Sophie Minchilli: Dolce Far Niente

Vége, ne keressetek tovább az önsegítő könyvek polcain, hiszen megérkezett Sophie Minchilli katekizmusa. A húszas évei legvégét taposó szerző végre írásba foglalta azt, amit a genetikailag szerencsésebbek eleve tudnak. A Dolce Far Niente nem a dán, kötött zoknis, teázós látszat-nyugalom magasztalására tett kísérlet, hanem a színtiszta, esztétizált hedonizmus kézikönyve. A megfoghatatlan bibliája, amire minden egyes itáliai pillanatban irigykedünk, és amire mindennél jobban vágyunk.

Minchilli semmi izzadtságszagút nem csinál, csak sorra veszi az élete megannyi mozzanatát, nagyobbat és kisebbet, kategorizálja, római életképekkel látja el (semmi stilizált, inkább saját) és végtelenül elegáns ritmusérzékkel, elkerülve a szájbarágós, “Hogyan változtasd meg az életed 5 lépésben” típusú amerikai ponyvák csapdáját, és összefoglalót ad az élet jobb megélésére. A könyv három szent pillérre épül, az étkezés kultusza, a szűrt társasági kör (család és barátok), valamint a szabadidő. Nem ad olcsó instrukciókat, inkább nagy vonalakban felskicceli a napsütötte vászonra a családja és önnön életét, megmutatva azokat a jegyeit, amelyek élesen elválnak más nemzetekétől, pontosabban, amelyek kiemelten fontossá válnak. A könyv egy finom, narratív séta, nem tanítani akar, hanem mesélni, példákkal illusztrálni a jobb lét lehetőségének megvalósíthatóságát. Ami persze sokkal könnyebben megy, ha a környezeted kicsit több mint 2000 éve gyakorolja, de sosem késő elkezdeni, kis léptékben megváltani magunkat. Olasz módra szemlélni az életet, elhinni, hogy ezek az apró gesztusok, amit magunk és a környezetünk felé teszünk, ekkora kihatással lehetnek a fizikai és mentális egészségünkre is.  

Miért kötelező (annak, aki érti)?

• La Bella Figura felsőfokon: Az olaszok emlékeztetnek, hogy a külvilágnak mutatott kép önkifejezés. Minchilli külön fejezetet szentel annak, hogy még a sarki közértbe sem lépünk ki slamposan, a létezés esztétikája a részletekben rejlik.
• A gasztronómia mint szentség: Az étel minősége az élet minősége. A vasárnapi ebédek és az azt követő, kötelező és céltalan séták (passeggiata) olyan társadalmi ragasztóanyagok, amiket a rohanó világ egyszerűen elfelejtett.
• A bűntudat teljes hiánya: A semmittevés korántsem a tennivalók elöli menekülés, tudatos jelenlét, a pillanat feletti abszolút dominancia.

Ez a könyv azoknak szól, akik Olaszországra szellemi és érzéki kalandként tekintenek. Sophie tudja, hogy ezzel az alkotással nem fogja egy csapásra megváltani a világot, de segít megérteni azt, hogyan lehet méltósággal, eleganciával és könnyeden viselni a létezést.

(fordította: Nagy Marietta)