A nagyváradi gasztronómia Henrik Sebokkel erősít
Nagyvárad tárt karokkal vár. Már az odautat nagyon szeretem, kis térben négy nő, ebből három szószátyár és egy türelmes.
A belvárost megkerülve pillanatok alatt otthonra lelünk a három hónapja nyílt Mercure Oradea Hotelben. Amely az őszi szünetben csúcsra jár, családi csoportok vonulnak át a tágas aulán, szájtáti gyerekek köré ékelődve nézzük mi is a kolibri-órát, azt az egyedi művészeti alkotást, amely lehetővé teszi a pontos idő leolvasását. Igaz, ehhez 24 fészek és 60 kolibri számbavételét várja az utazótól, de pont ráérünk. Azaz, hogy pont nem, mert Romániában csak úgy szalad az idő. Épp, hogy a tágas szobában felfrissítjük magunkat, mielőtt a szállodát felfedező nemzetközi csapat részévé válunk.
Egy gyors ebéd, majd egy kellemes meglepetés: Kanadából importált magyar séfünk van, vele vitatjuk meg a szállodai gasztronómia sajátosságait, amire a bejárás és a kolibri-óra magabiztos használatát elősegítő gyorstalpaló után kerítünk sort. Henrik Sebok Győrből indult neki az életnek, hogy aztán kilencévesen Észak-Amerikában kössön ki, kössön házasságot, neveljen gyereket. Egészen addig, amíg a felesége számára Románia nem tett egy olyan kedvező ajánlatot, amire csak igennel lehetett felelni.
Henrik jött, gondolta, HTB-ként megoldja a gyereknevelést, amíg a felesége nemzetközi jogászként beilleszkedik a helyi viszonyokba. Kéthétnyi főállású apaság után hamar családegyesítettek a nagymamával, s Henrik számára is megnyílt az út az önmegvalósítás felé.
Henrik bejárta a világot. Több Michelin-csillagos étteremben dolgozott, a szállodaipar ranglétráján emelkedett a csúcsokig, ahonnan már csak a román kereskedelmi tévék gasztronómiai produkcióinak ítészi pozíciója maradt. Meg a szállodai executive chef lét, s az, hogy őt hívják, ha üzembiztosan be kell indítani egy prémium hotel konyháját. Mert ő tudja, hogy mi kell a vendégnek, azt is, amit se a tulaj, se maga a vendég nem sejt, rendszerben gondolkodva épít ipari konyhát, szervez személyzetet, készít étlapot és látja át a helyi gasztronómiát, amit ügyesen fűz bele az interkontinentális igényeket tökéletesen lefedő szortimentbe. A helyi értékek mellett a kulturális sajátosságokkal is tisztában van, az ortodox böjt pont megérdemli a külön séfajánlatot, a konyha mindenre felkészült, az ezerarcú mentesség se okozhat neki meglepetéseket.
Minőségi comfort food a fine dining felé nyújtózkodva. Ezt kínálja Henrik konyhája, ahol az esztétikum, az alapanyag-használat és a belső logika is a bisztrókonyha fölé viszi a fogásokat. A szállóvendégek mellett a helyi vendégkör számára főz, az elmúlt három hónap és a földi jóra kiéhezett nagyváradi közönség megtette a magáét,
Henriknek és a Mercure Oradea Hotel Rei éttermének már törzsvendégei is vannak, akik a 85 tételt magában foglaló étlapról boldogan csemegéznek, így Henriknek nem kell minden szezonnal azonnal új menü tervezésébe fognia.
Élvezettel és hatalmas rutinnal szervezi az alapanyagokat kész fogásokká, nála a lazac skót, de a paprikás csirke is az étlap része, mert pont azt a szerethető otthonosságot hozza, amire az étlap épül.
De nem csak a hogyant hozza zsigerből, hanem a recepteket is: négy olasz mammától szerzett tiramisuja védjegyként követi, most épp a Mercure Oradea vendégei olyan szerencsések, hogy ezzel, a csokoládé félgömbbe komponált desszerttel megismerkedhetnek.
Henrik fogásaiból két napig szemezünk, a gyöngyöző kacsaleves mellett mangalicarillette, tökéletesen hőkezelt, sült hízott libamájjal megbolondított steak kerül elénk, a könnyebb, szállodai konferenciák bekészítéséhez igazodó lunchból is ízelítőt kapunk, rókagombás, fokhagymával gazdagított gombakrémlevest kóstolunk, a görög szigeteken megismert minőséggel vetekedő horiatikit. Minden fogásban látjuk, ahogy magabiztosan játszik az ízekkel és a textúrákkal, de soha nem viszi túlzásba, mértéktartásban esztétikus minden, nincs felesleges hivalkodás.
Profin kezelt technika, minőségi alapanyagok, közérthető, de szofisztikált tálakba fogalmazva – ez Henrik és a Rei konyhája.
A Rei szépen ízesül Nagyvárad gasztronómiájába, ahol a belváros számos szórakozó- és vendéglátóhellyel várja a lakókat és a hozzánk hasonló felfedezőket. Ezek a helyek más-más alkalmakra, másféle igényekre kínálnak lehetőséget, a városi étkezésnek bőven van tere. A Rei is megtalálja a maga helyét ezen a palettán.
Nagyváradon azonban nemcsak enni lehet. A szecesszió kecsteljes, emberléptékű, mégis mesebeli épületeit lehet csodálni, sétálni a Sebes-Körös partján, elidőzni a Darvas-La Roche-villa tökéletes taktusban tartott épületében.
Beleszeretni Ady Nagyváradába és Adyba, megismerni Lédát, kortyolni a pezsgőt az egykori Emke teraszán, járni a felújított Fekete Sas-passzázst, tereken és apróbb utcákon át felfedezni ezt a Körösre szervezett, aköré lényegülő, hirtelen polgárivá lett, de identitását remekül őrző várost.
