Őszibarackos galette
A kánikula és a tetőtéri lakás térbeli és időbeli egymásra találása azért remek, mert ilyenkor a sivatagi klímában úszó otthonunkban szinte megáll az élet, a konyha is bezár. Hideg ebédekkel próbáljuk kiengesztelni a hőséget, nem kísérletezem a napközbeni főzőcskézéssel, de éjjelente, amikor a kereszthuzat végre mozdít valamit a levegőn, beizzítom a sütőt és előkészítem a másnapi falatokat.
Most éppen süteményre vágytam, így született egy újabb galette.
Őszibarackos, szegfűszeges galette
Tészta:
30 dkg finomliszt
12 dkg vaj
csipet só
4 ek tejföl
Tölteléknek való:
5 nagyobb őszibarack
25 dkg mascarpone
2 ek cukor
2-3 mk őrölt szegfűszeg
2 mk őrölt fahéj
A liszthez hozzáadtam a sót, majd a darabokra vágott vajat és óvatosan – nehogy túlságosan megolvadjon a vaj – morzsává morzsoltam. Ezután a tejföllel rugalmas tésztává gyúrtam, majd egy bő fél órára a hűtő hátsó traktusába rejtettem.
A barackokat alaposan megmostam, majd kimagoztam és a két felet vékony szeletekre vágtam. A mascarpone-t kikevertem a cukorral és a fűszerekkel. Ezután az enyhén lisztes asztalon kinyújtottam a tejföltől csodásan rugalmas, szakadásra egyáltalán nem hajlamos tésztámat, s ügyesen átfektettem egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsire.
Ezután megkentem a fűszeres mascarponeval, majd ráhelyeztem a barackkarikákat. A tészta szélét visszahajtottam a töltelékre és a 185 fokra előmelegített sütőbe toltam és addig sütöttem, amíg a tészta szépen meg nem színesedett.