Go home

Az utolsó napunk reggelén, a ránk telepedő enyhe szomorúság ellen hatalmas adag english breakfast-tel védekeztünk. Összepakoltunk a holmijainkat, búcsút intettünk a kellemes kis szobánknak, majd a poggyászainkkal egyetemben elindultunk a belvárosba. Mivel délután indult a gépünk, így egy kicsit csonka fél napunk maradt még a városban.

Önmagamban is hajlamos vagyok biztonsági játékos lenni, hát még a két Nővel megfejelve, így aztán már előre kiszámítottam, hogy túl sok minden nem fog beleférni a szabad óráinkba, mielőtt a Victoria oldalában felszállunk a reptérre vivő transzferre.

De mihez is kezdjek azzal a néhány órával indulás előtt? Szerencsére a Szent Pál székesegyház mellett megbújó Museum of Londonban időszakos, gyűjteményes Sherlock kiállítást rendeztek. A kiállításnak helyt adó múzeum pedig szívesen látott minket, poggyászostul. Így aztán egy kiadós Tesco-beli bevásárlás után (amely bevásárlás kizárólag sajtra, csokoládéra és egyéb igen angol rágcsákra korlátozódott), s egy Pret a Manger-ban elköltött búcsúkávét követően beléptünk a múzeumba, s javarészt itt töltöttük a maradék szabadidőnket. Miután bezártuk a bőröndjeinket, s lepakoltunk minden feleslegesnek ítélt holmit, természetesen a Sherlock kiállításon kezdtük.

Nagy örömömre igazán gazdag anyag fogadott. A régi és új feldolgozásokhoz köthető tárgyak és relikviák mellett, számos eredeti illusztráció is bemutatásra került, sőt az öreg Conan Doyle is mesélt ezt-azt egy régi felvételnek hála. Térképek, fotók, újságok, kabátok, nagyítók, megannyi magyarázó tábla között kicsit lelassult az idő, amit csak a Nők törtek meg néha, mikor olyan dolgokra bukkantak rá, amelyek már számukra is ismerősek voltak.

A Sherlock kiállítást követően a múzeum alapkiállítását is végigjártuk. A zegzugos, rengeteg részletet rejtő kiállítás London teljes történetét hivatott feldolgozni, az első településektől kezdve egészen a 60-as évekig. Nagyon szép, gazdag, élvezetes kiállítás, amely tökéletes zárása volt a londoni kiruccanásunknak.

A múzeum után már csak a transzfer busz várt ránk, majd egy klassz kis átvizsgálás a reptéren, ahol Anna bőröndje láttán a rendszer egyszer csak felcsippant, majd kiragadta a sorból és mosolygós angol rendész elé vetette. Engem természetesen levert a víz, annak ellenére, hogy nem feltételeztem, hogy a gyerek terrorista cselekmény készül végrehajtani a repülőn, de az ördög – mit tudjuk – nem alszik. Szerencsére csak egy fémtábla fájt a masinának, így rendkívül kedves és a bennem rögzült sztereotípiáknak abszolút ellent mondó fiatalember visszapakolta a temérdek csokoládét és plüssállatot a bőröndbe, s nem sokkal később elnyelt minket a gép, s késő este már itthon is voltunk.