Tonhalas fussilli, avagy Vapiano-élmény otthon
Amikor novemberben megkerestek, hogy lenne-e kedvem a Vapiano-ban főzni, gondolkodás nélkül igent mondtam, mert már régóta izgatott az étterem pult mögötti konyhavilága.
A szervezőknek az volt a kérése, hogy olyan étellel készüljünk, amelyiknek az alapanyagigénye nem mutat túl a Vapiano-ban már meglévőkön, illetve, hogy a helyre, az ott lévő eszközökre legyen adaptálva.
A pizzatészta tökéletes elkészítésétől kicsit fáztam, a salátákban nem éreztem akkora potenciált, így végül a tészta mellett döntöttem, majd elkezdtem nézegetni, hogy milyen tésztákat árul a Vapiano és feltűnt, hogy az amúgy pizzában étlapon lévő tonhal valamiért nem szerepel. Ezzel eldőlt a tészta milyensége is. Itt vettem egy nagy levegőt, végignéztem jónéhány szakácskönyvet, majd úgy döntöttem, hogy a paradicsomszószt kicsit karakterizálom aszalt paradicsommal és az ízét némi kapribogyóval mélyítem. Egy szicíliai recept nyomán petrezselymet is álmodtam a tésztába, majd a megadott napon, egy hevenyészett vázlattal a zsebemben elindultam a Vapiano-ba. Ahol nem főztem.
Talán emlékeztek még az év végi folyamatosa pláza-bombariadókra. No. Épp, hogy megmelegedtünk, mindenki megitta az első kávéját és kezdtük levetkezni a kezdeti idegességünket, amikor jött a hír, hogy bombariadó miatt el kell hagyni az épületet, amiben a Vapiano is van. Így aztán csúszott a program, de szerencsére nem maradt el, s néhány héttel később -egy folyamatosan járőröző tűzszerészcsapat biztosítása mellett – mégiscsak sikerült megtartani a mini házibajnokságot, ahol egy klassz kis csapat tagjaként versenyezhettem.
Nagyon meglepő volt a pillanatok alatt forró wokkal dolgozni, tetszett, hogy mindenre milyen jó rendszerük van, s milyen bölcsen ki van találva minden munkafolyamat (hiába, ilyenkor csak kiüt a főfolyamati tanácsadó múltam). De amikor a tésztámat elnyelte a másfél percre időzített főző, na akkor azért éreztem a nyomást magamon. De kellő helyi segéderőt magam mögött tudva viszonylag biztos kézzel levezényeltem a szósz elkészítését, minden íz és szín a helyére kerül, úgyhogy mire a tésztát a felszínre dobta a gép, addigra a tonhalas ragu is készen állt.
Otthon ez azért kicsit hosszadalmasabb, ha nem is sokkal.
Tonhalas fussilli / Fussilli al Tonno
40 dkg fussilli
1 kis üveg kapribogyó
1 kis üveg olajban eltett aszalt paradicsom
2 doboz olajos tonhal
kevés friss petrezselyem
A paradicsomos ragu:
40 dkg paradicsompüré
1 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt fekete bors
bazsalikom
Először elkészítem a ragut, annak kell a legtöbb idő, hogy összeérjenek az ízei. A hagymát apróra vágom, olajon megdinsztelem, majd amikor már majdnem jó, akkor hozzáadom az apróra vágott fokhagymát. Kicsit együtt dinsztelem, végezetül felöntöm a paradicsommal, sózom, borsozom és fedő alatt, takarékon hagyom főni. Amikor már jó, akkor odateszek egy nagy fazék vizet a tésztának, s a lecsöpögtetett aszalt paradicsomot, valamint a szintén levétől megfosztott kapribogyókat kicsit összevágom. Dekorációnak néhány kapribogyót érdemes meghagyni, vagy be lehet szerezni egy üvegnyi kaprigyümölcsöt, csak a látvány kedvéért. A tésztának odatett lobogó vízbe sót hintek és elkezdem főzni a fussillit.
A paradicsomos raguhoz hozzáadom a levétől megfosztott tonhalat, az aszalt paradicsomot, a kaprit és óvatos kevergetések mellett hagyom még néhány percig főni. Kóstolom, apróra vágott bazsalikomot szórok bele, ha kell sózom, esetleg borsozom. A fogkemény, azaz al dente tésztát leszűröm, majd rögvest a szószhoz adom. Ha kevés lenne a szósz, akkor a tészta főzőlevével kipótlom.
Azért fontos al dente-re főzni a tésztát, hogy a tésztában még legyen “hely” felszívni a szószt is, így az nem csak a felszínén csúszkálva ízesíti, hanem magába a tésztába is belekerül. A fussilli meg azért jó választás ehhez a szószhoz, mert a tészta tekervényeiben gyönyörűen megül a szaft darabosabb része, nem süllyed le a tányér aljára.
Tálalás előtt friss petrezselyemmel megszórom, s ha valaki szeretné, egy kis parmezánt is reszelek rá.











