Maggie O’Farrell – Egy házassági portré

A karantén alatt úgy alakult, hogy a beadandó dolgozatok egy részét én írtam. Nem volt munka, a kreatív energiáimat csak a főzésben és a terasz adjusztálásában tudtam kiélni, így jól jött, ha valamelyik tanár esszét kért a gyerekektől egy-egy témakörben, amit ők boldog rutinnal passzoltak le. Így keveredett elém a „Melyik korban élnél?” feladat, amire rövid gondolkodás után meg is írtam a veretes választ, miszerint kizárólag most, főleg nőként és most sem mindegy, hogy hol, hogy ne csak a modern orvostudomány áldásaira támaszkodva érjem meg a felnőtt kort, hanem jogaim és lehetőségeim is legyenek.

Maggie O’Farrell könyve elképesztően fáj. Egy olyan, idealizált világ fonákját mutatja meg, amelynek a csapdájába én is gyakorta beleesem, hiszen ki ne rajongana a reneszánsz Firenzéért, ne istenítené a Medici családot, nem vizionálna hozzá egy idilli nemesi létet, amelyben minden ott sűrűsödik, amit a toszkán létezés csodájaként évente egyszer két hétben megpróbálunk megélni. Lucrezia, Cosimo de’ Medici harmadik számú lánya azonban nem ebben a napsütötte idillben él. Értékes árucikk, amelyet – testvéreivel együtt – hét lakat alatt őriznek, hiszen általa tovább erősíthető a hercegség, értékes alkuk köttethetnek. Lucré gyermekévei ebben a szigorban telnek, ami ellen annak ellenére lázad, hogy nem ismer mást, de a benne rejlő szellem szabadulni vágyik, a nyughatatlan vágyait végül a festészetben éli ki, miniatúráiban világok bomlanak ki, olyanok, amelyek megélésre pont az ő társadalmi szintjén lenne lehetőség, olyanok, amelyet ő, a Signoria tornya alatt soha meg nem él.

Ebből a rabságból egy véletlennek köszönhetően egy másik járomba cseppen, a gyereklány szemén át látott világot felváltja a gyermeki ara rácsodálkozása, amelybe annyi minden vegyül, a hit, a veleszületett bölcsesség, a szolgálók közt megtanult, megtapasztalt valóság morzsái. Olyan, mintha egy folyamatosan forgó kaleidoszkópon keresztül néznénk együtt Lucreziával az életét, testetlenül lebegve Ferrara tájai felett. Maggie O’Farrell könyve szépségesen megírt, fájó felkiáltójel mindannyiunk számára, legyen szó a múlt magasztosításáról vagy épp a jelen társadalmi változásairól, a nők mostani helyzetéről.