Én csak magam szeretnék lenni – az önazonosság vetületei és megélési módjai
A nyers valóság, a generációs szakadékok, a hit újraértelmezése és a halál tabujának ledöntése rajzolta ki a második nap ívét a BrainBar-on, ezeknek a társadalmi törésvonalaknak a mentén haladtunk. A zeneiparból induló, de a politikát, a neurodiverzitást és a digitális öröklétet is érintő beszélgetések rávilágítottak, hogy a legfőbb kérdés ma az, hogy megőrizhető-e az autentikus én egy olyan térben, ahol a mesterséges intelligencia és a társadalmi elvárások is folyamatosan formálni akarnak minket.
A no-filter generáció
A zene az alkotók és a hallgatók számára sokszor az egyetlen őszinte kommunikációs csatorna. Giorgio, a Carson Coma frontemberének megéléseivel indulunk az önismereti úton, egy introvertált személyiség számára miként válik védett térré a színpad, akár tízezrek előtt. Fontos kérdéseket feszegetünk: mit jelent a színpadi perszóna? Szabad-e, hogy mást közvetítsen, belefér-e az önazonosságba a megélhetési kommunikáció? Együttes szinten az egyéni cél elérése valóság vagy beáldozandó felesleg? Lecsiszolandó-e a közös hang érdekében? Hogyan élhető meg a társadalmi felelősség?
Ha százezrekhez jutsz el, óriási kérdés, hogy le mered-e írni a legmélyebb gondolataidat, közben pont ez a teljesen no-filter attitűd az, ami igazán rezonál a közönséggel.
Éppen ezért nem faragják úgy a dalokat, hogy mindenkinek jó legyen, nem akarnak egy langymatag, mindenki zenéjévé válni, ha kell, bátran beleállnak közéleti vitákba is. Ugyanakkor annak, hogy tiniként indultak és felnőttként is együtt maradtak, ára van. Rengeteg alkalmazkodás, tudatosság és csoportterápia kell ahhoz, hogy a zenekar emberileg is egyben maradjon, és a feszültségek egészséges mederben tudjanak a felszínre törni és mindannyiuk önazonossága mellett a közösen képviselt érték is hiteles maradjon.
Mikor vesszük komolyan a fiatalokat?
Ez a generációs hangkeresés vezetett át az egyik legfontosabb társadalmi kérdéshez: mikor adjuk át a döntés jogát a fiataloknak? A 16 évesek szavazati jogának felvetése nem csupán politikai matek (hiszen a teljes szavazóbázis mindössze nagyjából 2 százalékát jelentenék), hanem egy hatalmas szimbolikus lépés. Egy olyan korban, ahol döntően a nyugdíjas és középkorú rétegek határoznak a fiatalok jövőjéről, égető szükség lenne a fiatalok bevonására, ahogy az Ausztriában már 2007 óta sikeresen működik.
A digitális térben felnövő Alfa és Z generáció esetében persze a médiaismeret és a kritikus gondolkodás elengedhetetlen küszöbfeltétel kellene, hogy legyen. Miközben a PISA-tesztek aggasztó képet mutatnak, paradox módon pont a technológiai túltelítettség (AI-fatigue) az, ami miatt a fiatalok egyre inkább a kézzelfogható, valós tartalmakat keresik. Ahogy a digitális valóság egyre cseppfolyósabbá válik, a hitelesség felértékelődik.
Börtöncella és isteni gondviselés
De miben hisz ma egy fiatal, ha a hagyományos intézményi keretek már szűknek bizonyulnak? Az egocentrikus kor és a spiritualitás látszólag kizárják egymást, pedig a “van nálam nagyobb” gondolata és az önmegvalósítás megférnek egymás mellett. Gödöllői Emanuel (Manuel) története mellbevágó példa erre. Számára egy 2024 nyári, háromhetes börtönbüntetés hozta el a spirituális fordulópontot. Az ott megélt, isteni gondviselésként feldolgozott élményei vezették vissza a családilag adott, de sokáig fontosságát vesztett hitélethez. Manuel számára a hit ma már napi hálaadást jelent, amihez nem feltétlenül kell kötött forma, bár elismeri a támogató közösség fontosságát, amennyiben a hitet kereső, hitben utat találó egyén erre nyitott. A hithez való visszatérés számára belső tisztuláshoz vezetett, amihez az is hozzátartozik, hogy tudatosan kizárja az életéből az istentagadó, vagy a nőket tárgyiasító zenei hatásokat, és ma már bánja azokat a korai közreműködéseit is, amelyek nem férnek bele ebbe az értékrendbe.
A középszer unalmas: a neurodiverzitás ereje
Ahhoz, hogy megtaláljuk ezt a fajta hitelességet, el kell fogadnunk, hogy a “középszar”, az átlagos egyszerűen unalmas. A mai hiperperszonalizált világban pont a neurodivergens, másképp gondolkodó elmék jelenthetik a legnagyobb hajtóerőt. Ha mindenki csak a megszokott szabályokat követné, ma nem lenne okostelefonunk és nem jutottunk volna el a Holdra. A spektrum rendkívül széles. A vállalatoknak és a társadalomnak is be kell látnia: a szabályokat másképp értelmező, a világot egyedi lencsén át figyelő emberek – akik talán a kapcsolódásban nehézségekkel küzdenek, de a számokban és a rendben zseniálisak – jelentik a jövő igazi innovációját.
A halál tabuja és az AI-öröklét
És végül, mi az az egyetlen dolog, ami elől sem a hit, sem a siker nem nyújt menedéket? A halál. “Nem lehet jól reagálni arra, hogy meghalsz, aztán nem” – fogalmazott Szolnoki Zsófia (Loopia zenekar énekesnője), aki 25 percig volt a klinikai halál állapotában egy Budapest Park-os fellépés előtt. Bár csak kórházi eszmélése utáni, másokon tükröződő rettegést élte meg, ez a tapasztalás mindent átírt. Ma már a puszta létezés, a levegővétel is ajándék, a prioritások pedig teljesen megváltoztak.
A mai társadalom haláltagadó; a végesség paradoxon, egy olyan misztérium, amit próbálunk görcsösen kicselezni. A “phygital” (fizikai és digitális) térben már megjelentek a gyászfeldolgozást segítő – vagy épp masszív önbecsapást kínáló – AI entitások. De ahogy Dr. Baán Izsák szerzetes is rámutatott: istent játszunk a technológiával, miközben elfelejtjük, hogy az élet attól nyer értelmet, hogy kockáztatunk, hogy a kapcsolataink szépségében annak törékenysége, végessége is benne foglaltatik. Ha technológiailag kifeszítjük az időt, és kivesszük a veszteség kockázatát az egyenletből, mivé válunk? Ha túl könnyűvé tesszük az elengedést, magát a kapcsolódást üresítjük ki.
Döbbenetes és figyelmeztető adat, hogy miközben a digitális öröklétet kutatjuk, a 18-24 éves korosztályban az öngyilkosok száma a második legfőbb halálokká lépett elő. Talán ez a végső tanulság: a technológia, a zene és a hit mind csupán eszközök ahhoz, hogy megtanuljunk őszintén kapcsolódni önmagunkhoz és egymáshoz. De ehhez mernünk kell filterek nélkül, sebezhetően élni.
