog beleférni, így inkább Amalfiban sétálgattunk, az üzleteket bújtuk, bejártuk a bazilikát és a főtéren betévedtünk a Pasticceria Pansa-ba, ahol étcsokoládéba mártott mogyorós tallért, azaz tegole-t ettünk és megkóstoltuk a sfogliatellát, ami egy helyi eredetű sütemény. A leveles tésztából kialakított kagylóba sokféle krémet töltenek, kóstoltuk narancsos ricottás töltelékkel, illetve citromos tejszínkrémmel töltve is.
Ezután még sétáltunk egyet, beszereztük az elengedhetetlen hűtőmágneseket, vettünk néhány csodálatos citromot és egy hatalmas keserű narancsot, majd visszakacskaringóztunk Salernóba és gyors ütemben magunk mögött hagytuk Olaszországot.
