Mörk Leonóra – Asszonyom, édes úrnőm

Mörk Leonóra megint nagyon kedves, kellemes, olvasmányos, tartalmas, szépen szerelmes könyvet írt. Amit jó olvasni, amihez jó hozzáolvasni, elmélázni, zenét hallgatni. Az írónő könyvei mindig egy korszakra tárják az ablakot, amelyekbe erős női alakok kalauzolnak minket, fejedelmek és polgárok életén át mutatják be a kor tudományos csodáit, tartanak tükröt az akkori idők és a maiak prüdériájának, hamis erkölcsiségének, mutatják be az emberi természet árnyoldalát és szépségeit.

A mostani regény is ennek az univerzumnak a része, a főhősnő, Johanna jóvoltából a 17. század egy olyan szeletével ismerkedhetünk meg, amiben bőven van újdonság, akadnak ismerős kapaszkodók és olyan – határokon, kultúrákon átívelő – történetek, amelyekből számomra most nem csak a mindig megjelenő karizmatikus női mutatkozik meg, hanem a család, a családi egység fogalma kap szép fényt és bölcs megfogalmazást.

A regénynek persze nem ez a fő mondanivalója, de számomra mégis ez a dallam cseng benne legtisztábban, bebizonyítva azt, hogy a keresztényi gondolkodásmódnál az emberi természet mennyivel bölcsebb és megengedőbb, hogy a szeretet nem számára megszabott rendszereken belül gondolkodik, hanem ott és úgy teremti meg a maga kapcsolatait, ahogy azoknak lenniük kell. Nem elvárások, vallási fanatizmus, korszellem vagy a sokat emlegetett jó ízlés mentén.

Az Asszonyom, édes úrnőm megint egy hibátlan, nagyon szerethető, elgondolkodtató könyv lett, jól igazodva az írónő korábbi könyveihez. Sodró lendülete, bájos hangvétele mögött komoly tartalom bújik meg, emészthető, de korántsem gyermeteg formában.