Rózsaszín október – a mellrák elleni küzdelem hónapja

Sokszor, sokféle módon beszéltünk már a témáról, szinte minden októberben, most vasárnap azonban egy olyan aspektusával találkoztam ennek a betegségnek, ami a szokásos felhívásokon túlmutató, az önvizsgálat és a szűrővizsgálatok fontossága mellett a lelki egészség megteremtésére való törekvést is bevonja ebbe a körbe, igaz, itt főleg a betegséggel küzdők esetében lenne fontos ezzel foglalkozni. A IRUNmore Futóegyesület idén október elsején rendezte meg szokásos évi Fuss Mellettünk szolidaritási és figyelemfelkeltő futását, amelyhez olyan remek partnerek csatlakoztak, mint az AVON, a DRK vagy épp a Hard Rock Cafe. A közösségi futást megelőzte egy izgalmas kerekasztal beszélgetés, ahol nem csak érintettek vettek részt, hanem szakpszichológus, illetve a szintén partner SYNLAB képviselője. A beszélgetés egyik legfontosabb pontja számomra a nők egészséghez való viszonya, a társadalom nők betegséghez való joga illetve a családi egyensúly és a nő egészségi állapota között kialakult egészségtelen függés volt.

Nagyon szépen kirajzolódott a beszélgetésből, hogy sok esetben a kórházi, orvosi diagnózist késlelteti a nők – a társadalom által elvártnak megfelelő – betegség rejtése, ahogy nem mernek vagy nem tudnak a mindennapi, rájuk háruló terhek alól kilépni, félve attól, hogy az ő munkájuk, idejük, törődésük, erejük nélkül nem üzemelne megfelelően a családjuk, a környezetük. Ez nem csak egy belső kényszer, gondoljunk csak azokra a vény nélküli gyógyszereket ajánló reklámokra, amelyek mind arra épültek/épülnek, hogy anya nem lehet beteg.

De. Anya lehet beteg. És ha beteg, akkor a saját jólétének kell előtérbe kerülnie, és ez nem önzés, illetve nem rosszfajta önzés, hanem egy nagyon jótékony, életigenlő állapot, amiben nincs semmi szégyenletes, sőt!

Jó, persze – jön a legyintés, még szép hogy, hát bevonzotta magának.

Nem, nem vonzotta be. Lehetnek lelki vetületei, előzményei egy-egy ilyen típusú megbetegedésnek, de ahogy egy fogtörést vagy egy bokaficamot sem vonzunk be, így ezeknél a rákos megbetegedéseknél is rendkívül káros ez a fajta áldozathibáztatás, amelynek köszönhetően a páciens lelki terhei nem, hogy könnyebben lesznek, hanem a gyógyulás helyett a vélt elakadás, probléma felkutatására fordít energiát és finoman szégyenkezik, hogy nem tudta mind kifutni, kijógázni vagy legalább kialudni magából a 21. századi létezéssel járó stresszt.

Nem arról van szó, hogy nem lehetnek elakadások, nem lehet egy rossz élethelyzet épp a beteg nő életében, de innen nézni és csak innen nézve elítélni vagy megítélni nem szabad.

Szóval, szóljon ez a hónap arról, hogy van jogunk betegnek, elesettnek lenni, egy ilyen helyzetben magunkat előtérbe helyezni, még jobban odafigyelni a szervezetünk jelzéseire (ez a megelőzéshez is elengedhetetlen), az apróbb változásokra, megkérdezni magunktól, hogy mi esne valóban jól, nem mások igényei szerint dönteni, hanem úgy, ahogy jelen helyzetben számunkra a legjobb.

Legyen szó mellrákkal való küzdésről vagy bármilyen más betegségről.