Poreč, ízek

 

Egy félpanziós, gyerekekkel megspékelt miniszünidő nem igazán alkalmas kulináris magasságokra. Az ember reggel a németekkel kezd, este a németekkel folytatja, majd az óvárosban megverekszik az össze többi náció képviselőivel. De ha maga a szálló képes igényes konyhát vinni, akkor mindjárt nem olyan nyomasztó reggel a németekkel kezdeni és este a németekkel folytatni.

 

Mert ugyan a németek sokan vannak, mi viszont fifikásan tudjuk, hogy mit kell keresni, hogy a ránézésre kicsinyke pizza messze jobb az általam kóstoltak 80%-nál, hogy a mások által került rántott kagyló finom, a natúr hekk ízes, a dalmát sonka alatt dinnye rejtőzik és a reggeli legjobb tartozéka a mortadella.

 

Szóval a szállodánk kedvesség, tisztaság és ésszerűség mellett a konyhaművészet terén is csillagos ötösre vizsgázott. A lányok is nagyon jókat ettek, bár szerintem ők nem értették, hogy miért vagyunk meghatva a hibátlan, zsírtalan fánkoktól, a tökéletes marhahústól….ők inkább a délutáni fagylaltért epekedtek, meg az esti süteményekért, amik messze maradtak a nagymagyar átlagtól.

 

 

Az ízletes és sokszínű, néha betegesen össze nem illő, de megkívánt dolgok elfogyasztása után, besétáltunk a városba. Itt másfajta kulináris élmények vártak. A Nőket a jégre tett rákok vonzották, engem lekötött a fagylaltzsonglőrködésben jeleskedő cukrászok előadása. 

 

 

Miután bejártuk a városka fő csapásait, végignéztük az összes bóvlit a szürkületben, kerestünk egy kellemes kis kávézót, ahol a Nők fagylaltot kaptak, mi felnőtt Nők meg alkoholizáltunk. Mis-Mas-t ittunk, amit a férjemmel még az első horvát utunkon fedeztünk föl vagy egy kis koktélt.

 

 

Egyszóval, annak ellenére, hogy igazi ellátott turistaként tengődtünk a szállónkban, mégiscsak sikerült jókat ennünk.