Székecske

Előre le kell szögeznem (legalább nekem) néhány dolgot:

• nem szeretek rosszat írni, az elmúlt hét évben a blogon csak erősen indokolt esetben jelent meg olyan írásom, amelyben elmarasztalok,
• kifejezetten szeretek “rajongani”, beleszeretni helyekbe,
• fáj az elvesztésük.

Ma újabb helyet temettem.

Történt ugyanis, hogy délidőben anyával és az épp születésnapját ünneplő barátnőmmel kitaláltuk, hogy együtt kávézunk. A hely adott volt, hiszen a felfedezésem nyomán a budai cukrászdának már vendége volt anya is és Ildi is. A tegnapi előzetes foglalást ma tett követte, kevéssel 12 előtt elfoglaltuk a nekünk szánt helyet, egy picinyke, ablak alatti asztalt és annak három székét véve birtokba.

A foglalásom így utólag balgaságnak tűnt, amíg ott voltunk (déltől háromig) viszonylag gyér volt a forgalom, de volt már rá példa, hogy sietősre kellett venni, mert az asztalunkra vártak.

Miután a pultnál kiválogattuk a sütiket (már nem nagyon szerettek fél szeletet adni, néhány hónapja még boldogan lakmározhattam sokfélét), anya betelepedett az egyik fotelbe, Ildi helyt foglalt a másikban, én meg a rám telepedő évek súlyától higgadtan belebillentem a háttámlától mentes etruszk székbe. Egyik oldalamon anya, másikon Ildi, s ahogy finoman az egyiktől a másikig fordulok, hallom ám, hogy valami vészesen reped.

A nadrágom volt. Tisztes darabon felhasadva fityegett, gúnyos száj hasadt az anyagba. Elsőre nem láttam az okát, majd a széken kissé odébb csúszva észrevettem, hogy a hasíték szélébe beakadt egy szög. Egy képszög. A huzat szélén futó, dekorációs célokat szolgáló zsinór felfogatására használt szög több társával egyetemben – feltehetően a huzamosabb használatnak köszönhetően – elengedte a rá bízott zsinórt és a hozzá közel férkőző szövetbe harapott.

Nem esett jól. Nehéz nadrágvásárló vagyok, nem egy tipikus konfekció méret ( fenekem, derekam külön kategóriába esik) így még jobban fájt látnom, hogy az alig egy hónapja boldogan birtokolt nadrágom tönkrement.

Gondoltam, hogy úgy illik, hogy szóljak, lévén a különféle ismertetők alapján tudni: a hely a tulaj által restaurált, helyreállított bútorokkal van tele. A tulajt első körben nem lelve a minket kiszolgáló kislánynak mutattam csúful járt nadrágomat. A válasz a sajnálattól is messze esett, kiderült, hogy ilyen még nem fordult elő mással (ergo magamra vessek a sok fészkelődéssel). Ezen a segítőkészségen felbuzdulva az – általam ismerni vélt – tulajnak is megmutattam a nadrágot, gondolván, mint vendég és vendéglátó azért csak van némi mondanivalónk egymásnak, lévén a szék az övé, a nadrág ellenben hozzám tartozik.

Igazi sajnálattal most se sikerült összefutnom, mondhatni mellékes volt a dolog. A széket kiszerkesztettem a fenekem alól és – a felszolgálólány komoly agymunkájából született felvetésnek eleget téve – kicseréltem egy másik, kevésbé aljas darabra, azonban előtte ellenőriztem, ezen kerek fejű kárpitosszegek tartották helyükön a huzatot.

Ez az egész közjáték azért sokban befolyásolta az események későbbi sodrát, hiszen a terjedelmes rendeléseink felett már nem csak a gyerekekről, unokákról folyt a szó, hanem a vendéglátás mibenlétéről is.

Közel három óránk volt egymásra, s az első fél órát követően már majdnem jól is éreztük magunkat. Ottlétünk alatt alig fordultak meg a kávézóban, a magunk csendjében veséztünk ki sokféle témát, majd fizetésre került a sor. Ildi barátnőm eddig reménykedett, sőt anyámban is munkált a kíváncsiság, hogy a három órányi csendben és békében vajon sikerült-e a két nőnek összeütni valami frappáns megoldást.

Fizetésünkig a tulajnő távozott, a székcsere ötletével minden együttérzését felhasználó kiszolgáló kisasszony pedig boldogan zsebelte be az őrült barátnőmtől kapott borravalót.

Update:

A sokéves különféle étteremkritika és -ajánló esetében szokásos eljárásomnak megfelelően a blog facebook oldalán összegyűlt véleményeket és a fent olvasható írásomat megküldtem az érintett helynek. A tulajdonos nagyon korrekt módon reagált, s sikerült elrendeznünk az ügyet.

A cikket ettől függetlenül fent hagyom, afféle mementóként, hogy vendégként és vendéglátóként is mindig tartsuk észbe, hogy miről is szól a vendéglátás.