Barackos tejespite

A clafoutis régi nagy kedvencünk, és nem csak azért mert egyszerű, finom és jól variálható, hanem azért is, mert könnyedén lehet vele/benne megmenteni azokat a gyümölcsöket, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 

Így jártam a héten egy nagyobb adag sárgabarackkal. Bevallom, impulzusvásárlás volt, megláttam, elképzeltem az ízét, megvettem,  majd egybe beleharaptam, és a valóság jól képen törölt. A barack savanyú volt. De nem csüggedtem, adtam neki közel egy hetet érni, amivel csak azt értem el, hogy lekvár állagúan volt savanyú. Már épp kezdtem feladni, amikor eszembe jutott a clafoutis, és perceken belül már a pitetál alján pihentek a félbe szedett gyümölcsök, miközben a gép gyors és laza mozdulatokkal keverte ki a sűrű palacsintatésztát.

A végeredmény egészen jó lett, a barack ugyan nem ment át igazi metamorfózison, azaz a savanykás jellege megmaradt, de a tészta jól ellensúlyozta ezt, és a langyosan befalt sütemény felülírta még azt is, hogy a sütő aljára békésen ráégett a gyümölcsök kifojt leve. Minden nem lehet tökéletes.

Barackos clafoutis