Zene, határok nélkül: Európát és a nagyvilágot is meghódították a feltörekvő tehetségek!
Veletek is előfordult már, hogy egy ismeretlen előzenekarból – egyerlen hallgatással akár – kedvenc lesz vagy, hogy egy fesztiválon véletlenül belefuttok egy addig számotokra ismeretlen zenekarba, és azonnal megfog bennük valami?A most sikerrel lezárult, kétéves GrassrEUts projekt pontosan ezt az élményt emelte nemzetközi szintre. Az Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott kezdeményezés nem kevesebbet vállalt, mint hogy a legígéretesebb feltörekvő előadókat juttatja el a kontinens és a környező régiók legnagyobb színpadaira,a Szigettől Portugálián át egészen Tunéziáig.
Ami igazán különlegessé tette ezt a többfordulós zenei utazást, az a grassroots, azaz alulról építkező megközelítés volt. Itt ugyanis mi, a közönség dönthettük el a nemzeti versenyeken, hogy kik legyenek azok a kivételes tehetségek, akik továbbjutnak, és megmutathatják magukat a nagyvilágnak.
A projekt jóvoltából a horvátországi Seastar fesztiválon, a tunéziai Tabarka Jazz Festivalon, a portugál NOS Alive-on és persze a mi Szigetünkön olyan fantasztikus előadók léphettek fel, mint Saya Noé, a Libra, az Illbucks, a SONYA vagy épp Luke Black. Sőt, a Music Saves Ukraine partnernek köszönhetően ukrán művészek is lehetőséget kaptak, hogy a nehézségek ellenére is folytathassák az alkotást.
De a GrassrEUts nem csak a zenéről szólt. A Sziget tapasztalataira, valamint a norvég KUN Egyenlőségi és Sokszínűségi Központ szakértelmére támaszkodva a projekt kiemelt figyelmet fordított a fenntarthatóságra, az esélyegyenlőségre és a társadalmi befogadásra. Gondoltátok volna? A fesztiválozók úgy is nyerhettek jegyeket, ha megosztották a zöldebb és elfogadóbb rendezvényekkel kapcsolatos ötleteiket!
Egy igazságosabb, összetartóbb és zeneileg elképesztően izgalmas közösség, ezt hagyta ránk örökségül a GrassrEUts. Reméljük, a feltörekvő tehetségek támogatása a jövőben is folytatódik.








