Mörk Leonóra – A herceg és a lányka

Mörk Leonóra könyveit mindig várom. Szeretem a történetszövését, az évszázadokon átívelő, folyvást egymásba érő, egymást kiegészítő, de mégis önállóan is létező szálakat, és azt a könnyedséget, ahogy fajsúlyos témákat boncolgat, nem felszínesen, csak nagyon finoman, érzékkel, minden felesleges harsányság nélkül.

Most is, ahogy belekezdtem A herceg és a lányka történetébe hamar megtaláltam az idősíkok között azt az összekötő szálat, ami – a szerelem és Beethoven mellett – minden elemet egybeolvasztott, és ez az a női sors, amiről olyan ritkán esik szó. Az egyedülállóké. Az egyedülálló anyáké.

Ahogy az előző könyv hangos gondolkodás volt a középkorúságukat elérő nők társadalmi láthatatlanságáról, úgy itt az egyedüllét mellett döntő és az egyszer csak azzal szembesülő nők sorsa villan fel – olykor egy mellékszereplő történetében is.

A főszereplők szintén nők, meg persze a Herceg, akit már a címből ismerünk, a lányregények igazi sármőrje, aki nem Leonóra képzeletének szülötte, hanem tényleg a 18. század egyik celebritása volt, reneszánsz ember, akit a sors katonává tett, de ha maga dönthetett volna, talán másképp alakul az élete.

A nők pedig… a nők minden korban izgalmasak, feszegetik a rájuk szabott határokat, keresik az útjukat és kevéssé hajlamosak a megalkuvásra. Erika kortárs, vele könnyedén össze tudtam magam mérni, pont az a negyvenes, aki még a régi konvenciók áldozata is, de már volt ereje, lehetősége kilépni abból, amire nem vágyott. Nóri pedig alig idősebb a lányaimnál, így őt is értem – amennyire egy anya értheti a gyerekét, és látom a sajátjaimon is, hogy mennyire más eltökéltség él bennük, mint az én 27 évvel korábbi 16 éves énemben mocorgott. Ők, ahogy csak Nóri, világpolgárok, annak is tekintik magukat, és olyan terveket szőnek, amelyeket már rég nem lehet csupán álmodozásnak tekinteni.

A Hohenzollern-idősíkot ha nem is tudom összevetni a saját valóságommal, de a független, tanult nőben születő erőt figyelni öröm volt, a szerelmi szálat követni szintén jóleső.

Nóra most is kerek, gazdag érzelemvilágú, bölcs könyvet írt, amelyhez Bonn és Berlin adja a hátteret. Alaposságának hála az utazóknak szintén remekül jöhet a regény, helyszíneit olyan szemléletesen írja le, hogy akár érdemes lenne a regény helyszíneit felelevenítő túrákat szervezni.