Hallunk titeket – kortárs antológia

Pont a napokban voltam egy csodás kerekasztal beszélgetés részese, ami az irodalom és a ma emberének viszonyát boncolgatta. Indultunk az iskolától, mint minden rossz eredőjétől, ahol az avítt kötelezők, a politikai megfontolásból kánonba emeltek és a gúzsba kötött oktatók a biztosítékai annak, hogy akinek itt, ebben a légkörben kéne megszeretnie az olvasást, az ne tegye.

Von Haus aus mondja a német, azaz igen az otthonról hozott minta fontos, nem csupán a falakat egyre kevesebb otthonban borító könyvespolcok és végtelenített könyvek sora, hanem a példa, az elöljárás, a könyv kínálta élmény megmutatása. Ma Magyarország lakosságának negyede funkcionális analfabéta, 53 százaléka tavaly EGYETLEN könyvet sem vett a kezébe és ezzel még Európa és a világ jobban teljesítő nemzetei közé tartozunk, mert a nemzetközi kitekintés ennél is elkeserítőbb.

Holott az igény megvan, az érzelmek megélését, kicsatornázását, a „nem vagyok egyedül, mással is pont így esett” terápiás jellegét a mai generációk is megélnék, és meg is élik, igaz nem lapra szerelve és nem iskolai keretek között, hanem streaming szolgáltatók felületein, a Budapest Parkban vagy fesztiválokon, ahol a kortárs magyar szerzők otthonra leltek.

A belémvert irodalomórai tényanyagból tudom, hogy a kánon soha nem kedvezett Kalliopé vagy Polühümnia közvetlen kollégáinak és a kortárs költőiség a társadalom számára egyfajta, éhezést választó intellektüel póznak hat csupán. Boris Bálint kortárs költő válogatásában, a Trend kiadó gondozásában most megjelent antológia klasszicizálja picit a jelent, megteremtve a megszokott és olykor még elvárt kereteket, amelyekben a szélbe kiáltott szó újra papírra vetül. A Hallunk titeket cím retúr üzenet, szól a szerzőktől a hallgatóságuk felé és reciprokként pedig a hallgatóság erősít rá a szerzői létezésre.

A könyv egyszerre komoly és játékos. Kaput nyit több generáció felé, oda és vissza hat, a dalszövegeket ismerők számára a versolvasás értő figyelmét hozza, a Bálint által jó tempóban és mértékben adott magyarázatokkal, a versben otthonos, a hiphopot nem feltétlen értőknek pedig a magyar rapszcéna nagyjait teszi asztalra,  megmutatva, micsoda erő lakozik ebben az alig húszas, néha harmincas korosztályban.

A polgári nevek használata szintén kettős gesztus. Komolykodás, elemelése a lírának a fesztiválok deszkáitól, áttéve a nyomdagépek zajába, irodalmi folyóiratok fehérségére. De mellette játék is, elszakadás a színpadi perszónától. A személyesség nagyobbat nyom a latba, soronként bomlanak fel sorsok, a szövegek árulkodó jegyei elemi erővel ütnek a ritmus és a dallam nélkül.

A kötet merítése a szerkesztő ízlését példázza, jó érzékkel válogat szerző és téma vonalon, így organikusan születnek meg a ciklusok. Fogyasztani lassan és óvatosan ajánlott: törékeny életek egész sorát tartalmazza a kötet, minden egyes vers megérdemli az időt. A magam részéről a polgári név tiszteletben tartása mellett haladtam előre. Először csak engedtem a lírai énnek, és magukban olvastam a verseket. Másodjára Bálint jegyzeteit is mellévettem, együtt ízlelgetve, kiteljesítve az élményt. Végül pedig valamely streaming szolgáltató felületén, a kötetből követve a szöveget, meg is hallgattam az alkotásokat. Nagyon izgalmas utazás volt.