A magányos szamurájtól a Bíbor folyókig: Így formálta újra a francia thrillert Mathieu Kassovitz
A Budapesti Klasszikus Film Maraton részeként levetített Bíbor folyók tökéletes bemelegítésnek bizonyult a Mathieu Kassovitz-mesterkurzushoz. A film előtti felvezető pedig zseniálisan rávilágított arra, mekkora utat járt be a francia bűnügyi film, mire eljutott ehhez a feszült, nemzetközileg is sikeres gótikus thrillerhez.
Ahhoz, hogy megértsük a Bíbor folyók zsenialitását, a francia bűnügyi film, a „polar” gyökereihez kell visszanyúlnunk. Ebben az egyedi, morális szürkezónában játszódó világban Jean-Pierre Melville alkotott maradandót. Az amerikai film noir hagyományaiból inspirálódva lecsupaszította és absztrahálta a zsánert; elég csak A szamurájra gondolnunk, ahol a magányos férfi hős létezését Alain Delon szinte rituáléként mutatta be a vásznon.
A nyolcvanas években aztán új szelek fújtak a francia filmművészetben. A cinéma du look irányzata szakított a hagyományos történetmeséléssel, és egy erőteljes, az MTV-videóklipek esztétikájához igazodó, popkulturális minőséget emelt a vászonra. Leos Carax vagy épp Luc Besson (a Nikita és a Léon, a profi rendezője) filmjei úgy maradtak ízig-vérig franciák, hogy vizualitásukban már egy tágabb, globálisabb közönséghez szóltak. Ebben az időszakban bukkant fel színészként ezekben a szerzőiséget megőrző, mégis tömegfilm-jellegű alkotásokban a fiatal Mathieu Kassovitz is.
Rendezőként Kassovitz eleinte más úton indult el: a francia valóság, a multikulturális külvárosok problémái foglalkoztatták. A gyűlölet (La Haine) az erőszak szociológiai okait és a francia újhullámos formanyelvet ötvözve írta be magát a filmtörténelembe. Következő filmje, a Gyilkos(ok) (Assassin(s)) már azt boncolgatta, hogyan termeli újra a média a gyűlöletet, és miként terjed az erőszak generációról generációra.
Ebből a karrierívből nőtt ki a Bíbor folyók, amely már egyáltalán nem szociológiai közegként tekint Franciaországra. Kassovitz egy feszült, külföldre is kiválóan exportálható misztikus thrillert alkotott. A filmen erősen érződik az amerikai sorozatgyilkosos mozik, különösen David Fincher Hetedik című remekművének hatása. Ahogy a Fincher-klasszikus, úgy a Bíbor folyók is ugyanúgy jelképekben utazik, és egy adott mintázaton át vezet a végső katarzis felé: a gyilkosságoknak itt is nyelve, üzenete van; a holttestek rituális elrendezése mögött sötét titkok lappanganak.
Kassovitz mesterien játszik a stílusokkal: úgy illeszti össze a francia filmes hagyományokat a kétezres évek popkulturális hatásaival (az MTV és a videojátékok vizuális világával), hogy a végeredmény egy sötét, atmoszferikus és felejthetetlen utazás.
A Film tökéletes felütés a mesterkurzus előtt, hiszen alig két órában megmutatta, hogyan lesz egy szociálisan érzékeny európai szerzői filmesből a globális zsánerfilm mestere.
