You are here: Home > Termékekről > Bölcsen a nap alatt – ilyen a L’Erbolario nyár

Bölcsen a nap alatt – ilyen a L’Erbolario nyár

Ne vedd el azt, amit nem adhatsz – mondta egykoron Diogenész Nagy Sándornak, aki árnyékot vetett kies hordó-otthonára. Bár Diogenész nem feltétlen a félbeszakított napfürdőjére gondolt, mindannyian átérezzük milyen jó a napon süttetni magunkat. Persze megvannak a veszélyei, de ha ésszel, mértékkel és a megfelelő partnerekkel felszerelkezve vágunk bele a napozásba, akkor garantált a jó élmény.

Míg a nyolcvanas években a két faktoros napolajjal kenegetve sültünk ropogósra a Lukács, a Rudas vagy a Gellért teraszain, medencéi mellett, addig ma már jóval tudatosabban élvezzük a napsütést, óva magunkat a káros sugaraktól.

Azon kívül, hogy a déli órákat az árnyékban töltjük, és nem tartózkodunk huzamosabb ideig a tűző napon, érdemes még kalappal is felszerelkeznünk, illetve megfelelő naptejet használnunk. A naptej kiválasztásánál fontos szempont a hatékonyság mellett az összetétel is, hiszen nem elég, hogy hatékonyan védi a bőrünket, nem szabad, hogy esetleges kártékony hatóanyagok legyenek benne.

A fitokozmetikumokkal az tökéletesen kivédhető, hiszen a természet erejét hívják segítségül.

Napozó krém kaliforniai pipacs kivonattal – SPF 50+

Bár alacsonyabb SPF krémet is javasolt használni, de abban az esetben, ha nem tudjuk vagy nem szeretnénk túl gyakran újra bekenni magunkat, akkor célszerű a magasabb faktorszámú krémeket előnyben részesíteni. Ilyen a pipacsos L’Erbolario napozó krém is, amelynek összetevői igazán szeretnivalóak és hatékonyak. Megtalálható benne a bőrirritációt is hatékonyan kezelő, nyári estéket idéző illattal rendelkező kaliforniai pipacs kivonat, szappanosíthatatlan olívaolaj, a bőröregedést gátló gamma oryzanol, a nyugtató és tápláló aloe vera gél, valamint szójababból nyert E vitamin.

A könnyen, foltmentesen elkenhető, remek állagú krém nem melegít, nem hagy zsíros érzetet maga után, így könnyedén alkalmazható az egész testen. Összetevői hatékonyak, maximális védelmet nyújtanak az UVA és UVB sugarak ellen. Bár a termék alapvetően ahalvány, finom, vörösségre hajlamos bőr számára készült, ideális a napozás vagy nyaralás első néhány napjában és a gyerekeket is érdemes ezzel a krémmel lekenni. Gazdag összetétele és az értékes növényi összetevők megvédik a bőrt a photoagingtől, valamint hidratálják, felfrissítik a bőrt. Arcra is javasolt ezt a terméket használni.

Nap alatt, nap után

Bizony, nem csak a napozás ideje alatt védhetjük a bőrünket és ügyelhetünk arra, hogy szép, de biztonsággal szerzett „napcsókolta” színünk legyen, hanem utána is ápolhatjuk, táplálhatjuk a bőrünket ennek megfelelően. A Napozás utáni színmegőrző tusfürdő ebben nyújt igazán hatékony segítséget.

Funkcionális összetevői között igazi klasszikusokat találni, mint a dióhéj kivonat vagy a sárgarépa kivonat, amelyet zab aminosavak, barnulásaktiváló lipoaminosav tesz teljessé. A regeneráló, frissítő tusfürdő nem szárít, hanem táplálja a bőrt, amely – a tusfürdő hatóanyagainak köszönhetően – hosszan megőrzi szép tónusát. A tusfürdő segít a napozás során szerzett esetleges bőrpírokat is halványítani, megnyugtatja a bőrt, bársonyossá teszi azt.

lerbonyar

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.