Philip K. Dick – Az Alfa hold klánjai
Philip K. Dick neve garancia arra, hogy egy különleges, szokatlan és elgondolkodtató történetbe csöppenünk. Az Alfa hold klánjai is ezt a vonalat követi: egy groteszk, mégis hátborzongatóan valóságos világba visz, ahol az őrület nem hiba, hanem rendszer.
A történet helyszíne az Alfa III M2, egy hold, amely valaha elmegyógyintézetként működött, ám a betegek itt rekedtek, és saját társadalmi rendet alakítottak ki. Klánokba szerveződtek – paranoiások, skizofrének, depressziósok –, és saját szabályaik szerint élik mindennapjaikat. Elsőre talán kaotikusnak tűnik (őrült beszéd), mégis van benne rendszer – talán még több is, mint a Földön.
Eközben megismerjük Chuck Rittersdorfot, a CIA egyik igencsak középszerű ügynökét, akinek az élete épp válságba kerül. Feleségével válnak, a nő az Alfa III M2-re készül dolgozni, Chuck pedig dühében és kétségbeesésében követni kívánja őt (elég sajátos módon) – de nem sejti, hogy hányan figyelik fondorlatosan vélt elképzeléseit és hogy micsoda galaktikus konfliktus kellős közepébe csöppen.
A regény egyik legerősebb eleme, hogy Dick folyamatosan játszik azzal, mit tekintünk normalitásnak. A holdon élő elmebetegek saját rendszere legalább annyira működőképes (ha nem jobban), mint az a világ, amely őket kirekesztette. Eközben Chuck és a többi szereplő sem a klasszikus értelemben vett „egészséges” figurák – ki-ki a maga módján küszködik saját démonaival.
A történet egyszerre sci-fi, társadalmi szatíra és filozófiai elmélkedés, miközben szórakoztató és olvasmányos. A feszültség végig jelen van, a karakterek pedig izgalmasan összetettek. Bár néhol az események kiszámíthatatlansága kicsit kaotikussá teszi a történetvezetést, pont ez adja meg az igazi Dick-élményt: sosem tudhatjuk biztosan, mi valóságos, és mi csupán az elme játéka.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a különleges, gondolatébresztő sci-fi történeteket, és nem fél attól, hogy a saját valóságérzékelését is megkérdőjelezi egy könyv olvasása közben.
