You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > Gulliver

Gulliver

Őszintén be kell vallanom, hogy amikor a belvárosi új helyek tesztelése helyett Ildi barátnőm egy Üllői úti pizzériát javasolt, nos, akkor kissé elbizonytalanodtam. Egy darabig mérlegeltem a további erősködést, hogy az egyre hosszabb – főleg cukrászdákat és sütizőket tartalmazó – listámon szereplő helyek valamelyikébe menjünk, de végül győzött Ildi lelkesedése, s úgy döntöttem egy életem, egy halálom, megnézzük mit tud a villamossínek mentén heverő, kocsmának tűnő hely.

Már a kertbe lépve magunk mögött hagytuk a Kökivel, Határúttal, panellel, villamossal, nagyforgalommal tarkított környezetet, vízcsobogás, kishíd, árnyas szaletli, kényelmes kerti bútorok vártak.

Még mindig volt bennem egy szikrányi ellenkezés, a gasztroújságírós sznobság bűnébe estem, valamiért ott lebegett bennem a félsz, pedig Ildi biztosított róla, hogy az utóbbi időkben jókat evett itt.

Aztán megjelent a pincér, felvillantotta azt a fajta vendéglátást, aminek már csak hűlt helye van (s oly fájóan hiányzik), s onnantól kezdve valóban más dimenzióba került a hely. A tomboló hőségben, a szaletli alatt, a tavacska partján ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk, miközben kezünk alá kerültek az elengedhetetlen vizek, az étlapok és némi grátisz harapnivaló.

Az étlap gazdag, de nem túl dagályos, ügyesen lavíroz a helyi elvárások és a séf ambíciói között. Az adagok bőségesek, az alapanyagok is változatosak. Bár illett volna valami kacifántos csodát ennem, a hely, a kisvendéglői idill a túrós csusza felé lökött, amelyhez egy nagyobb adag uborkasalátát kértem kísérőül.  Ildi bevállalósabb volt, az ő tányérján – komoly mennyiségű sült krumplira és rizsre ültetve – egy harcsasteak pihent.

A harcsáról nem tudok nyilatkozni, de a csusza hibátlan volt. Finom, friss pörccel hintve érkezett, nagyjából annyival, amely 4-5 adagra is elég lett volna egy spórolósabb konyhán. A tészta nem volt túlfőzve, tisztes túrórögök szintezték, s a tejföl is abban a konzisztenciában került a tányérra, amelyben megálmodták. Az adag meglehetősen nagy volt, de a beszélgetés sodrában szinte észrevétlenül eltűnt, a paprikával finoman megszórt uborkasalátával együtt. guli3

Mivel meleg volt, mi meg ráértünk, így hosszan ettünk, hallgattuk a csobogót, néztük a foltos koikat, majd úgy döntöttünk, hogy végső csapást mérünk a végig hibátlan kiszolgálásra. Jegeskávéra vágytunk, amiből nekem fagylatmentes, koffeinmentes változatra volt kedvem (nem, a koffeinmentesre nem volt kedvem, de jelenleg nincs más választásom), Ildi pedig laktózmentes kiadásban vágyott minderre. Gond nélkül vették, a fagylaltra külön engedélyt kértek Ilditől, s még azt is képesek voltak megoldani, hogy édesítéshez cukorszirupot adjanak.

A hely afféle rejtett kincs, nem haute cuisine, hanem tisztességes kisvendéglő, ahol megbecsülik a vendéget, jót adnak elé és kellemes környezetet biztosítanak.

guli2

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Leave a Reply